Bullyball

17.

-Yungmin, jogosan tettem. Ha valaki ilyen hülye, hogy ezt csinálja egy másik érző emberrel, akkor az megérdemelné a büntetését.-szedtem össze a bátorságom, hogy szembesítsem az igazsággal. Nem kellett volna.
-Igen? Hát, pedig nekem ez egyáltalán nem okoz lelkiismeret furdalást. Figyelj, mit tudok, Homókám.-lökött nekiindulásból hátra. Óriásit vágódtam a padlón. Üvöltött a zene a fürdőben, így úgy éreztem, kizárt, hogy Yoongi meghallja, mi történik. Ez az idióta mindig megtalálja a  számára megfelelő időpontot. Keresztbe rakta a lábát rajtam, és rám ült, így ágyékom hozzáért. Ha kiszemeltem lett volna ott, tuti felizgulok, de Yungmin már egyenesen undorítóvá vált nekem. Először csak bevert párat, 10 után nem is számoltam, viszont aztán fojtogatni kezdett. Amikor már úgy éreztem, hogy másodperceken belül feladhatom az életemet, akkor elengedte a nyakam, majd a hajamnál fogva a parkettába ütötte a fejem. Rengetegszer.  Az orromba húzott, ami vérzésnek indult. Állon vágott, felpattant, mindkét oldalamba belerúgott. Gyomorszájon vágott, én pedig már csak sötét foltokat láttam.
-Már megint itt vagy?-ordított fel Yoongi kilépve a zuhanyzóból.-Te nagyon nyomorék!-sietett hozzám.-Fúúú! Ezt nem úszod meg ennyivel. Takarodj, amíg szépen mondom!-üvöltötte torkaszakadtából.
-Jaj, de ijesztő valaki.-nevetett fel Yungmin.-Na, alukáljatok. További szép napot!-hagyta el a szobát vígan, mint aki jól végezte dolgát.
-Jungkook! Magadnál vagy?-rázott meg riadtan szobatársam.
-I...igen.-suttogtam erőtlenül. Felhúzott a földről, de a falnak kellett támaszkodnom, mert nem bírtam megállni.
-Máskor kiálts, hogy segítség, vagy valami...nézett a szemembe. Bólintottam. Sokáig bámult rám. Csodálatos volt, de nem tudtam, mit szeretne. Éreztem, hogy bármelyik pillanatban elájulhatok, ezért szólásra nyitottam a számat. Azonban a következő másodpercben fölém hajolt. Behunyta a szemeit, én pedig el nem tudtam dönteni, hogy most halluccinálok, vagy tényleg az fog történni, ami ilyenkor szokott. De nem, valóban éreztem, ahogy az ajkaimra tapad. Hirtelen úgy véltem, hogy bár mindenem fáj, mégis a Mennyország kapujában állok. Éreztem, ahogy a péniszem egyszerre vigyázzba vágja magát. Sajnos nem tartott örökké ez a pillanat. Rövid idő múlva elengedett, gondolom, azért, mert nem viszonoztam a cselekedetét. Én akartam, hogy ne akartam volna, de egyszerűen nem ment.
-Yoongi, én mindjárt...-nyögtem halkan, de nem tudtam befejezni a mondatomat. A lábaim felmondták a szolgálatot, és az utolsó, amire emlékszem, az az, hogy hogy a kiszemeltem védelmet nyújtó karjaiba esek. Utána elsötétült a kép.

                           ***                                   

A szállásszoba. De jó! Legalább nem kórházban vagyok. Ez igazán jó érzés volt. Az első, ami eszembe jutott, nem az volt, hogy megvertek, hanem Yoongi édes csókja. Vajon hol lehet most? És vajon miért kaptam? Az elsőre megkaptam a választ.
-Még egy ilyen idióta edzőt!-vágta ki az ajtót idegesen.-Úristen, Jungkook, felkeltél? Hogy vagy?-pillantott rám megkönnyebbülten.
Elmondta neki? De rendes...
-Hát...voltam már jobban.-feleltem. Kicsit szépítettem a dolgokon, mert valójában mindenből kettőt láttam.- Mi...mit mondott Kim úr?
-Áhh...hogy majd elbeszélget Yungminnal, és alig hitt nekem, mert az a hülye megint magyarázkodni kezdett. Azzal jött, hogy most rá másztál rá, és hogy csak leállított.-magyarázott.
-A francba.-szólaltam meg.- Bárcsak feljelenthetném.-elmélkedtem. Tiszta szívemből megtettem volna, de nem lehetett. Tudtam, hogy ha mondjuk bezárják a  börtönbe, akkor a haverjai teljesen kikészítenék az életemet. Egyébként el tudom képzelni, hogy még a tárgyalásra is olyan ügyvédet szerezne magának, hogy az egészből én jönnék ki rosszul. Megpróbáltam felülni, de rögtön megszédültem, és tompa, de annál nyilallóbb fejfájás kerített hatalmába. Hányingerem támadt.
-Nagyon rosszul vagyok.-jelentettem ki.
-Mi a baj?-kérdezte. A válasz azonban elmaradt. Felpattantam az ágyról, majd a mosdóba rohantam. Kiadtam a gyomrom tartalmát. Szobatársam utólért, és fájdalmas arccal bámult rám. Azonban nem tudtam abbahagyni.  Csak jött és jött, velem pedig forgott a világ. 10 perc múlva a csempének dőlve, nagy levegőket véve csuktam le a szemem.
-Biztos, hogy agyrázkódásod van.-jött közelebb Yoongi.-El tudod mondani, miket csinált veled Yungmin?
Lassan felsoroltam, amit kért. Ingerülten felpattant.
-Megyek, megölöm.
-Hagyd! Nincs értelme.-állítottam meg. Ismét öklendezni kezdtem, és azt kívántam, bárcsak már otthon lehetnék. Így telt a napom további része is. Az edzőm kijelentette, hogy sajnos nincs idő elmenni a kórházba, mert ott kell lennie a csapattal a meccsen. Yoongi beszélt Jinnel és Jinkivel is, összepakolta a cuccaimat, én pedig a mérkőzés alatt az aréna egyik öltözőjében feküdtem, WC közelben. Jobb pillanataimban az ájulás előtti dolgokra gondoltam. Választ akartam kapni arra a csókra, de időm és erőm sem volt megkérdezni kiszemeltemet róla. Valamiben azonban biztos lettem: hogy teljesen belezúgtam Yoongiba, és hogy bármi történik, addig küzdök, addig maradok a csapatban, amíg meg nem kapom. Egyébként a többiek győztek az utolsó ellenféllel szemben. Végre hazamehettünk.

Sziasztok!:)
Kivételesen hamarabb hoztam mégegy részt. Ahogy írtam, innentől kezdődnek majd az események igazából, és rengeteg dolog fog történni.
Tényleg nagyon örülök és nagyon jól esik, hogy tetszik a könyv, és hogy vannak állandó olvasóim meg kommentelőim!
További szép napot!♡