Elfeledett testvér - Harry Potter fanfic

4.4. fejezet - Álca

A csapat ráérősen baktatott a reggeli ködlepte táboron át. Harry a sátrakat nézegette. Tulajdonosaik szemlátomást igyekeztek azokat mugli mintára kialakítani, s bár szinte mindegyik sátoron akadt egy-egy árulkodó kémény, csengőhúzó vagy szélkakas, a kompozíciók többsége meglehetősen mindennapi látványt nyújtott. Akadtak azonban olyan sátrak is, amelyekről lerítt, hogy mágikus eredetűek – s ezeket látva Harry már cseppet sem csodálkozott a kempingtulajdonos mugli, Mr Roberts gyanakvásán.

A mező közepén például egy csíkos selyemből varrt minipalota magasodott, kapuja előtt tucatnyi élő pávával; alig tíz méterrel odébb kétemeletes, lakótornyokkal ellátott sátor állt, egy harmadik varázsló pedig kacsaúsztatóval, napórával és szökőkúttal felszerelt kertecskét alakított ki hevenyészett szállása előtt.

Mr Weasley mosolyogva csóválta a fejét.

– Magamutogató népség – szólt. – Hiába, mi, varázslók nem bírjuk megállni, hogy ne vágjunk fel egymás előtt... Hopp, nézzétek csak, megérkeztünk!

Időközben elérték a mező túlsó végét. Az erdő szélétől nem messze, néhány négyzetméteres üres hely előtt karós táblácska állt ki a földből, "Weezly" felirattal.

– A lehető legjobb hely! – lelkendezett Mr Weasley. – A pálya itt van közvetlenül az erdőn túl. Közelebb nem is lehetnénk hozzá.

Gyorsan kibújt hátizsákjából, és izgatottan folytatta:

– Így ni. Mugli kempingben vagyunk, úgyhogy kerülnünk kell a varázslás minden formáját. Puszta kézzel verjük fel a sátrakat! Nem lehet valami nagy kunszt, hisz a muglik is boldogulnak vele... Szerinted hogyan fogjunk hozzá, Harry?

Harry ugyancsak tanácstalanul álldogált, mivel még soha életében nem kempingezett. Dursleyék, ha nyaralni mentek, mindig otthagyták őt megőrzésre egy Mrs Figg nevű öregasszonynál.

– Ha senki nem lát, nem szükséges bolondot csinálni magunkból.

A hátizsák szája szétnyílt, s a két, ütött-kopott kétszemélyes sátorponyva pár másodperc alatt beleékelte magát a földbe.

Harry, Hermione és a Weasley gyerekek meglepve keresték a varázslat tulajdonosát.

– Miért rám néz mindenki?! – csattant fel Percy. – Nem csináltam semmit!

– Ez igazán nem volt szükséges, Mr Piton! – méltatlankodott Mr Weasley.

Harry, Ron és Hermione úgy pördültek meg a tengelyük körül, mintha dróton rántották volna őket. Valóban, a táborhely mellett ott állt Piton, szokásos fekete talárjában. Fénytelen arca és sötét haja mintha szemernyit sem változott volna. A bájitaltantanár mellett a szigorú tekintetű Minerva McGalagony professzor állt.

A tanárnő egy bokáig érő, sötétvörös szoknyát viselt és barna szövetkabátot. Meglepő látványt nyújtott talár és süveg nélkül. Orrán megszokott szemüvege ült, őszes haját szoros kontyba fogta. A következő pillanatban a Griffendél házvezetője elvigyorodott.

– Sziasztok! Na, hogy tetszik az álcám?

A tanárnő kecsesen megperdült a tengelye körül, mire Ronnak leesett a tantusz.

– Phyllis? De hát úgy volt, hogy nem tudsz jönni, mert beteg vagy!

– Halkabban, Weasley! – torkolta le Piton. – Nem véletlenül jöttünk így!

– Így igaz – McGalagony – azaz Phyllis – nagyot sóhajtott, arca elkomorult. – Menjünk be és mindent elmesélek.

Harry homlokát ráncolva a két sátorra nézett. Ha Bill és Charlie is megérkeznek, összesen tíz fő lesz a két sátorra. Hogy fognak mind elférni? Látszólag Hermione fejében is hasonló gondolatok jártak, ugyanis mikor Mr. Weasley bemászott az egyik sátorba kérdőn Harryre pillantott.