Elfeledett testvér - Harry Potter fanfic

4.6. fejezet - Kiszámíthatatlan

Perselus és Phyllis a lépcsőknél csatlakoztak a kapuk felé áramló tömeghez, majd a kivilágított ösvényt követve elindultak a Weasley sátrak irányába. Körös-körül harsány gajdolás verte fel az éjszaka csendjét, s a fejük fölött kurjongató, lámpájukat lengető leprikónok cikáztak.

Harry, Hermione és a Weasley család tíz perccel utánuk futott be. Miután látták, hogy egyiküknek sincs kedve még ágyba bújni, Mr Weasley és Perselus – a táborban uralkodó hangulatot figyelembe véve – áldásukat adták rá, hogy lefekvés előtt igyanak még egy csésze kakaót.

Letelepedtek hát a fiúk sátorában a kis asztal köré, és hamarosan élénk beszélgetés bontakozott ki köztük – a téma természetesen a mérkőzés volt. Phyllis nézete –, miszerint a meccs csak az ír hajtók miatt tudott felmutatni némi esztétikát –, elég népszerűtlennek bizonyult. Ron nyomban lehurrogta, mikor elmondta, mit gondol a kabalák vállalhatatlan viselkedéséről. Mr Weasley szenvedélyes vitába bonyolódott Charlie-val az előnyszabály hátulütőiről, s csak akkor jutott eszébe az órájára pillantani, mikor Ginny elbóbiskolt az asztalnál, és a padlóra locsolt egy egész bögre forró csokoládét. Ekkor aztán véget vetett a szócsatának, és gyorsan ágyba parancsolta népes családját.

Hermione és Ginnyfelvették a cipőiket, hogy átmenjenek a másik sátorba, Phyllis pedig megkereste a tekintetével Perselust, aki mély álomba merült az egyik karosszékben.

– Apa – odalépett hozzá, és finoman megrázta a vállát. Nevelőapja álmosan felmordult és kinyitotta a szemét. – Menjünk át a sátrunkba. Ott rendesen lefeküdhetsz aludni.

– Bocsánat – morgolódott saját fáradtságán Perselus, ahogy feltápászkodott a székből. – Általában nem szoktam így...

– Semmi gond, Mr Piton. Mindenki elfáradt egy ilyen remek meccs után – mosolygott rá Mr Weasley, és nagyot ásított. – Istenem, de jó, hogy nem vagyok szolgálatban! – dünnyögte. – Nem lehet valami hálás feladat lecsendesíteni az íreket.

Phyllis szorosan megölelte Harryt, elbúcsúzott a Weasleyktől és Hermionétől, majd felvéve McGalagony alakját kilépett a sátorból. Perselus nyomában maradva haladt, miközben igyekezték kikerülni a részeg társaságokat.

Mikor végre bemásztak a sátorba, gyorsan pizsamát húztak és ágyba bújtak. Phyllist szinte azonnal elnyomta az álom, miközben arra gondolt, hogy ő is hamarosan seprűre fog ülni, amint visszatér Roxfortba.

A következő dolog amire emlékezett, hogy akkora dörrenésre kénytelen felriadni, mintha legalábbis petárdát robbantottak volna a sátorban.

– Apa! – kiáltotta rémülten, ahogy felült az ágyban.

Tiszta sor, odakint valami nem volt rendben. A tábor zaja megváltozott – énekszó és kurjongatás helyett most rémült kiáltozás és léptek szapora dobogása verte fel a csendet.

Perselus a lány hangjára nyomban kiugrott az ágyból és felkapta az éjjeliszekrényen pihenő pálcáját.

– Mi a fene folyik odakint? – kérdezte riadtan.

A következő pillanatban Phyllis felsikoltott. A sátort mintha lángszóróval vették volna célba. A ponyva az ismeretlen eredetű varázslattól nyomban lángra kapott. Phyllis a pálcáját magához ragadva kirohant az összeroskadó sátorból Perselussal a nyomában.

Már csak itt-ott pislákolt néhány tábortűz, s ezek fénye botladozva szaladó embereket világított meg – mind egy irányba, az erdő felé rohantak, egy formátlan, sötét tömeg elől menekülve, ami furcsa villanások és fegyverropogást idéző durrogás közepette haladt el Phyllisék sátra mellett alig pár méternyire. Útját gúnykacaj, féktelen hahota és részeg kurjongatás kísérte – aztán egy vakító zöld fénynyaláb végre megvilágította a jelenetet.