𝖍𝖆𝖟𝖚𝖌𝖘á𝖌𝖔𝖐 𝖍á𝖑ó𝖏á𝖇𝖆𝖓 || Multifandom ff. "18+"

A magyar oktatási rendszer szépségei :')))))))

- Allison. Csak, hogy tudd - tette a kezét a vállamra Tyler. - Az ilyen zombi apokalipszises könyvekben és sorozatokban mindig az történik, hogy azok, akik a legtöbb közös traumán mentek keresztül összejönnek. Na, ezt mi ki fogjuk kerülni.

Erre csak unottan néztem rá és elkezdtem körülnézni a következő pályán. Ennek a résznek a témája az öreg, klasszikus szellemkastély volt. Egy folyosón voltunk, ami tele volt aggatva ősrégi festményekkel. Az utat gyertyák világították meg. Olyan volt, mint azok a várak, amikbe az osztályfőnökök mindig elráncigálják a diákokat osztálykirándulások alkalmával. Emlékszem, anno az ötödikes osztálykiránduláson Mr. Urie elvitt minket a legközelebbi várba és ezzel letudta az egészet és megspórolta az osztálypénz háromnegyedét. Ah, emlékek.

- Akkor most mit csinálunk? - néztem Tylerre nagy szemekkel.

- Gondolom folytatjuk a szabadulószobázást - vonogatta a vállát. Esküszöm, ez a srác mindig csak a vállát vonogatja. Egy idő után fájni fog a válla ettől.

- Aha, persze. Itt maradunk a szellemkastélyban, ahol nagy valószínűséggel meg fognak ölni minket. Remek ötlet, Tyler!

- Azt hittem, hogy a kötekedés az én dolgom! - mosolyodott el. - De úgy néz ki, az emberek változnak. Még az olyanok is, mint te.

- Tyler, még mindig életveszélyben vagyunk. Ahelyett, hogy flörtölnél, inkább segíts megkeresni a vészkijáratot - fordultam sarkon és a folyosó végén található ajtó felé vettem az irányt.

- Húha, Allison, jó hatással van rád az életveszély. Tűrhetőbb leszel tőle - futott, hogy utolérjen. Lehet, hogy kicsi vagyok és apró lépéseim vannak, de olyan fürge vagyok, mint a nyúl.

- Kíváncsi vagyok rá, hogy te milyen elmeállapotban lennél őszinte...

- Én mindig az vagyok, Ally, drágám.

Erre megtorpantam és meglepetten néztem rá. Na, ez szokatlan volt.

- Ez most... Most mi volt? Flört?

- Reménykedj csak! - röhögött a képembe.

- Joseph, mekkora egy tuskó vagy! - csaptam tarkón.

- Először is: ÁÚ! Másodszor meg: ezzel most újdonságot mondtál, Ally, drága - nevetett továbbra is. - Na mindegy. Inkább menjünk és próbáljunk meg kiszabadulni erről a helyről - ragadta meg a karomat.

Végigvonultunk a vérvörös szőnyegen, egészen a folyosó végéig. Megragadtam az arany kilincset és megpróbáltam kinyitni az ajtót, de nem jártam sikerrel. Meg sem mozdult. Segítségkérően Tylerre pillantottam, aki erre megajándékozott egy öntelt mosollyal.

- Látod, Allison, ha eleget kondiztál volna, most ki tudnád nyitni az ajtót. Fontos a testmozgás. Főleg a kosár. A kosár jó. Kosarazzál. Csatlakozz a soproni darazsakhoz, hogy elnyerd a megfelelő szociális státuszt és előnyben részesülj tesiórán, mivel a tanár egy megszállott kosaras. Na meg, hogy a nagymenő sportos pasi osztálytársaid szóba álljanak veled. Mert csak így van esélyed. A sporttal. Győznöd kell. Ha nem győzöl, nem érsz semmit. Vagyis a pocsék oktatási rendszer ezt hiteti el veled, hogy győznöd kell. Sportban vagy természettudományokban. A művészet nem ér semmit. Rajzszakkör? Nem, olyat nem tartanak. Azok a mocskos szemétládák! ELNYOMJÁK A MŰVÉSZETEKET. NEM LÉTEZIK, HOGY EGÉSZ SOPRONBAN NEM LEHET EGY RENDES RAJZSZAKKÖRT TALÁLNI!

- Milyen Sopron? Tyler, jól vagy?

- Ja, igen, csak azt hiszem darabokra törtem a negyedik falat. Vagyis az író tette, mert nem képes magában tartani az iskolájában történő oktatásról való véleményét, na meg a művészetek elnyomását lakóhelyén. És senki sem korlátozza, mert a másik író egy gagyi történetet olvas Wattpadon.

- Az írók? Mármint a vöri és a szőke?

- Allison, milyen írókról beszélsz? Én éppen a gyenge fizikumodat kritizáltam. Semmilyen írókról nem volt szó - szólt, majd ő is megpróbálta kinyitni az ajtót, ami továbbra sem mozdult, én meg csak értetlenül néztem rá. Furcsa ez a multiverzum. - Oh. Ezek szerint be van zárva, nem te vagy gyenge. Bocsi.

- Bocsánatkérés elfogadva. Na, menjünk keressük meg a kulcsot!

Az ajtó nyitó eszközt az egyik festmény mögött találtuk meg. Nagy volt, csúnya volt és nyitotta az ajtót. Ez a lényeg.

Az ajtó mögött valami olyasmit láttam, ami teljesen rám hozta a frászt. Egy teljesen mozdulatlan test feküdt előttem. A sötétben nem tudtam kivenni, hogy csak díszlet-e vagy valami bolond leállt itt szunyókálni. Aztán a szemem hozzászokott az új fényviszonyokhoz és jobban ki tudtam venni az alakot.

Amikor rájöttem, mit látok, akkor a szívem kihagyott egy, de inkább két ütemet is egymás után. A földön ájultan (vagy halottan) elterülő alak nem volt más, mint Gee.

'Sup fuckers?!

Nektek mi a véleményetek az oktatási rendszerünkről? Egyet értetek Tylerrel, vagy sem? Szerintetek miben van igaza és miben túloz egy kicsit (vagy sokat)? Érveidet támaszd alá! (lol ez nem doga)

És mit gondoltok a cliffhangerről? Szerintetek Gee az, akitől el kell búcsúznunk, vagy csak szívatni akarunk titeket? Hehehe...

Amúgy ezután a fejezetek átlag szó száma gyarapszik, pont mint a drámák és cliffhangerek száma.

Bye fuckers!