Bullyball

34.

[Jungkook POV]

-Ju...Jungkookhh?-suttogta Jin rázkódó vállal. Ránéztem. Vörösre sírt, karikás szemek fekete párnákkal alattuk. Rendezetlen haj, remegő és zokogó test. Ezt mind én tettem. Nem érdemelte meg. Integettem neki, hiszen már az én arcomat is eláztattak a könnyek, mire futva közeledett felém, és ajtót nyitott. Egy pillanatig mozdulni sem bírtam, de nem is kellett. Erősen megszorított, mire köré fontam a karjaimat. Úgy éreztem, hogy soha többé nem akarom elengedni.
-Bocsáss meg.-rázkódtam a nyakába fúrva a fejemet.
-Nem, te bocsáss meg.-válaszolta fájdalommal, de boldogsággal teli hangon. Miért, drága bátyám? Mert megpróbáltál megvédeni? Megfogta a kezem, majd maga után húzott a nappaliba, és mindketten leültünk a kanapéra. Levettem a sapkám.
-Hyunghh!-zokogtam.-Annyira sah-sajnálom! Nemh...nem akartam, hogy m-m-miattam szenvedjhh!-feküdtem az ölébe. Simogatni kezdte a hajam.
-El sem hiszem! Jól vagy? Nem esett semmi bajod?-aggódott.
-Nem, Hyunghh.
-Hol voltál, Jungkook? Mindenhol keresett a rendőrség.
-Hoseoknál.
-Úristen! Mekkora idióta vagyok!-csapott a homlokára.-A legegyértelműbb megoldás nem jutott eszembe. Istenem, de jó, hogy itthon vagyhh!-kezdett újra sírni.
-Soha -t-tö-többé nem megyek e-elllhh.-ígértem meg neki. Muszáj volt feltennem a kérdést, ami már nagyon égetett belülről. Az összes válaszra fel voltam készülve.
-Mi vanhh...Taehyunggal és Jih-Jiminnel?-néztem rá félve. Sokáig nézett a szemembe, majd végül elmosolyodott.
-Taehyungnak belső vérzése volt, de 1 hete felkelt a kómából. Mostmár otthon pihen, ahogy Jimin is a combnyaktörésével.-mondta. Óriásit dobbant a szívem, soha nem éreztem még ekkora örömöt. Hát nem volt késő! Túlélték. Már csak egy tudnivalóm volt hátra.
-És Jinkiről vagy Yoongiról tudsz valamit?-érdeklődtem aggódva.
-Jinki jobbul, viszont Yoongiról nem igazán szeretnék semmit mondani. Jinkiékél van. Mindenképp el kéne menned meglátogatni őket.
Összeráncoltam a szemöldökömet. Ez nem túlságosan hangzott jól, kisebb félelmet keltettek bennem a mondatai. Viszont előbb a barátaimtól akartam óriási bocsánatot kérni.
-Rendben, de az első célom Taetae lenne. Azt hiszem, indulok is.-álltam fel összeszedve magam.-Velem jössz, Hyung?-néztem rá kérlelve. Mesélni akartam neki az álmomról, és minden percemet vele tölteni.
-Persze, ha szeretnéd.-törölgette a szemeit, majd az ég felé nézett.-Köszönöm!-tette össze a két kezét hálásan.-Gyere, Kookshi. El sem hiszem, hogy újra itt vagy, és hogy figyelsz rám, ha a neveden szólítalak. Felhívom anyáékat.

                               ***

A ház, ahol utoljára éreztük magunkat jól együtt. Az emlékek borzasztó érzéssel kerítettek hatalmukba. Nem kellett volna miattam inniuk annyit. De ennek vége. Túlélték, én pedig sok mindennel tartozom a barátaimnak. Jin becsengetett. Kis idő múlva lépteket hallottam. Tae bátyja jelent meg az ajtóban.
-Jihyun!-köszöntötte a bátyám rövid öleléssel. Nahát! Mióta ismerik egymást...?
-Szia, Seokjin! Mi járat...-kezdett a mondatába, majd észrevett engem, és eltátotta a száját.-Jungkook!-rohant hozzám, majd megszorított.-Úristen! Ez hogy...meg...
-Mindjárt elmesélem, csak hagy lássam Taehyungot.-mondtam neki.
-Ja, persze, bocsi!-állt félre, én pedig a házba siettem. A jól ismert szoba felé vettem az irányt. A barátom X-boxozott éppen. A feje sok helyen le volt ragasztva, de más nem látszott rajta. Óvatosan szólaltam meg.
-Tae!
Felém kapta a fejét. Kitágultak a szemei, eldobta a joystickot, majd felállt a helyéről. Újra utat engedtem a könnyeimnek, és tudtam, hogy ez nem az utolsó alkalom aznap. Hiszen még hátravolt Jimin, Yoongi, Jinki, és anyáék.
-JUNGKOOKIE!-ordított fel teljes torkából, aztán sírva a nyakamba borult.
-Itt vagyok, Taetae...ne haragudj rám. El sem hiszem, hogy élsz! Azt hittem, soha többé nem látlak.-simogattam a hátát remegő kézzel.-Borzalmas barát vagyok.
-Nem, Kook, nem vagy.-döntötte a homlokát a vállamnak.-Úgy szeretlek! Nem akarlak mégegyszer elveszíteni!-a szavai melegséget öntöttek a szívembe.
-Én is pont ugyanezt érzem.-suttogtam. A két bátyj mosolyogva nézte a jelenetünket. Rájöttem, hogy soha nem lehetett volna jobb választásom, mint hogy hazajöttem. Magyarázattal tartoztam nekik, így mindent elmeséltem. Ezek után megkínáltak egy kis kajával, amit elfogadtam, majd Overwatch-oztam Taevel, és beszélgettünk. Hallottam a nagyszüleivel való "találkozásról", valamint a tárgyalásokról is. Az valamennyi megnyugtatást adott, hogy nem jelentették fel pluszban, valamint hogy sok segítőkész ember volt mellette, hogy kihozzák. Én is kész voltam odaadni a maradék 20 ezremet, csak ne válasszanak minket újra szét. Miután mindent kitárgyaltunk, elmentünk Jiminhez, ahol nagyjából ugyanez volt a helyzet. Borzasztóan örültünk egymásnak, eltöltöttünk náluk 2 órát. Szerencsére azt mondta, hogy a fájdalmai fokozatosan enyhülnek. Eddig senki sem volt mérges rám. Hirtelen minden túl könnyűnek bizonyult. Nem mondom, hogy ez nem nyugtatott meg, de még Yoongiék hátravoltak. Már attól is begörcsölt a hasam, hogy újra látom a szerelmemet.

Sziasztok!
Arra gondoltam, hogy 3 naponta 2 részt fogok hozni nektek, mert megérdemlitek❤
Közel vagyunk a 2K-hoz, amit nagyon szépen köszönök😍 talán nem a világ legnagyobb száma, de nekem rengeteg, és nagyon jól esik, hogy tetszik a történetem.
További szép napot mindenkinek!❤