Bullyball

42.

[JUNGKOOK POV]

-Kész vagy?-kukkantott be Jin a szobámba, mikor becsuktam a matekfüzetemet az utolsó egyenlet után.
-Igen.-sóhajtottam.-Ki kell öltöznöm?
-Dehogy. Egyelőre ez csak egy beszélgetés lesz, egy vallatás mindhármótok részéről. Fél 5-re mennek Jiminékhez a rendőrök, de kicsit hamarabb odaviszlek.
-Rendben.-doboltam a lábammal idegesen. Nagyon feszült voltam. Igen, tudtam, hogy biztos van megoldás Tae büntetésére, akármi is lesz az, hiszen nem ölt embert...de mégis tele voltam rossz érzéssel. Nagyon össze kellett szednem magam, hogy az egyenruhások szemébe nézhessek majd és ne fussak el megint.
-Hé, nyugi.-ült le mellém a bátyám, átkarolva a vállam.-Nem lesz semmi baj. Egyetlen dolog nagyon fontos.-fordult szembe velem.
-Mi?-kérdeztem.
-Legyél őszinte. Mindannyian legyetek őszinték. Az a legegyszerűbb megoldás. Mondjatok igazat.
-Úgy lesz.-mosolyogtam rá, minden erőmet összeszedve.
-És akkor utána elmész edzésre, én pedig fél 8-ra megyek érted az öltözőhöz. Oké?
-Oké.-bólintottam.-Felkapok valamit.-jelentettem ki.
-Már mentem is.-pattant fel Seokjin, majd kiment, engem magamra hagyva.

                              ***

-Sziasztok, fiatalok.-köszöntöttek minket kedvesen a rendőrök. Egymás kezét szorítva ültünk Taevel Jiminie ágyán, aki szintén feltornázta magát, a falnak dőlve. Mindent megbeszéltünk, amit mondani akartunk, és igyekeztünk bátorítani egymást. Jimin anyukája irtó jófej módon biztatott minket. Kicsit sem haragudott az eseményekért, ahogy Tae bátyja és a szüleim sem. Minden lehetett volna sokkal rosszabb.
-Nos.-foglaltak helyet az egyenruhások velünk szemben.-Mi történt pontosan a baleset estéjén? Előzményekkel, mindennel együtt.-tette fel az első kérdést az egyik. Éreztem, hogy itt nekem kell megszólalnom, hiszen miattam kezdődött az egész. Yungmint kihagytam a történetből, szerintem érthető okokból.
-Uram.-köszörültem torkot.-Az ivás az én ötletem volt, mert egyrészt ünnepelni akartam, hogy aznap egy agyrázkódás után kikerültem a kórházból, másrészt szerelmi bánatom volt. Jiminnel átmentünk Taehyunghoz, és megállás nélkül fogyasztottuk az alkoholt.-igyekeztem hivatalosan beszélni.
-Ezután közösen megbeszéltük, hogy elmegyünk bulizni, viszont nem volt, aki elvigyen minket. Eleget ittunk ahhoz, hogy úgy gondoljuk, fel tudjuk találni magunkat.-folytatta Taetae.
-Megkérdezhetem, hogy mennyi és milyen erősségű alkoholt fogyasztottatok?-kaptuk az újabb kérdést.
-Úgy 5-6 üveg whiskyt, vodkát vagy hasonlókat.-csatlakozott Chim. A másik rendőr folyamatosan jegyzetelt.
-Van jogosítványod?-néztek Taehyungra.
-Igen. Elhoztam.-kezdett a barátom kotorni a táskájában, majd előhalászta az említett igazolványt.
-Szerencséd van.-adták tudtára.-Azonban mivel betöltötted a 18-at, így a börtön az esélyes számodra.-közölte egyikük. Lehajtottuk a fejünket. Könnyek gyűltek a szemembe.-Most a baleset előtti pillanatokról meséljetek, kérlek.-vezették végig a tekintetüket rajtunk. Megint magyarázni kezdtem, remegő testtel.
-Hangosan üvöltött a zene. A barátaim nem vették észre a leforduló autót, csak én. Ordítottam, de nem hallották, aztán meg már késő volt.
-Értem.-bólintott az idősebbik.-Egyetlen dolog maradt hátra.-folytatta.-Engedjétek megtudnunk a pontos sérüléseket, amiket szenvedtetek mind közületek, mind a másik autóban ülők közül. Feltételezem, tudtok róluk valamit.
-Igen.-helyeselt Tae szomorúan, izgulva.-Nekem belső vérzésem volt, megműtöttek. Park Jiminnek tőlünk combnyaktörése van. Jungkook pár karcolással megúszta, szerencsére. Aki az autót vezette, amelyikkel ütköztünk, 4 bordatörést szenvedett. Az anyósülésen a férfinek eltört a csuklója. Ennyi.-motyogta.
-Rendben. Elintézek egy telefont.-állt fel a fiatalabbik. Azonnal jövök, fiúk.-sétált ki az ajtón. Mindhárman reszkettünk, félve, hogy most mi következik, mert erről őszintén fogalmunk sem volt. Örökkévalóságnak tűnt, amíg visszatért a rendőr, pedig az egész mindössze 5 perc lehetett. Mikor végezett, megállt az ajtóban. Intett a társának, halkan elmondta a kapott parancsot, majd az utóbb említett komolyan megszólalt.
-Taehyung, légy szíves, 2 másodperc alatt köszönj el a barátaidtól. Aztán jössz velünk, előzetes letartóztatásra. Többiek! Az óvadék összegéről 1-2 napon belül értesítem a szülőket, amennyiben szeretnék kifizetni. A tárgyalásról később lesz szó.-jelentette ki. Kikerekedtek a szemeim, pedig ez igazán várható volt. Először én kezdtem el sírni, majd Tae, és végül Jimin is. Alig volt időnk a búcsúzásra, így csak néhány szoros öleléssel tudtuk biztatni barátunkat.
-Ta-tartsh ki, kh-kihozunk onnan.-suttogtam szipogva a fülébe. Rázkódó vállal bólintott, majd az egyenruhások szép lassan elkezdték kiterelgetni őt Jimin szobájából. Lehajtott fejjel kullogott mellettük, mi ketten pedig összetört szívvel bámultunk utána. Erre senki sem lehet igazán felkészülve. Nem lehet felkészülve arra, hogy lássa, ahogy a legjobb barátját rendőrautóba tuszkolják, majd elhajtanak vele. Elég csak elképzelni, ahogy egy fogdában ül, ahol az igazi bűnőzőknek van a helyük. Nem egy tiszta szívű, fiatal Kim Taehyungnak.