Bullyball

46.

-Szerinted mit akarhat?-doboltam a lábammal a padlón. Teljesen megijedtem. Egyszer már képes volt engem, a legártatlanabbat bezárni egy szobába, amíg a többiek szórakoztak. Akkor simán meglehet, hogy egy ilyen után nem visz el minket Busanba. Pedig ez most nekem tényleg nagyon fontos! Minden tökéletes lenne, legalább 3 napra (Yungmin elviselését leszámítva). A barátaimat el tudnám hívni a meccsekre, szurkolhatnék a régi csapatomnak, mert ezek szerint ellenük nem játszunk, és ráadásul már Jinki is ott lenne. Na meg persze Yoongi.
-Biztos azzal az idiótával kapcsolatban. De szerintem ugyanarra gondolunk. Remélem, nem az fog történni.-láttam, hogy ugyanolyan ideges, mint én. Ökölbe voltak szorítva a kezei is. Bólintottam.  Nem sokat kellett várnunk, hamar felbukkant Kim úr.
-Na, fiúk.-ült le mérgesen az öltözővel szemben lévő padra.-Halljam, mi történt. Yungmin szerint az öltözőben beszélgettek Jungkookkal, mikor váratlanul megjelentél, és bevertél neki egyet. Igaz ez?-nézett a mellettem állóra. Egyszerre nyitottuk a szánkat, de Yoongi a fülembe suttogott, hogy hagy beszéljen ő. Beleegyeztem.
-Nem.-kezdte.-Természetesen megint ő indította el az eseményeket. Nekem még...dolgom volt a folyosón, úgyhogy ott voltam, és meghallottam, hogy hogy beszél Yungmin Jungkookkal. Olyanokat mondott, hogy nem idevaló, nyomorék, szerencsétlen, ez nem először fordult elő. Utána egy egyértelmű csattanás hallatszott. Mikor visszamentem, Kook a földön volt. Annyit bántotta már őt, szavakkal is, tettekel is, pl az agyrázkódás, a felszakadt szemöldöke, az ájulás és hasonlók, hogy nem bírtam tétlenül végignézni, és kettőnk közül tényleg én ütöttem elsőnek. Aztán összeverekedtünk. Szerintem ez látható rajtam.-mutatott a foltos szemére, meg a mély sebes állára. Tátva maradt a szám. Képes volt beszélni helyettem? Elmondani pár mondatban a hónapok során velem történt eseményeket? Belekeveredni az egészbe, hogy nekem jó legyen? Átvenni Jinki helyét? Azt hittem, menten elbőgöm magam, annyira jól esett, amit csinált.
-Mit vétettem, hogy ilyen csapatot kaptam?!-sóhajtott az edzőnk gondterhelten, kizökkentve engem a gondolataimból.-Maradjatok itt. Kimegyek 5 percre gondolkodni, hogy mi legyen veletek.-jelentette ki, majd tényleg ezt tette. Ahogy eltűnt, a szerelmem felé fordultam.
-Nagyon köszönöm, Yoongi. Ez most sokat jelentett nekem.-vallottam be őszintén. Ekkor egy ritkán látott dolog történt. Elmosolyodott. Minden olyan szép volt abban a pillanatban. Már csak abban reménykedtem, hogy Kim úr megkegyelmez nekünk. Hirtelen megszólalt a telefonom. Jin hívott. Szegény, nem is jeleztem neki, hogy mi van. Felvettem és ecseteltem neki a helyzetet, aztán biztosítottam, hogy nyugodtan hazamehet, mert tudok egyedül menni. Ennek örült, hiszen Jiwoo várt rá otthon. Az edzőnk kis idő múlva visszatért. Már izzadt a tenyerem, összefontam a középső és a mutató ujjamat.
-Nos. Srácok, kezd nagyon elegem lenni a problémázásotokból. Vagy befejezitek, vagy lerendezitek magatok között, engem nem érdekel,  de ez így nem megy tovább. Figyelembe véve, hogy nagy szükség van rátok a meccseken, főleg rád, Yoongi -pillantott az említett felé, -oda most jösztök velünk.-jelentette ki. Hatalmas kő esett le a szívemről, és szerintem a mellettem állóéról is, mert egy pillanatra összeakadt a tekintetünk.-Viszont!-folytatta.-Ha mégegyszer valamelyikőtök úgy sérül le a vitátok miatt, hogy az a kosarazásra hatással van, akkor Yoongi, mivel vele először van baj, egy hónapig nem jöhet edzésre, ti pedig Yungminnal ki lesztek rakva a csapatból. Ezt ma elmondom neki is telefonon.-beszélt hozzám.- Értve vagyok?
-Igen.-bólintottunk egyszerre. Nem tudtam, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy a bunkó abbahagyja a szivatást, de tudtam, hogy ahhoz igen, hogy ne szóljon többé az edzőnek. És ezt onnantól kezdve én sem tehettem meg. De legalább Jinki itt lesz, hogy segítsen, meg...úgy tűnik, Yoongi is.
-Akkor most megyek.-állt fel a padról, hogy így, este 8-kor hazainduljon.-Jóéjt, fiúk.
-Jó éjszakát, Kim úr.-válaszoltuk. Vissza sem nézve elhagyta az épületet. Képzelem, mennyire elege lehetett belőlünk. Néhány másodpercig egy kis csend telepedett ránk, majd röhögésben törtünk ki.
-Na, Jungkookie!-szólalt meg a szerelmem.-Mi lettünk a csapat rosszfiúi.-nevetett.-Gondoltad volna valaha is?
-Nem.-kuncogtam.-De szép munka volt. Yungmin megérdemelte.-tartottam fel a kezem vigyorogva, mire belecsapott.
-Gyere, öltözzünk át.-invitált. A kis helyiségben már csak ketten maradtunk. A fantáziám messze szállt. Bármit, tényleg bármit csinálhattunk volna. Én pedig nagyonis akartam. Lekapta a mezfelsőjét, így elém tárult kockás hasa, és izmos felsőteste. Elképzeltem. Megindult felém, nekitolt a falnak, majd hevesen megcsókolt. A farkam meredezésbe kezdett. Az agyamat hihetetlen köd lepte be, ahogy már csak egy alsógatya volt rajta. Én is megszabadultam az edzőpólómtól. Ugyanilyen sorrendben vetkőztem le, mire láttam, hogy az ő szerszáma is vigyázzba vágja magát. Ezután...
-Jungkook! Jungkook! Juuungkoook!-hallottam a nevem.
-I-igen?-kaptam fel a fejem. Jaj...már megint a legrosszabbkor kalandoztam el. Remélem, nem vette észre.-Bocsi, elbambultam.-próbáltam menteni magam.
-Semmi baj. Jinki hív, kihangosíthatom?-kérdezte.
-Persze.-feleltem. Azonban valami nem tudta elkerülni a figyelmemet. Nem haluccináltam. Tényleg erekciója volt. Megráztam a fejem, mielőtt túl sokáig bámultam volna kellemetlen helyekre.
-Sziasztok!-szólalt meg a csapatkapitány a vonal végéről.