Elfeledett testvér - Harry Potter fanfic

2.15. fejezet - Megfejtés

Harry tudta, hogy másnap a rejtély a segítségük nélkül is megoldódik, de azért elhatározta, hogy alkalomadtán benéz Myrtle mosdójába. Erre már délelőtt lehetőség kínálkozott, mikor Gilderoy Lockhart mágiatörténet-órára kísérte őket.

Lockhart, aki oly sokszor kijelentette, hogy elmúlt a veszély, és akinek az események mindig rácáfoltak a szavaira, most is teljesen feleslegesnek tartotta a diákok kísérgetését. Frizurája amúgy is kissé ziláltabb volt a szokásosnál; látszott, hogy egész éjjel a negyedik emeleti folyosón járőrözött.

- Majd emlékezzetek rá, mit mondtam - szólt, miközben maga előtt terelgette a griffendéleseket -; az első mondat, amit azok az újraélesztett szerencsétlenek kiejtenek a szájukon, ez lesz: "Hagrid a tettes." Őszintén csodálom, hogy McGalagony még mindig szükségesnek tartja ezeket az óvintézkedéseket.

- Igaza van, tanár úr - bólogatott Harry. Ron még a könyveit is elejtette meglepetésében.

- Köszönöm, Harry - felelte gálánsan Lockhart, miközben utat engedtek egy nagyobb hugrabugos csoportnak. - Nekünk, tanároknak épp elég tennivalónk van anélkül is, hogy a diákokat kísérgetnénk és őrt állnánk éjszakánként a folyosókon...

- Egyetértek, tanár úr - hízelgett Ron, mert már értette, mire megy ki a játék. - Szerintem nyugodtan visszamehet, hisz már csak egy saroknyira vagyunk a bűbájtanteremtől.

- Milyen igazad van, Weasley - csillant fel Lockhart szeme. - Tényleg jobb lesz, ha visszamegyek, és felkészülök a következő tanórámra.

Azzal sarkon fordult, és elsietett.

- Még hogy felkészül az órájára - dörmögte Ron. - Inkább bedauerolja a haját!

Harry és Ron lelassították a lépteiket, és előreengedték a többi griffendélest. Épp akkor haladt el mellettük a mardekárosok csoportja, és Harrynek feltűnt a sor leghátulján kullogó Draco Malfoy, aki mosolyogva motyogott magában. De nem azzal az öntelt, kárörvendő vigyorral volt, hanem őszinte, vidám mosollyal. Harry összeráncolt szemöldökkel nézett a fiú után, aki egy pillantásra se méltatta. Mi a fene üthetett belé? Elég gyanús volt.

Mikor az utolsó társuk is befordult a sarkon, Harry és Ron beugrottak egy szűk átjáróba, és Hiszis Myrtle mosdója felé vették az irányt. Már épp gratulálni akartak egymásnak a sikeres trükkhöz, amikor...

- Potter! Weasley! Mit keresnek itt?

McGalagony professzor állt előttük, pengevékonyra összepréselt ajkakkal.

- Mi csak... mi csak... - dadogta Ron. -, mi épp csak... csak meg akartuk nézni...

- Phyllist és Hermionét - vágott a szavába Harry. McGalagony és Ron egyaránt rámeredtek.

- Már nagyon rég nem jártunk náluk, tanárnő - sietett a folytatással Harry, s beszéd közben észrevétlenül Ron lábára lépett. - Gondoltuk, belopózunk a gyengélkedőre, és megnyugtatjuk őket, hogy nem kell aggódniuk, mert a mandragórák már megértek.

McGalagony némán meredt rájuk, s Harry egy pillanatig attól tartott, kiabálni kezd, de mikor megszólalt, a hangja inkább rekedt és elfúló volt, semmint haragos.

- Értem - Harry döbbenten látta, hogy a tanárnő szemében könny csillan. - Tudom, milyen nehéz most az áldozatok barátainak... és megértem. Természetesen meglátogathatják Piton és Granger kisasszonyt. Értesítem Binns professzort a hollétükről. Mondják meg Madam Pomfreynek, hogy tőlem kaptak engedélyt a látogatásra.

A fiúk alig merték elhinni, hogy büntetés nélkül megúszták a találkozást McGalagonyval. Hallották, ahogy a tanárnő távozóban kifújja az orrát.