Elfeledett testvér - Harry Potter fanfic

4.2. fejezet - Egy Indigó

Phyllis megrökönyödve pislogott az előtte térdelő lányra, aki mereven a küszöbre szegezte a tekintetét. A köztük lévő csendet csak Zain fészkelődése és a zuhogó eső hangja törte meg.

– Nem... nem akarsz bejönni? – kérdezte végül tétován Phyllis.

A lány ráemelte ragyogó kék szemeit és elmosolyodott.

– Megtisztelő lenne!

– Akkor gyere, még a végén megfázol! – unszolta Phyllis, és odébb lépett, hogy beengedje.

Az idegen felegyenesedett, és belépett a házba. Ámulva nézett körbe, mintha egy múzeumba érkezett volna.

– Foglalj helyet, mindjárt adok egy törülközőt...

– Nem szükséges – rázta meg a fejét a lány, és kezével végigsimította kék tincseit. Abban a pillanatban tetőtől talpig megszáradt.

Phyllisben egyre erősebb megbizonyosodást nyert a gyanú, így rákérdezett.

– Bocsáss meg, de te... Indigó vagy?

– Hát mi más lennék? – nevetett fel az idegen. – Bocsássa meg modortalanságomat...

– Kérlek, tegezz – vágott közbe Phyllis.

A lányt nem zavarta az udvariatlansága, csak még lelkesebben kezdett mosolyogni.

– Megtisztelő! Szóval akkor, bocsáss meg, még be se mutatkoztam. Atla Christiandóttir vagyok!

Phyllis válláról Zain visszaröppent a madárülőkéjére, és onnét huhogott egyet.

– Ez izlandi név – jelentette ki Phyllis.

– Igen.

– Te izlandi vagy.

– Igen.

– Te Indigó vagy.

– Természetesen.

– És... – Phyllis itt elakadt.

Most, hogy egy olyan boszorkány állt előtte, aki pont ugyanolyan volt, mint ő, nem tudta, mihez kezdjen. Nem nagyon képzelte még el, hogy más Indigóval miként fog találkozni. Főleg nem ilyen váratlanul.

– Honnét tudtad, hogy itt találsz? – bökte ki végül. – Miért jöttél ide?

– Régóta kereslek – válaszolt Atla. – Egész pontosan mióta képesek vagyunk a pálca nélküli mágiára. Mióta Welearchia kiválasztott.

– Amikor megkaptam a Fehér Pálcát? – kérdezte Phyllis.

– Pontosan. Láthatnám esetleg? – kérdezte Atla, s alig bírta palástolni izgalmát.

– Egy pillanat, és hozom – mondta Phyllis. – Vagy jössz te is? A szobámban is tudunk beszélni.

– Az utóbbit választom – rugózott a lány, és vígan követte Phyllist.

Mikor beléptek a szobába, Atla szeme rögtön megakadt Chin, aki éppen az ablakra tapadva figyelte az esőt.

– Nahát! Sosem láttam még ilyen különös varázslényt! – csodálkozott, és közelebb ment a kis növényhez, aki gyanakodva mérte őt végig.

– Chi az egyetlen a maga nemében. Két barátom keze által született, még ők sem tudják, pontosan hogyan – magyarázta Phyllis.

– Igazán aranyos – Atla az ujját nyújtotta Chinek, s felfelé fordított ujjbegyéből egy apró, fehér virág bújt elő.