Elfeledett testvér - Harry Potter fanfic

3.8. fejezet - A Tekergők Térképe

Madam Pomfrey ragaszkodott hozzá, hogy Harry az egész hétvégét, míg Phyllis a jövő hét felét is a gyengélkedőn töltse. Harry beletörődött az ítéletbe, azt viszont nem hagyta, hogy a javasasszony kidobja a Nimbusz Kétezres roncsait.

- Tudom, hogy semmi értelme őrizgetni a maradványait, de úgy érzem, mintha az egyik legjobb barátomat vesztettem volna el - motyogta Phyllisnek.

- Mi? Ja, hogy az... szíved joga megtartani, ebbe nem szólhat bele - mondta a lány füstölögve. - Nem úgy mint abba, hogy meddig kell itt szenvednem!

Az előbb vagy tíz percen keresztül veszekedett Madam Pomfreyval, de a javasasszony hajthatatlan volt azon véleménye terén, hogy Phyllis csak csütörtök reggel mehet el.

Rengeteg látogatójuk volt, s mindenki vigasztalni próbálta Harryt, míg sokan Phyllis ájulásán riadtak meg. Eddig úgy tudták, hogy csak Harry érzékeny a dementorok közelségére.

Hagrid küldött nekik egy csokor, kis sárga káposztára emlékeztető fülbemászóvirágot, Ginny pedig pirulva átnyújtott Harrynek egy maga készítette üdvözlőlapot, ami fülsértően mondta a magáét, míg Harry ártalmatlanná nem tette a rá helyezett gyümölcsöstállal; aztán vasárnap délelőtt a kviddicscsapat tagjai is újra befutottak - Wooddal együtt, aki síri hangon biztosította Harryt, hogy cseppet sem hibáztatja őt a történtekért; Ron és Hermione pedig reggeltől estig velük őrizték az ágyat.

Phyllis azonban látta, hogy Harryt egyik látogatójuk sem teszi boldoggá. Mintha lett volna valami, amit senkinek nem mondott volna el.

- Mi nyomja a szíved? - kérdezte, mikor Harry nagyot sóhajtva hátradőlt a párnáján.

Ron és Hermione alig egy perce mentek el vacsorázni, Madam Pomfrey pedig a szobájában volt elfoglalva valamivel.

- Tudsz titkot tartani? - fordult a lány felé Harry.

- Hogy ne tudnék? A testvérem vagy, Harry, semmit nem mondanék el senkinek ami veled kapcsolatos, ha nem szeretnéd.

Phyllis nagyot nyögve felült az ágyban. A hétvégén be kellett látnia, hogy egy összeforrasztott gerinc tényleg nem tréfadolog, bármennyire is akarta az ellenkezőjét állítani. A lábai még mindig nem működtek rendesen.

- Na, mondjad, mi bánt ennyire, hogy még Fred és George poénjai sem vidítanak fel?

- Láttam a Zordót - válaszolta Harry a plafont fürkészve.

- Micsoda? - Phyllis összeráncolta a homlokát. - De hát azt mondtad, nem hiszed el...

- Nem is hittem eleinte - vallotta be Harry. - De nem ez volt az első eset. Amikor megszöktem Dursleyéktól, akkor is láttam. Először azt hittem, csak egy kóbor kutya. Aztán most láttam a meccsen is. Ott volt, ott állt a lelátón. Pont akkor pillantottam meg, mielőtt megindultam volna a cikeszért... És miután először láttam, majdnem elütött a Kóbor Grimbusz, most pedig lezuhantam tizenöt méter magasból... és félek, Phyllis, hogy végül tényleg meg fogok halni. Ha kétszer majdnem sikerült...

- Harry, ezt most azonnal verd ki a fejedből - mondta szelíden, de határozottan Phyllis. - Hiszek neked, hogy láttad a Zordót, és nem fogok hárítani azzal, hogy csak képzelődtél. De hidd el, ez bizonyítja azt, hogy téged sokkal keményebb fából faragtak, mint amilyennek egy legenda hisz. Kétszer meghalhattál volna, de nézz csak magadra: Túlélted. És a következőnél biztos leszek benne, hogy leszek az oldaladon, hogy megvédjelek.

- Köszi - mosolyodott el Harry, és felé fordult.

Nem beszélgethettek azonban sokáig, mert megjelent Madam Pomfrey az esti gyógyszeradaggal, s nem sokkal később bejelentette, hogy ideje aludniuk.