𝖍𝖆𝖟𝖚𝖌𝖘á𝖌𝖔𝖐 𝖍á𝖑ó𝖏á𝖇𝖆𝖓 || Multifandom ff. "18+"

Cs, mint családi dráma

Amikor visszatértünk a szállásra mindenki örömmel fogadta a jó híreket. A hotelban maradt diákok gratuláltak nekem, még Tyler is. Na jó, inkább egy afféle gúnyos megjegyzés volt, miszerint nem hitte volna, hogy vagyok olyan intelligens, hogy nyerjek bármiben is, amihez három számjegyű IQ kell.

Peter még mindig le volt döbbenve és azt ecsetelte, hogy meg volt bizonyosodva arról, hogy utolsóként fog végezni. Erre mindenki, aki Peter osztályába járt hangosan felröhögött.

- Peter, te vagy a legokosabb gyerek az egész osztályban, sőt szerintem az egész évfolyamban! Nincs olyan, hogy te rossz helyezést érnél el! - ingatta a fejét nevetve Tyler.

- Azért ne mondd, hogy az évfolyamban. Tudjátok vannak más okos diákok is, mint például én - mutatott magára Debby.

- Vesztettél a kémiaversenyen, szerintem inkább ne dicsekedj - szólt be Cheryl. Debby a megjegyzését egy dühös arckifejezéssel értékelte, majd beviharzott a szobájába.

Még rengeteget beszélgettünk a többiekkel a versenyről, amikor hirtelen megszólalt a telefonomon a Thrift Shop Kidz Bop Kids verziója. Amúgy nagyon jó szám, főleg ezeknél a gyerekeknél. :)

Nagyon furcsálltam, hogy ez a dal szólalt meg, mert ezt a számot Cameronhoz állítottam be, ő pedig nem gyakran szokott hívni. Általában csak akkor keres telefonon, amikor megkér arra, hogy ugorjak be a szexshopba venni neki egy pár maszkot, ruhát meg korbácsot. Nem tudom miért kellenek azok neki. Biztos színjátszó körbe jár, aztán a jelmezhez meg a díszletekhez van szükség rájuk. Milyen ügyes színész bátyóm van nekem. :3

Amikor ránéztem a telefonom képernyőjére tényleg a testvérem neve világított rajta. Vajon most mit kérhet a shopból? Hintát? Mert a múltkor, amikor ott voltam olyan is volt. Majdnem vettem magamnak egyet, mert nagyon szép rózsaszín színe volt. Jól nézett volna ki a szobámban, a baldachinos ágyam mellett.

- Szia Cam! - szóltam bele a telefonba.

- Szia Allison! Már végeztél a suliban? Csak mert beszélnünk kéne. Neked az úgy jó, ha a Central Parkban találkozunk? - tért rá egyből a lényegre a bátyám.

- Ami azt illeti, per pillanat nem tartózkodom New Yorkban - kezdtem bele a sztoriba, de Cameron félbeszakított.

- Hogy mi?

- Ja, hát éppen egy tanulmányi versenyen vagyok Los Angelesben - motyogtam magam elé. Persze, hogy a szüleim nem is keresnek, a bátyám meg arról sem tudna, ha meghalnék...

- Oh... - értette meg, hogy egy ideig biztos nem fog velem négyszemközt beszélni. - Akkor telefonon kell megbeszélnünk az anyával és apával kapcsolatos dolgokat.

- Mit akarsz ezen beszélni? Majdnem egy hete történt. Mégis hol voltál, amikor szükségem lett volna rád, Cameron? Hm? Az egyetlenek, akik ténylegesen segíttek ezen a héten, azok Jace volt, aki tanácsot adott azon téren, hogy mit kezdjek magammal, és Melanie és a családja, akik elszállásoltak addig, amíg ide nem jöttem egy teljesen másik államba, ami a családomnak persze nem tűnt fel! - emeltem meg a hangomat. Nem tudom, hogy miért dühített fel ennyire Cameron. Végül is felhívott, és érdeklődött felőlem.

- Allison, hogy érted azt, hogy Melanienál laktál? Te leléptél otthonról? - értetlenkedett a bátyám.

- Persze! Szerinted egy házban fogok maradni egy férfival, aki elvileg az apám, aki nyolc éve meglépett, most meg hirtelen újra normális kapcsolatot akar ápolni velem? Francokat! Persze te honnan tudnád mi van otthon? Nem érdekel semmi más, mint a barátaid, és az, hogy a lehető legkevesebb közöd legyen a családunkhoz! - kiáltottam végül, és kinyomtam a telefont.