FATE // vminkook // FORDÍTÁS ⚣

77+78

Taehyung szomorú volt.

Semmilyen más szóval nem tudta volna jobban leírni, amit érzett. Annyira mérges volt. Mérges, amiért sikerült megtörniük. 

Eszébe jutott, hogy Jungkook megdicsérte, amiért annyi szarságot elviselt és mégis boldog és független maradt. 

De nem tudta elviselni többé.

Nem tudott ránézni Jungkook arcára azzal a tudattal, hogy csalódást okozott neki. Nem tudott erős lenni és túltenni magát rajta, mint a többin.
Annyiféleképpen bántották aznap, hogy a testét már nem is érezte a magáénak. 

Az arca fájt, de ez nem volt újdonság. Az alfelében még mindig lüktetett a fájdalom, ami bár lassan halványult, tudta, hogy sose fogja tudni elfelejteni ami történt. 

Emlékezett rá, ahogy felébredt és Jimin meg Jungkook sírva mosdatták őt egy fürdőkádban. Annyira félt, nem tudta, hogy mi történt azután, hogy Yoongi megtalálta. 

Nem szerette, hogy hozzáérnek. Minden egyes alkalommal, mikor valaki hozzáért, a két fiú jutott eszébe, aki a földhöz szögezte. Ahogy lefogták, nem tudott megmozdulni. Az érintésük égette a bőrét. 

A zúzódások még mindig látszódtak a karjain, combjain és a derekán.

Érezte, ahogy a félelem újra átveszi a hatalmat fölötte. A félelem, amitől nem tudott menekülni. 

Bebújt a takaró alá és csak sírt.
Jimin és Jungkook eközben a negyedik napot töltötték az ajtó előtt. Taehyung hallotta őket beszélni.

Aztán meghallott egy harmadik hangot is. Azt a hangot, ami megnyugtatta az incidens után és ami most is nyugtató hatással van rá. 
Yoongi. 

Taehyung kimászott az ágyból és összeszorította a szemeit a fájdalomtól, de kényszerítette magát, hogy eljusson az ajtóig. Leült elé és a falapnak szorította a fülét csakúgy, mint az elmúlt három napban. 

- Yoongi- hallatszott kintről Jimin hangja-, mit suttogsz? Megérdemeljük, hogy mi is tudjuk. 
- Kopj le, Jimin. Aludnod kell. Szarul nézel ki- válaszolt hűvösen Yoongi.- Menjetek innen. 
- Kérlek, próbálj meg segíteni neki legalább- hallatszódott Jungkook hangja is.

Aztán csend lett.

- Taehyung- hallotta meg az ismerős suttogást. Felsóhajtott és erősebben nyomta hozzá a fülét az ajtóhoz.- Próbálok figyelni rájuk is miattad, de nagyon makacsok. Féltenek téged. 

Taehyung szemeit szúrni kezdték a könnyek, szipogott. 

- Én is féltelek- folytatta Yoongi.- Annyira féltelek, kölyök. Tudnom kell, hogy hallasz és hogy jól vagy.

Taehyung nagyot nyelt és felemelte a remegő kezét. Az öklét hozzáütötte az ajtóhoz, hogy jelezze, figyel. Yoongi fellélegzett. 

- Remélem jól vagy- suttogta.- Te vagy a legerősebb ember, akit ismerek. 

Taehyung könnyei csendben peregtek le az arcán. Szipogott.

Hirtelen sápadt ujjakat látott meg az ajtó alatti résen keresztül. Yoongi vékony ujjai voltak.

- Taehyung- suttogta érzelmektől sűrű hangon Yoongi. Akart valamit. Azt akarta, hogy válaszoljon neki.

Lassan lenyúlt és a remegő ujjait hozzáérintette Yoongiéhoz. Yoongi összekulcsolta az ujjaikat. Az ő keze hidegebb volt, mint a Taehyungé és ez egy kissé felfrissítette. 
Egy pár másodpercig csend volt, csak Taehyung nehéz légzése hallatszott át.