Elfeledett testvér - Harry Potter fanfic

4.14. fejezet - Egy szó nélkül

Draconak még akkor is fájt minden tagja, mikor hét órakor végre elszabadult Piton irodájából. Házvezető tanára és Mordon között egész végig vágni lehetett a feszültséget, s Draco csodálta, hogy nem estek egymásnak a bájitaltan terem melletti szűk irodában. Azonban nem a zsigeri ellenségeskedés hajtotta őket. Pitont látszólag érzékenyen érintette, hogy rögtön az első tanítási nap egy hátbatámadással kell foglalkoznia, Mordon pedig nem bírta magát túltenni azon, hogy egy diák ilyet merészelt tenni.

Lesietett a bejárati csarnokba és kisurrant a parkba. Fél órás késésben volt, a halkan susogó tisztásra esti sötétség ereszkedett. Draco összehúzta magán a talárt. Sajgó végtagjainak most az alkonyatot követő lehűlés hiányzott legutoljára. A távolban álló vadőrlakban fény gyúlt, a kastély pedig ezer pislákoló ablakával megvilágított karácsonyfára hasonlított.

Ahogy a tóhoz ért, Draco nyomban megpillantotta Phyllist. A lány egy közeli fa tövében üldögélt, lábait a mellkasához húzta. Mikor közelebb lépett hozzá, Draco látta, hogy a szemében könnyek csillognak.

– Nem a legjobb első nap, igaz? – ült le mellé.

Phyllis vett egy reszketeg, mély levegőt, és kimondta, amire épp gondolt:

– Ez életem talán legrosszabb napja.

Draco erre nem tudott mit mondani. Óvatosan Phyllis mögé nyúlt és a lány vállára tette a kezét.

– Köszi... – motyogta a griffendéles.

– Mégis mit?

– Te nem kezdtél magyarázni nekem arról, hogy mostantól minden más lesz, nem tartottál hegyi beszédet, miszerint erősebbé kell válnom, fel kell zárkóznom és amúgyis, mikor élesztem újjá az Indigó mágiát. De azzal sem akarsz hitegetni, hogy minden jobb lesz.

– Mégis miért lenne minden jobb? – kérdezte Draco keserűen nevetve. – Egy tanár ma a szuszt is kiverte belőlem, tetejébe úgy, hogy egy tehetetlen állattá változtatott. Mindenki engem nézett, és egyedül te mutattál normális reakciót. Egyedül te törődtél velem annyira, hogy fellépj egy tanár ellen. Nemhogy megaláztak, de egyik úgynevezett barátom sem kelt a védelmemre. Ez pedig csak az első tanítási nap volt. Nekem kell köszönetet mondanom neked.

Phyllis arcára halvány mosoly kúszott, és nagyot sóhajtva nekidőlt Draconak, mire a fiú kihagyott egy levegővételt.

– Tudod, a Világkupán... mikor a káosz kitört, nem tudtam meglépni a többiekkel, mert miután McGalagony alakjában kiszabadítottam a muglikat, elrabolt egy indigó.

– Hogy micsoda?!

– Bizony! Megtaláltak a nyáron, és először hozzánk jöttek el a Fonó sorra. Vagyis az egyikük. Atlának hívják, nagyon szép lány, de elég gonosz, mikor az Indigó mágiáról meg ilyesmiről van szó...

Phyllis bő fél órán át mesélt, Draco pedig egyik meglepetésből a másikba esett, ahogy a lányt hallgatta. Megtudta, hogy a Főnix Rendje a mai napig aktív, hogy az apja azért ideges, mert a karját a felerősödött Sötét Jegy kínozza, hogy Izlandon hogyan működik az Indigó kultúra és mire jók az idomított sárkányok.

– ...és ezért Marten Christianson, Atla öccse most itt van a kastélyban, mint izlandi cserediák – fejezte be végül Phyllis.

– Azt hiszem láttam ma – bólintott Draco. – Kék, göndör hajú.

– Nem nehéz megjegyezni, igaz? – kuncogott Phyllis.

– Ha nagyon rád száll, nyugodtan szólj, és kiátkozom a birtokról.