FATE // vminkook // FORDÍTÁS ⚣

83

A következő nap Taehyung eldöntötte, hogy iskolába megy, mert nem bírt volna még egy napot egyedül tölteni. Nem szeretett belegondolni, hogy egyedül nem tudja megvédeni magát. Utálta ezt az érzést. 

Yoongi teljesen fel volt készülve egy esetleges összeomlásra, amikor beléptek az iskolába, de nem történt semmi, Tae lehajtott fejjel sétált mellette. És egyszer sem nézett a fák fele. 

Yoongi védelmezően karolta át Taehyungot a vállánál fogva. A tekintetével azt a rohadék Ralphot kereste. Hezitálás nélkül kicsinálta volna. 

Yoongi nem szólt Taehyungnak a róla keringő pletykáról, de szerencsére a fiú lehajtott fejjel bandukolt, így nem vette észre, ahogy a többi diák összesúg körülötte. Végül megérkeztek Taehyung első órájának színhelyéhez. Megálltak az ajtó előtt. 

- Taehyung, biztos vagy benne, hogy megleszel idegenek között?

Taehyung felnézett rá és bólintott. 

- Meg kell tennem magamért. 
- Oké- sóhajtott Yoongi és megsimogatta a fiatalabb fejét.- Nálad van a telefonod, ugye? Csak írj nekem, vagy a másik kettőnek, ha futni kell. 

Taehyung bólintott és halványan elmosolyodott. 
- Oké.

Yoongi továbbment, Taehyung pedig belépett a terembe erősen kerülve mindenféle szemkontaktust. 

***

Mikor eljött az ebédidő, Taehyung a lépcsőhöz ment és várt a két fiúra, mint általában. 

- Baba?

Taehyung Jiminre kapta a tekintetét, a szíve kihagyott egy ütemet a fiú imádnivaló mosolyának látványától. 

- Miért vagy itt, baba?
- Nem akartam egyedül lenni. 

Jimin mosolya töretlen maradt, ahogy közelebb ment Taehyunghoz azzal a céllal, hogy megérinti, de Tae óvatosan elhúzódott. Közben Jungkook is megjelent. 

- Tae! Mit keresel itt? Jól vagy?- kérdezte széles mosollyal és kitárta a karjait, hogy megölelje Taehyungot, de még időben visszafogta magát és csak egy mosollyal üdvözölte. 
- Jól vagyok- mondta. Hirtelen megérzett egy kezet a hátán, mire megugrott és ijedten hátranézett. Mikor meglátta, hogy csak Yoongi az, megenyhült.
- Hali- köszönt Yoongi, a két fiúnak biccentett-, remélem nem baj, ha veletek eszek. 
- Nem- mondta Jimin és nem tudta elszakítani a tekintetét Yoongi Taehyung hátán nyugtatott kezéről. 

Jungkooknak is feltűnt, de nem engedte, hogy a féltékenység úrrá legyen rajta, hiába üvöltött belülről.

Felsétáltak a tetőre és szokás szerint leültek a szélére. Taehyung valamelyest jobban érezte magát így, hogy visszacsöppent a megszokott kerékvágásba. Amikor leült, Jimin kezéért nyúlt. Jimin meglepődött, majd egy hatalmas mosollyal figyelte Taehyung apró gesztusát. Jimin csak fel akart pattanni és a karjaiba zárni őt, hiszen már majdnem egy hete nem ért hozzá, de nem akart olyat tenni, ami elrontja Tae kedvét. 

Jungkook is észrevette, hogy mi történik és elöntötte a boldogság, amiért Taehyung végre elviseli az érintést. 

- Miért akartál iskolába jönni, kedvesem?- kérdezte Jungkook és odaadott neki egy szendvicset. Taehyung megfogta és beleharapott, mielőtt válaszolt. 
- Rá... rájöttem, hogy um... hogy félek egyedül. 
- Annyira szeretlek, baba- mondta Jimin és minden erejével próbálta magát visszatartani, hogy ne ölelje meg Taehyungot. 
- Én is szeretlek téged- mondta Taehyung, bár kevesebb szenvedéllyel a hangjában. 

Jungkook megfogta Taehyung másik kezét és a szájához emelve puszit nyomott rá. Taehyung végignézte ezt és elmosolyodott a végén. Általában ilyenkor elpirult és felnevetett volna. 

Jungkook ezt is észrevette. 

A két fiú nem engedte el Taehyung kezét evés közben. Yoongi felsóhajtott és letette a szendvicsét. 

- Taehyung, enned kell valamit. 
- Nem vagyok-
- De, éhes vagy. Tudom, hogy az vagy. Gondolj valamire, ami megnyugtat evés közben- mondta Yoongi mélyen Tae szemeibe nézve. 

Taehyung bólintott és hagyta, hogy Jimin a szájához emelje a szendvicset. Beleharapott, becsukta a szemeit és Yoongira gondolt. Úgy tűnt, ő az egyetlen ember, aki meg tudja nyugtatni. Úgy tűnt, ő az egyetlen, aki tudja, hogy kell bánni vele és Taehyung ezért túlságosan is rátámaszkodott. 

Pár falattal később feladta az evést és Jungkook vállára hajtotta a fejét. A szíve erősen dobogott az ismerős helyzettől. Hiányzott neki Jungkook teste, illata, bőre. Igazából mindketten hiányoztak csak úgy általánosságban. 

De még így sem tudta rávenni magát, hogy haza akarjon menni hozzájuk.

Csend volt. Taehyung felszusszant és kinyitotta a szemeit. 

- Tudok a pletykáról. 
- Ami rólunk terjed?- kérdezte Jimin. 
- Nem. Tudom, hogy mindenki tudja, mi történt velem. 

A csend dermesztő volt. 

- Mindenki undorodik tőlem- suttogta.- Nem akarok undorító lenni. Én nem akartam ezt!

Jungkook a mellkasához ölelte a csendben síró fiút. Taehyung nem tudott rendesen lélegezni. Ha ez az egész nem egy jel volt, akkor semmi. Utálta az élet.

Taehyung elhúzódott Jungkooktól és megütötte a mellkasát. Jungkook összerezzent. 

- Belefáradtam a sírásba!- üvöltötte.- Meg akarok gyógyulni!

Jungkook és Jimin is lesokkolódott. Aggódva néztek Taehyungra. Yoongi mellésietett és maga felé fordította Taehyungot. 

- Nagyon jó. Érzed? Érzed a dühöt?

Taehyung könnyektől nedves arccal bólintott. 

- Használd ezt a dühöt, hogy meggyógyulj, kölyök. Használd fel, hogy segítsen neked- mondta.

Jimin Jungkookra pillantott, aki nyugtalanul méregette kettejüket. Hogy lehetséges, hogy Yoongi ilyen gyorsan és egyszerűen tud segíteni rajta, miközben Jungkook egy szót se tud kinyögni, hogy megnyugtassa?

Úgy tűnt, Jimin is ezen gondolkozik. 

Mi teszi Yoongit ennyire különlegessé?

-
-
-

durva, hogy kifogtam a rövid részeket erre a  hétre. és bár munkaszüneti nap van, én töretlenül dolgozok!
ha valakinek van bármilyen egyszerű, home made anyáknapi ajándék ötlete, írjon pls, mert bajban vagyok:((
200501