𝖍𝖆𝖟𝖚𝖌𝖘á𝖌𝖔𝖐 𝖍á𝖑ó𝖏á𝖇𝖆𝖓 || Multifandom ff. "18+"

Vérre menő küzdelem - Végjáték

A labirintust két labdával a kezemben hagytam el, és a mi táborunk felé igyekeztem, hogy megnézzem mi van Patrickékkel.

Shuri és Cortez persze nem adták fel, minden erejüket bevetették Pete és társa ellen, és a kemény munkájuk meghozta gyümölcsét. Sajnos. Szegény Patricket a lábán ért egy olyan erős dobás, hogy sántítva hagyta el a pályát. A síp hangját hallva Pete-ben felment a pumpa. Jobban, mint máskor, és őrült módjára támadott. Kijött a fedezékéből, és tébolyult tekintettel rohant Shuri felé, afelé, aki barátjának a vesztét okozta.

A lány szemmel láthatóan nem számított arra, hogy Pete ennyire kiborul, ezért megrémült és rohanni kezdett. Labda hiányában nem is tehetett mást. Közben Cortez már nem volt sehol, mint a kámfor, úgy tűnt el a szemünk elől. Már épp fordultam volna Debbyhez, hogy leellenőrizzem, jól van-e, de neki is nyoma veszett.

Egy pillanatra azt hittem, teljesen egyedül maradtam a pályán, de egy zsámolytorony takarásában megláttam a rejtőzködő Josht, aki az áldozatait kereste. Jobbnak láttam, ha nem pattogok, hanem szépen, csendben elbújok, és nyitva tartom a szemem. Össze-vissza forgolódtam, és végül megláttam Debbyt, amint az egyik zsámolytorony tetejéről egy plafonról lelógó kötél segítségével átlendül egy másik torony tetejére. Egyenesen Josh felé haladt azzal a céllal, hogy kidobja.

Josh természetesen észrevette a felé közeledő Debbyt, és azonnal védekezni kezdett. Megpróbálta addig kidobni Debbyt, amíg a kötéllel lendült, de eltévesztette a célt, ezzel a vörös hajú ellenfelének segítve. Hirtelen felindulásból a Debby-Josh páros felé kezdtem kocogni, hogy le ne maradjak erről a küzdelemről. Akkor már késő volt arra gondolni, hogy kikerülök a fedezékemből, mert a teljesen nyílt terepen voltam.

Egy labda csattanó hangja töltötte be az abban a pillanatban egészen csendes termet. A szememmel őrült módjára kerestem az áldozatot, és meg is találtam. Shuri lógó orral közeledett Mr. Urie felé, aki izgatottan belefújt a kedvenc sípjába.

- Srácok, megvan! Megbosszultam Patrick gyilkosát! - ujjongott mosolyogva Pete, teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy még koránt sincs vége a játéknak.

Annak a zsámolytoronynak a falához lapultam, amelyiken Debby állt, és a pályát kémleltem. Cortez továbbra sem volt sehol, és valahol legbelül éreztem, hogy eltűnésének nagyon jó oka van, és hogy, ha nem figyelünk oda, nagyon könnyen megjárhatjuk.

A lilák kapitányának kiesése természetesen nem maradt revans nélkül; hirtelen Cortez tűnt fel a kék szivacslabirintus falának tetején, és őrült erővel megdobta Pete-et, akinek nem volt ideje reagálni, annyira gyors volt a mozdulat. A labda iszonyatos erővel csapódott Pete mellkasának, aki fájdalmában felüvöltött, a síp pedig könyörtelenül megszólalt.

Természetesen Debby is begurult, mert most vesztette el az egyik sztárjátékosát, ezért a három labdája egyikét fogta, és a matrac tetején álló Cortezre célzott. A labda Debbyre jellemző pontossággal ütközött Cortez mellkasának ott, ahol ő is eltalálta Pete-et. A dobás hatására Cortez elvesztette egyensúlyát, és a terem padlójára zuhant. A mindent túlharsogó sípszót pedig újra hallani lehetett.

- Ezt neked azért, mert kidobod a legjobb emberemet! - üvöltött Debby, és büszkén végignézte, ahogy Cortez gyengélkedve feláll és lekullog a pályáról. Újra Josh volt a célpontja. - Most pedig te jössz! - kiáltott Joshra szinte habzó szájjal, akinél már egy labda sem maradt.

Szegény Josh ledermedt a félelemtől, és várta a halálos ítéletét. Debby a kezébe vett egy labdát, a másikat pedig a torony tetején, a lába mellett hagyta. Megpróbált minél kényelmesebb pózt felvenni a végső dobáshoz, miközben eszelősen vigyorgott. Joshra pillantottam. A fiú nevét az egész csapata üvöltötte, mindenki neki szurkolt.

A torony tetjén álló Debby végül annyit fészkelődött, hogy a lábánál hagyott labda leesett a padlóra, majd a szemközti falig gurult. Debby felemelte a kezét és már majdnem el is dobta, amikor rohanni kezdtem Josh felé.

Debby kezéből valósággal kirepült a labda, én pedig utolsó elkeseredettségemben felugrottam, és Josh és a labda közé vetettem magam. A tervem bevált, csak annyi volt a baj, hogy a nyakamat találta el a laszti. Az erős találattól köhögnöm kellett, miközben a földön fetrengtem.

- Ne, ne, ne! Allison, hogy tehetted ezt? Nem kellett volna megmentened - szólt hozzám gyengéd hangon Josh.

- NEM! TE BOLOND! MINDENT TÖNKRE TETTÉL! HOGY VOLT KÉPED ILYET TENNI VELEM EZEK UTÁN?! - toporzékolt hisztérikus állapotban Debby, még mindig a zsámolytorony tetején állva. A tekintete villámokat szórt, de engem már nem érdekelt. Most csak Joshra akartam koncentrálni.

- Meg kellett tennem, Jishwa. A barátságunkért. Be kellett bizonyítanom, hogy nem hagytalak cserben, hogy még mindig itt vagyok neked. - Josh mellettem térdelt, megfogta a kezem, és bátorítóan megszorította.

- Egy új esélyt adtál nekem, Allison. Ezt sosem fogom neked elfelejteni - szipogott, majd a labda irányába nézett. Minden olyan csendes volt.

- Mennem kell - suttogtam, majd esve-kelve felálltam, és levonultam a pályáról. A síp hangja ismét betöltötte a termet, jelezve, hogy kiestem.

A kispadra ültem, és onnan néztem végig a meccs maradékát. Debby üvöltözve, őrült módjára megsorozta Josht, akinek sikerült eljutnia a lila kiindulóponthoz, így egy percig csak ő támadhatott.

- GYERE KI ONNAN, MOST AZONNAL!

Elég is volt neki az az egy perc és az egyetlen labdája, mert Debby lábára célzott, ami a lány gyengéje. Természetesen talált, a sípszó felhangzott, Josh és csapata pedig a győzelmét ünnepelve ugrált.

- TI PEDIG NEM ÚSSZÁTOK MEG AZ ALAPOS FEJMOSÁST! FŐLEG TE NEM, ALLISON, TE ÁRULÓ! - vezette be a tízperces monológját Debby vöröslő fejjel. Természetesen mindenki megkapta a magáét, főleg én, mivel segítettem a legjobb barátomnak.