Bullyball

29.

-Tehát, fiatalember...-állt szembe a fekvésből felülő Jinkivel.-Apukádat már megkérdeztük, szerinte nem tartózkodik itt Jeon Jeong Guk. Megerősítenéd ezt?-kérdezte, erősen engem, majd a kezében tartott fényképet bámulva. Jungkook? Mi a f***? Mit akarnak ezek? A barátom is legalább annyira összezavarodott, mint én.
-Igen. Ismerem őt, de...nincs nálunk. Ő Min Yoongi, nem Kook.-mutatott rám.
-Értem. Mit tudnak róla?
Láttam, hogy lenne Jinkinek egy csomó kérdése, de inkább nem tette fel őket egyelőre.
-Kérem, utoljára 5 napja beszéltem vele. Ideges volt, mert olyan dolgot adtam a tudtára, ami valószínűleg bántotta őt. Azóta nem veszi fel a telefont.-mondta remegő hangon. Megértem, hogy megijedt. Én is. -Megtudhatom, hogy miért?
-Nos, igen.-bólintott a rendőr.-A fiú elment október 5-én a barátaihoz. Biztos, hogy ittak, nagyon sokat. Sajnos ezután kocsiba szálltak. Borzasztó balesetet szenvedtek.-éreztem, hogy mindjárt megáll a szívem. Azonnal el kellett volna tűnnöm onnan, de hallani akartam a történet végét.-Karamboloztak egy másik autóval. Kim Taehyungot belső vérzéssel műtötték, de azóta sem kelt még fel. Park Jiminnek combnyaktörése lett. Akikkel ütköztek, azok közül egy embernek 5 bordája tört, és agyrázkódást kapott. Néhány munkatársamat kihívták a helyszínre. Ott volt Jungkook, egy pár segítőkész személy, meg a másik felek közül a többi 2. Az elsőnek említettet megkérdezte a kollegám, hogy mi történt. Felkiáltott, hogy csak boldog akart lenni, majd elfutott. Nem tudták megfogni. Azóta fogalmunk sincs, merre van. A testvére szerint egy bőröndbe csomagolt, és eltűnt. Előbbi azt is állította, hogy mikor felkelt, egy véres kést is talált a konyhában. Ez sehogy sem illik a képbe, feltételezzük, hogy Jeon Jeong Guk magát bántotta vele. Azonban ezután bármilyen nyomok nélkül távozott, tehát nem eshetett nagy baja. Hozzátok is azért jöttünk, hogy megnézzük, nem-e ide "költözött". Sajnos úgy tűnik, tovább kell keresnünk.-fonta keresztbe a karjait. Mi van? Eltűnt? Hogy a francba lehetséges ez? Miért nem találták már meg? Nem értem rá azzal foglalkozni, hogy miért zavar ez ennyire. Mi van, ha nem vigyázott magára, és valami baja lett?
-Esetleg nincs valami ötletetek, merre lehet? Yoongi, te is ismered őt?-fordult felém. Először elkezdett kerülgetni a sírhatnék. Fél év alatt többet bőgtem, mint egész életemben valaha. Mélyen belevájtam a körmeimet a tenyerembe, hogy ne induljanak útnak a könnyeim, de egy hang sem jött ki a torkomon. Az összes, amit tenni tudtam, egy apró bólintás volt.
-Fogalmam sincs.-sóhajtott idegesen Jinki. Úgy tűnt, hogy bármikor felrobbanhat.-Igaz, hogy jóban vagyok vele, de csak szeptember eleje óta ismerem. Keveset tudok róla, de amennyi információm van, nincs kapcsolatban, és a barátai is csak Taehyungék. Talán valami családtaghoz mehetett.-gondolkozott hangosan. Ez miattam van? Miattam van, hogy elszökött? Hiszen azelőtt semmi baja nem volt, mielőtt Jinki elmondta neki, hogy barátnőm van. Ha Yungmin miatt hagyott volna itt minket, akkor hamarabb megtette volna. Ráadásul tudom, hogy meleg, és azóta hozzám sem szólt, mióta megkértem, hogy felejtsük el a csókot. Várjunk...ugye...ugye nem...? Remegni kezdtem.
-Nincs kapcsolatban?-vonta össze a szemöldökét.-Ez érdekes, mert a bátyja szerint a szerelmi bánatának is szerepe volt abban, hogy a barátaival ivott.-közölte. Ez a mondat mégjobban elmélyítette a bennem megfogalmazódó gondolatot. Olyan összefüggő ez az egész...teljesen lesokkolódtam. Ami egyáltalán nem jelentett jót, mert olyankor sosem tudok megszólalni, szédülni kezdek, majd...
-Yoongi, hozzá tudnál tenni valamit a történethez?-faggatózott az egyenruhás, de már csak tompán hallottam a hangját. Összemosódott a két rendőr feje, a kávészínű szobafalak, a bútorok. "Igen, uram, miattam van minden." Képtelen voltam ezt kinyögni.
-Yoongi!-szólított a nevemen mégegyszer, majd sokszor, végül pedig Jinki is csatlakozott hozzá.-Hallassz engem?-zengett a barátom hangja, mintha víz alatt lettünk volna. Mindenki és minden egyetlen nagy folt lett előttem. Nem volt semmi a közelben, amiben megkapaszkodhattam volna, a beszéd pedig nem ment, így nem tehettem mást, csak vártam, hogy elájuljak. Nem telt sok időbe. A fejem rohamosan megnehezedett, aztán a lábaim felmondták a szolgálatot, és elsötétült előttem a kép.

Sziasztok!
Egyelőre ennyi volt a Yoongi szemszög, de ne aggódjatok, hozok még később is párat!:)
Puszi♡