Elfeledett testvér - Harry Potter fanfic

3.23. fejezet - Szakadó cérna

– Megdöbbentő... felfoghatatlan... Kész csoda, hogy élve megúszták... elképesztő... hőstettet hajtott végre, Piton.

– Köszönöm, miniszter úr.

– Merlin-díj, ezüst fokozat... mit ezüst, arany fokozat, ha el tudom intézni!

– Hálásan köszönöm, miniszter úr.

– Csúnya sebet szerzett... Felteszem, Black műve.

– Nos, nem, miniszter úr, ezt Potter, Weasley és Granger tették velem.

– Micsoda?!

– Az első perctől fogva egyértelmű volt, hogy Black megbabonázta őket. Viselkedésükből ítélve a konfúziós átkot alkalmazta rajtuk. A gyerekek ugyanis azt a téveszmét hangoztatták, hogy Black esetleg ártatlan lehet. Mindazonáltal a felelőtlen magánakciójuk miatt a gazember kis híján kicsúszott a markunkból... A gyerekek nyilván azt hitték, hogy maguk is el tudnak bánni Blackkel. Megjegyzem, az elbizakodottságuk annak köszönhető, hogy a tanév során nem egy kihágást követhettek el büntetlenül... Potternek pedig, ugyebár, az igazgató úr kezdettől fogva különleges státuszt biztosított...

– Hát igen... Tudja, hogy van ez Piton... Valamennyien hajlunk rá, hogy elnézőbbek legyünk, ha Harry Potteről van szó.

– Hát persze... de vajon jót tesz-e neki, ha mindig kivételezettként kezelik? Én a magam részéről igyekszem ugyanúgy bánni vele, mint a többi tanítványommal. Más diákot legalábbis felfüggesztenének, ha ilyen veszélynek tenné ki a társait. Gondoljon csak bele, miniszter úr: megsértett minden elképzelhető szabályt – azokat is, amelyeket kimondottan az ő biztonsága érdekében vezettünk be – tiltott időben tiltott helyen tartózkodott, ráadásul egy elítélt gyilkos és egy vérfarkas társaságában... Megjegyzem, erős a gyanúm, hogy korábban engedély nélkül lejárt Roxmorts faluba is...

– Nehéz ügy, Piton, nehéz ügy... Sok botorságot művelt ez a fiú, ez kétségtelen... de azt is vegyük figyelembe, hogy a maga lánya szinte mindig az oldalán volt. Nem lehet, hogy egy kissé elfogult vele?

– Phyllis az egész életét a Roxfortban töltötte, már nem is tudok vele kivételezni. A nevelésemből fakadóan próbálta mindig megállítani Potter botor cselekedeteit, de bevallom, nem az én példamutatásomra vall, hogy a társaira rótt büntetéseket próbálva elkerülni oldja meg mindig a problémákat. El sem merem képzelni, hányszor kockáztatta a jó hírét és a testi épségét a barátai miatt... Ő volt az egyetlen, aki nem támadt rám, vélhetően amiatt, hogy a rászórt átkon keresztül is igyekezett támogatni engem.

– Phyllis mindig is a tehetségével tűnt ki a tömegből, nincs igazam? Remek bájitalfőző lesz belőle, ha felnő.

– Jövőre tervezi letenni a RAVASZ-t bájitaltanból és gyógynövénytanból.

– Komolyan?! Elképesztő... csodálatos, gratulálok Piton. Nem mindenkinek akad ilyen gyermeke.

– Köszönöm, miniszter úr.

Phyllis csukott szemmel, mozdulatlanul fülelt. Még mindig kába volt; Caramel és Perselus szavai egyenként verekedték át magukat a dobhártyáján, s lusta patakként csörgedeztek az agyában. Végtagjai mintha ólomból lettek volna, de még a szemhéját sem bírta felemelni... Legszívesebben ott feküdt volna a kényelmes ágyon az idők végezetéig...

– Nem tudom mire vélni a dementorok szokatlan viselkedését... Maga meg tudja magyarázni, hogy miért vonultak vissza, Piton?

– Nem, miniszter úr. Mikor magamhoz tértem, már elindultak a kijelölt őrhelyük felé.