𝖍𝖆𝖟𝖚𝖌𝖘á𝖌𝖔𝖐 𝖍á𝖑ó𝖏á𝖇𝖆𝖓 || Multifandom ff. "18+"

Pápá, Detroit! Pápá, Tyler!

Allison szemszöge:

Miután elhurcolták Josht, egyből tárcsáztam Gerard számát. Biztos vagyok benne, hogy már értesítették őt Mikey haláláról, de abban meg nem, hogy hogyan kezeli. Gerard egy komplikált ember és nagyon kiszámíthatatlan. Egyszerűen nem lehet tudni, hogy mi hogyan érinti. Egy dologban viszont biztos voltam: hogy szörnyű szomorúság uralkodhat rajta.

Ő és Mikey testvérekhez képest nagyon jóban voltak és ritkán veszekedtek. Olyan testvéri kapcsolatuk volt, amiről én még csak nem is álmodhatok. Ráadásul az, hogy pont Mikey halála előtt veszekedtek... El sem tudom képzelni mit érezhet.

Sok percnyi várakozás után végül letettem. Gerard nem vette fel. Meg sem tudom számolni hányszor tárcsáztam még azt követően a számát, de egyszer sem vette fel. Végül reményt vesztve dobtam a telefonomat az ágyra, majd én is rávetődtem a matracra. Nem tudtam mit csináljak. Egyszerűen beszélnem kellett valakivel, de nem tudom mégis kivel tudnék erről beszélni. Mármint Gerard nem veszi fel, Josh éppen egy rendőr kocsiban poshad, úton hazafelé. Melanieék és Harryék pedig valószínűleg már New Yorkban vannak, nekem pedig nincs kedvem ilyen dolgokról a telefonban beszélni. Na, szerintem mindenki levonta a következtetést, hogy az egyetlen lehetőségem Tyler maradt, de annyira azért nem vagyok kétségbeesett, hogy az ő társaságát keressem. A nagy agymenésemet egy halk kopogás zavarta meg.

- Allison... - nyitott be a szobámba Tyler. Mintha csak megérezte volna, hogy rá gondolok.

- Mit keresel itt? Iggy póthajának maradványait? - jegyeztem meg mérgesen.

- Allison, én... - állt meg egy pillanatra, mintha elgondolkozott volna azon, hogy mit mondjon. - Én csak azért jöttem, hogy elmondjam, hogy kezdj csomagolni. Haza megyünk. Egy óra múlva indulunk - mondta, majd becsukta az ajtót.

Nem kellett kétszer mondani, én egyből elkezdtem pakolászni. Minél hamarabb le akartam lépni Detroitból. Egyszerűen minden az eddig történtekre emlékeztetett. Tyler játékára az érzéseimmel, Iggy sértéseire, Josh letartóztatására, Mikey halálára... Azt hiszem ezek után mindenki megérti, ha Detroit nem a kedvenc helyem.

Alig egy órával később már a három bőröndömmel álltam az ajtó előtt, Josh nagyszüleivel szemben és arra gondoltam, amikor először találkoztam az idős házaspárral. Mennyivel más volt akkor minden! Alig pár napja volt, mégis mintha egy hónapja történt volna.

- Akkor... - köszörülte meg a torkát Mrs. Dun. - Sziasztok. Viszlát Tyler - pillantott a fiú irányába, majd felém fordult. - Allison - nézett mélyen a szemembe, majd valami olyat tett, amire nem számítottam. Megölelt. - Ne csüggedj, drágám! Innen már csak jobb lehet - simogatta meg a hátamat, mire nekem könnyek gyűltek a szemembe.

- De mi van, ha mégse? Mi van, ha nem lesz jobb? - gördült le egy könnycsepp az arcomon. - Ha az egész csak rosszabb és komplikáltabb lesz és akár a dombon legördülő hógolyó, úgy fog nőni és válik egyre súlyosabbá?

- Jaj, Allison, kincsem. Ne légy ilyen negatív. Lehet, hogy úgy érzed, hogy innen minden csak rosszabb lesz, de ez nem igaz. Jó, lehet, hogy lesz pár rosszabb pillanat, de vannak olyan idők, amikor már minden olyan rossz, hogy csak jobb lehet - hagyta abba az ölelést, majd mosolyogva a szemembe nézett. - Ráadásul, ha valaha úgy érzed, hogy a dolgok mégis csak rosszabbak lesznek, bármelyik pillanatban felhívatsz és beszélhetsz velem. Tudom, nem vagyok az édesanyád, de ha úgy érzed, hogy mégis kell egy nő, akinek kiönteted a szíved... - nyomott a kezembe egy cetlit, rajta a telefonszámával. - Én itt vagyok neked.

- Köszönöm Mrs. Dun - töröltem le a könnycseppeket az arcomról.

- Ugyan, Allison! Hívj csak Rosenak! - legyintett.