Elfeledett testvér - Harry Potter fanfic

3.20. fejezet - Fájdalmas emlék

Hermione felsikoltott. Black talpra szökkent. Harry úgy összerándult, mintha áramütés érte volna. Phyllis hátrahőkölt.

– Ezt a fúriafűz mellett találtam – szólt Perselus, azzal a padlóra dobta a köpenyt. Közben gondosan ügyelt rá, hogy pálcája hegye végig Lupin mellkasára mutasson. – Hasznos holmi, Potter. Köszönöm...

Perselus kissé kifulladtnak tűnt, de az is látszott, hogy alig barja elfojtani diadalmas vigyorát.

– Biztosan érdekel, hogy honnan tudtam, hogy itt vagytok – folytatta kárörömtől csillogó szemmel. – Nos, egyenesen a szobádból jövök, Lupin. Mivel ma még nem vetted be az orvosságodat, gondoltam, átviszek neked egy serleggel. Az előzékenységem el is nyerte jutalmát... Az asztalodon találtam ugyanis egy ismerősnek tűnő térképet. Elég volt egy pillantást vetni rá, és máris megtudtam mindent, ami érdekelt. Láttam, amint végigfutsz az alagúton...

– Perselus – szólt közbe Lupin, de Piton letorkolta.

– Dumbledore nem hitte el nekem, hogy te segítettél Blacknek bejutni a kastélyba. Hát most itt a bizonyíték. De azt még én sem gondoltam volna, hogy van képetek megint ezt a viskót használni búvóhelynek...

– Félreérted a helyzetet, Perselus – rázta a fejét Lupin. – Nem hallottál mindent. Megmagyarázom... Sirius nem azért jött, hogy megölje Harryt és Phyllist...

– Azkaban két fogollyal lesz gazdagabb ma este – Piton szeme megszállottan csillogott. – Kíváncsi vagyok, mit fog szólni ehhez a fordulathoz Dumbeldore... Váltig állította, hogy nem kell tartanunk tőled... Remus Lupin, a szelíd vérfarkas...

– Térj észhez, Perselus – szólt csendesen Lupin. – Egy gyerekkori sérelem miatt képes lennél visszaküldeni egy ártatlan embert Azkabanba?

BUMM! Piton pálcája végéből három vékony, kígyószerű kötél röppent ki. Az egyik rátekeredett Lupin szájára, a másik kettő gúzsba kötötte a csuklójánál és a bokájánál fogva. Lupin megingott, majd egyensúlyát vesztve a padlóra zuhant. Black dühösen felhorkant, s már fordult, hogy rávesse magát Pitonra, de az számított a támadásra. Pálcájával egyenesen Black szeme közé célzott.

– Adj rá okot – sziszegte. – Adj rá okot, és esküszöm, megteszem.

Black megtorpant. Perselus és ő gyűlölettől eltorzult arccal néztek farkasszemet. Phyllis megkövülten meredt rájuk; fogalma sem volt, kinek higgyen, kinek segítsen. Harryre, Ronra és Hermionéra pillantott, de úgy tűnt, testvére és barátai ugyanolyan tanácstalanok, mint ő maga. Ron még mindig a kapálózó Makesszal vesződött, Hermione viszont most tett egy tétova lépést Piton felé, és megszólalt:

– Piton professzor... szerintem azért meghallgathatnánk, hogy mit akarnak mondani.

– Már így is búcsút mondhat a diplomájának, Granger kisasszony – vetette oda Piton. – Maga, Potter és Weasley tiltott helyen tartózkodtak egy elítélt gyilkos és egy vérfarkas társaságában. Most az egyszer, kivételesen, próbálja befogni a száját. 

– De hogyha... ha tényleg tévedés történt...

– AZT MONDTAM? FOGD BE A SZÁD! – rivallt rá Piton. – Ne szólj bele abba, amiről fogalmad sincs!

A Blackre szegezett pálca fenyegetően szikrázni kezdett. Hermione megszeppenve visszahúzódott.

– Phyllis, veled is számolni fogok még ezért – villant Perselus tekintete a lány felé, aki erre behúzta a nyakát.

Black értetlenül ránézett, Perselus erre a mozdulatra pedig ténylegesen a homlokához nyomta a pálcát.

– Ha csak meg mersz mozdulni... – a hangja csikorgott a dühtől. – Édes a bosszú. A legszebb álmom volt, hogy magam kaphatlak el...