Bullyball

13.

Első negyed: 16:20. Második negyed: 25:22. Harmadik negyed: 27:30. Negyedik negyed: 40:33. Nagyon, de nagyon szoros meccs volt, mégis így vertük meg végül 8 ponttal az ellenfelet. Sok küzdéssel. Jó érzés volt.
-Szép volt! Szép volt! Szép volt!-pacsiztunk le egyenként a Daegu-i csapat tagjaival, gratulálva nekik. Ezt követően kiáltottunk egy hangos "Éljen"-t, ami után felmehettünk az öltözőbe. A második negyedben 3, az utolsóban pedig 4 percet szerepeltem a pályán, amiből 4 pontot dobtam. Bár persze a többiek jóval ügyesebbek és rutinosabbak voltak nálam, én mégis büszke voltam magamra. Főleg azután, amiket Yungmin művelt velem. Apropó. Elterveztem, hogy az edzőt nem idegesítem a történtekkel a meccs előtt, hanem csak utána számolok be neki. Visszafele úton a mondandóm megfogalmazásán gondolkodtam, és azon, hogy milyen jó lesz este a beígért szalonnasütés közbem kikapcsolódni végre egy kicsit. Aztán megérkeztünk a szállásra.
-Elnézést! Beszélhetnénk négyszemközt?-szóltam a felettesünkhöz az aulában.
Meglepődött, de belement.
-Persze.-mondta, majd leült az egyik kanapéra, és mutatott, hogy foglaljak helyet.-Miről lenne szó?
-Yungminról.-sóhajtottam. Elcsodálkozott.-A mérkőzés előtt a szobánkban megvert engem. Hasba és állba rúgott, felpofozott, majd bevert kettőt.-mutattam a szemem alatti zöldes foltokra.-A semmiért.
Sokáig hallgatott, aztán végül megszólalt.
-Jaj, nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly dolgokról lesz szó. Kérlek, hívd ide őt.-utasított.-Úgy könnyebb lesz megbeszélni.
Remegő testtel felálltam, és elindultam megkeresni. Bekopogtam a szobaajtajukon.
-Mit akarsz, Homó?-nyitotta ki azt.-Talán kérsz még egy kis ízelítőt?
-Az edző hív. Gyere.-közöltem folyamatosan higgadtságot színlelve, pedig elég ideges voltam. Kifordultam a folyosóra. Követett.
-Beköptél, kis nyomorék?-röhögött fel. Nem válaszoltam.-Na, jól van. Majd meglátod, hogy ezzel a legrosszabbat tetted magadnak.-igyekeztem ezt a megjegyzését figyelmen kívül hagyni. Jobb lett volna, ha elhiszem neki. Visszaértünk az előtérbe.
-Na, kedves Yungmin. Úgy hallottam, hogy ok nélkül bántottad Jungkookot, nem is egyféleképpen. Igaz ez?-dobolt az edző az ujjaival a dohányzóasztalon.
-Ok nélkül? Ne nevettessen.-fonta keresztbe a karjait az az idióta.-Tudta, hogy ez itt mellettem...hogy is fogalmazzak...meleg?-a felettesünk elképedve bámult rám, én pedig lehajtottam a fejem. Ne!-Igen, így van, és most rámászott Jeongsira a meccs előtt. Nem is tudta, hogy indulni kell, és elvonta a csapattársunk figyelmét. Gondoltam, észhez térítem egy kicsit.-hazudott folyékonyan, szemrebbenés nélkül. Ó, hogy a jó büdös....
-Semmi ilyesmiről nincs szó!-vágtam közbe ingerülten.-Nem mond igazat!
Az edző össze-vissza kapkodta a tekintetét köztünk. Látszott, hogy fogalma sincs, mit kell tenni egy ilyen helyzetben.
-Kim úr, Jeongsi is megmondja, hogy ez volt. Hívjam ide?-kérdezte Yungmin, mire elképedtem.
-Igen.-bólintott az. Biztos voltam benne, hogy ha az egyik haverját hozza, akkor az segíteni fog neki. Minden reményem elszállt. Nem volt más hátra, mint hogy írjak egy röpke üzenetet Jinkinek, és értesítsem a történtekről, meg arról, hogy nemsoká hívom. 5 perc múlva visszatértek ketten.
-Jeongsi! Jungkook tényleg...személyes kapcsolatot akart veled létesíteni a mérkőzés előtt?-nyíltak tágra felettesünk szemei.
-Igen.-vágta rá. Végem van.-Én próbáltam tiltakozni, de nem hagyta.-mutatta az ártatlant.
-Kim úr! Hagy telefonáljak egyet.-szóltam közbe. Meg sem vártam a válaszát, tárcsáztam Jinki számát, aki szinte rögtön felvette.
-Adom az edzőt.-mondtam neki, majd odanyújtottam a készüléket az említettnek.
-Ki az?-szólt bele összezavarodottan.
-Jó napot! Jinki vagyok. Csak azt szeretném mondani, hogy hallottam a történtekről. El tudom mondani, hogy Yungmin hazudik. Jungkook nem tenne ilyet.-magyarázott a csapatkapitányunk. Felettesünk elgondolkodott néhány percre, azonban aztán megrázta a fejét.
-Figyelj. Én értem, hogy jóban vagytok, meg minden, de onnan nem láthattad az eseményeket. Lehet, nem mindenki olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik. Jungkooknak egy kicsit el kell gondolkodnia azon, hogy holmi vágyak miatt nem befolyásolhatja a csapat teljesítményét. Oké?-már a sírhatnék kerülgetett.
-De...ő egy jó ember. Higgyen már nekem! Átvertem én önt valaha?-hallottam a vonal végéről.
-Jinki, én nagyon bírlak, és nem. De akkor sem voltál itt, tehát nem láthattad a valóságot. Ne aggódj, nem esik baja a barátodnak. Viszont a büntetés az büntetés. Yungmin is megkapja majd a sajátját. További jobbulást! Szia!-nyomta ki a telefonomat. Éreztem, hogy már nem sokáig bírom, hiszen a könnyeim égették a szememet, de előttük azért mégsem akartam bőgni.
-Akkor tehát. Jungkook, te nem jöhetsz ma ki a szalonnasütésre, addig szépen átgondolhatod a dolgokat. Yungmin, te pedig kevesebb percet kapsz a meccsen holnap. Ennyi. Mehettek, és ne legyen újra probléma.-zárta le a témát az edző, majd megfogta a táskáját, aztán ott hagyott minket.
-Így köpjél be, idióta.-vigyorgott a bunkó csapattársam önelégülten. Most komolyan? Neki csökkentett játékidő, mert megvert, nekem meg..."szobafogság", mert nem csináltam semmit? Amilyen gyorsan csak tudtam, felrohantam a szobámba, és erősen bevágtam magam után azt ajtót. Lassan a földre csúsztam, majd kicsit sem törődve Yoongi jelenlétével, hangosan tört ki belőlem a zokogás.