Elfeledett testvér - Harry Potter fanfic

4.11. fejezet - Egy unalmas év

Azon a szeptember elsején csak úgy ömlött az eső Londonban. Phyllist Perselus hoppanálva vitte a pályaudvarra, és a lelkére kötötte vagy századszorra, hogy nem avatkozik Harryékkel semmilyen zavaros ügybe.

– Nyugodj meg, semmit nem fogunk csinálni – ismételte magát Phyllis. – Úgyhogy menj, készülj fel a házvezetőkkel az évnyitóra.

– Rendben – Perselus egy pillanatig szomorkásan nézett Phyllisre. – A kastélyban találkozunk.

Miután nevelőapja dehoppanált, Phyllis a ládáját maga után cibálva felszállt a vonatra. A szerelvény közepe táján talált egy üres fülkét, amit nyomban el is foglalt. Egy egyszerű bűbájjal megszárította esőcseppekkel tarkított talárját, és feltuszkolta a ládát a poggyásztartóra. Chi látszólag felvidult a háborgó időjárástól, és kedvtelve csipogott az ablakban, tekintetével az üvegtáblán végiggördülő vízcseppeket figyelve.

Phyllis öt perce sem várakozott a fülkében, mikor kinyílt az ajtó, és Draco Malfoy lépett be.

– Tudom, nem küldtem levelet, amiért elnézést kérek, de...

A fiú nem tudta befejezni, úgy megdöbbent ahogy Phyllis felugrott ültéből és átölelte. Phyllis pár másodperc múlva elégedetten érezte, hogy Draco bizonytalanul bár, de visszaölel.

– Mi történt? – kérdezte értetlenül.

– Túl sok minden, amit most nem tudnék elmesélni – suttogta Phyllis a könnyeivel küszködve. Őt is meglepte, mennyire örül neki, hogy láthatja Darcot és normálisan beszélhet vele. – Hogy vagy?

– Én köszönöm szépen, rémesen – vigyorgott Draco, és eltolta magától Phyllist. – Apám olyan volt egész nyáron, mint egy elmeháborodott. Nem hívhattalak nyaralni és úgy tűnik, valamiért haragszik Pitonra, és ezáltal rád is. Azt hittem, csak a Trimágus Tusa tehet róla, de egyre inkább azt hiszem, más is van a háttérben.

Phyllis pár pillanatig értetlenül pislogott, majd mintha fényt gyújtottak volna a fejében.

– Áh, igen, apa mesélt róla azt hiszem, de direkt nem mondott többet a kelleténél – a hangja ezután komorabb színt ütött meg. Pontosan tudta, mi miatt ideges Lucius Malfoy. – A kastélyban majd beszélnünk kell. Rengeteg mesélni valóm van.

– Indigó ügy, igaz? Nemzetközi a feszültség, ha jól hallom, és a metamorfok furcsán viselkedtek. Mint mikor Tudjukki eltűnt és tele lett a levegő baglyokkal.

– Valami olyasmi – bólintott Phyllis. – Menj, mielőtt a barátaink azt hiszik, hogy barátok vagyunk.

– Nem lenne rossz tipp – kacsintott Draco, mire Phyllis elnevette magát. – A kastélyban találkozunk.

Ezzel a fiú kilépett a folyosóra. Szőke üstöke nyomban elveszett egy hollóhátasokból álló csoport tagjai között.

Alighogy elment, végre megérkeztek azok, akiket Phyllis várt is.

– Ha még egyszer hozzám ér akármelyik macska, én kivetem magam az első völgyhídnál – fogadozott Ron, ahogy beráncigálta ládáját a fülke ajtaján. – És ez rád is vonatkozik! – dörrent rá Pulipintyre, aki boldogan huhogva repkedett kalitkájában.

– A nevében is, szia Phyllis – mosolygott fanyarul Hermione, karjában a macskáikat rejtő kosarat tartva. Ujján Hedvig kalickája lógott, amiben a hófehér bagoly mogorván pillantott minden létező dologra. Őt Harry követte, aki Hermione és a saját ládáját húzta maga után.

– Szia! – Phyllis nyomban szorosan megölelte Harryt, és öccse is elengedte a ládákat, hogy viszonozhassa a gesztust. – Hogy vagytok? Reggel minden simán ment?