Bullyball

27.

[JK POV]
Erős szorításban ébredtem. A nap a már hétágra sütött, fénye beborította az egész nappalit. A nosztalgikus érzés egyből elkapott: Hobi izmos karjai fonódtak a testemre. Ez hű szokása volt alvás közben. Ahogy az is, hogy akárhogy mozogtam, sosem kelt fel rá. Ránéztem az órára: dél múlt pár perccel. Zsongott a fejem, és majdnem behánytam a saját szagomtól, így elhatároztam, hogy mindenképp elmegyek lezuhanyozni. Lehámoztam magamról a szorító végtagokat -Hoseok meg sem moccant erre-, majd levánszorogtam a kanapéról. Nem kellett sokat kutakodnom a fürdő után, hiszen úgy ismertem azt a házat, mint a tenyeremet. Út közben kiszedtem egy tiszta ruhaszettet az előszobában hagyott bőröndömből, majd elfoglaltam a zuhanyzót. Amint lecsorgattam magamon a langyos vízcseppeket, erősen fájni kezdett a csuklóm, majd kavarogni kezdtek a gondolatok a fejemben. Hogy is kezdhetném? Iszonyatosan rossz érzés fogott el, ha arra gondoltam, hogy ha kimegyek onnan, akkor nem Jin reggelije, vagy anyáék mosolygós arca fogad majd. Mégsem akartam beszélni velük. Tudtam, hogy nem engednék, hogy itt maradjak, viszont a hazatérésről szó sem lehetett. Féltem megtudni, hogy mi van a barátaimmal, féltem, hogy a rendőrség kifaggat majd, és féltem attól is, hogy nem bírnám elviselni, ha Yoongit egyszer meglátnám a barátnőjével. El akartam azt a fiút felejteni, mégis minden második gondolatom ő volt, és ha eszembe jutott a kék haja az édes, hófehér bőrével meg a gyönyörű mosolyával, majd' kiugrott a szívem a helyéről. Azt hiszem, Jinkit is eléggé megszerettem, hiszen sokszor futott át az agyamon, hogy szegény mekkorát csalódhatott bennem, főleg, mikor megtudja, hogy elszöktem. De muszáj volt! Kellett valami kiút, elegem lett a szörnyű  dolgokból. Ismét eluralkodott rajtam a rossz kedv, úgyhogy elzártam a csapot, és törölközés után felöltöztem. A fürdőből kiérve mennyei illatok csapták meg az orrom.
-Jó reggelt! Mióta vagy fent?-köszöntem elmosolyodva a konyhában szorgoskodó Hobinak.
-Neked is. Kábé 10 perce. Főztem neked kávét, és valami reggelit is összedobtam. Vagyis inkább ebédet.
-Köszönöm.-hálálkodtam. Tényleg jól esett a kedvessége abban a helyzetben.
-Jobban vagy?-kérdezte.
-Nem igazán.-feleltem őszintén.
-Akkor ha kipihented magad, elmegyünk bowlingozni. Nincs ellenkezés. Ki kell lépned ebből az állapotból, azt meg tudom, hogy imádod csinálni. Oké?-szegezte rám a tekintetét határozottan. Hát, végülis nem hiszem, hogy jót tett volna, ha egész nap a kínzó gondolataimmal lettem volna elfoglalva, úgyhogy belementem.
-Rendben.
-Hívjak még valakit?-kérdezte.
-Jó lenne, de inkább ne. Nincs kedvem magyarázkodni.-sóhajtottam.
-Ne aggódj, megírom nekik, hogy mi a helyzet, csak mondd a nevüket.
Ismét mosolyra húztam a számat a volt barátom jófejsége miatt. Három volt sulitársam nevét diktáltam fel neki, akikkel minden vágyam volt újra találkozni.
-Jól van. Együnk, aztán pedig elintézem. Jó étvágyat!
-Köszi, J-hope.-szólítottam kedvelt becenevén. Mindig arról álmodozott, hogy ha egyszer idol lesz-ami nekem is életcélom volt-, ez lesz a művészneve.-Viszont.

                             ***

-Jungkook!-vont szoros ölelésbe először Woojin.-Annyira jó látni.
-Jaja, haver. Azt hittem, hogy majd évek múlva találkozunk újra, mint a filmekben.-folytatta Chan.
-Bár ne így kellett volna visszajönnöd.-bólogatott Jisung a karjaim között.
-Én is örülök nektek.-néztem végig rajtuk. Semmit sem változtak, csak Chan festette be kékre a haját. Még ha a frizura és a színárnyalat is teljesen eltért a Yoongiétól, mégis egyből ő jutott eszembe. Megráztam a fejem, hogy elűzzem őt az agyamból. Hoseoknak is köszöntek kézfogással, hiszen ismerték már egymást. Reméltem, hogy régi jó barátok lévén nem fognak majd kérdezősködni, és ez szerencsére így is lett.
-Neveket kérhetek?-jött oda a pályánkhoz az egyik helyi dolgozó. Szorgosan jegyzetelni kezdett, amíg Jisung beszélt, majd az italrendelésünket is felvette. Ezután eltűnt, mi pedig átcseréltük a cipőinket.
-Kezded, bowling-bajnok?-kacsintott rám Woojin, mire mosolyogva bólintottam. Itt volt az idő, hogy egy kicsit rájuk koncentráljak, ha már úgy adódott, hogy Busanba kerültem. Elgurítottam az első golyót, ami kilenc bábut egyből levitt. Nem jöttem ki a formámból. Megtapsoltak, aztán pedig rendesen belelendültünk a játékba. Végre lett egy kis sikerélményem, hiszen nyertem. Megkaptam a megérdemelt szórakozást, egy pár órára kikapcsolódhattam és jól érezhettem magam. Hiányoztak ezek a napok, meg a társaság is.