Elfeledett testvér - Harry Potter fanfic

24. fejezet - Év vége

Mikor Phyllis magához tért, először nem nyitotta ki a szemét. Halk madárcsicsergést hallott, s meleget érzett maga körül. Realizálta, hogy betakarva fekszik egy ágyban. Nem a saját ágya volt, mert nem érezte a lepedő és a párnája ismerős levendulaillatát, és a matrac is sokkal puhább volt a megszokottnál.

Csendben feküdt. Miért van egy idegen ágyban? Fáradtnak és nehéznek érezte a végtagjait. Mi történt? Felidézte a legutolsó emlékeit. Eszébe jutott, ahogy Mógus a padlóra küldte, ahogy Voldemort a szemébe nézett, s azt kiabálta az áruló tanárnak, hogy ölje meg őt és Harryt... Harry... Harry...

- HARRY! - kiáltotta, és olyan hirtelen ült fel az ágyban, hogy szédülni kezdett, és erős fájdalom nyilallt a fejébe, de nem törődött vele. Rémülten körülnézett, pánikszerűen letépte magáról a takarót, majd kiugrott volna az ágyból, de valaki megragadta a karját. Ijedten odanézett, s egy pillanatra Mógust látta, majd rájött, hogy csak Perselus az, aki ekkor tért magához a riadtságból, amit pánikszerű felkelésével okozott.

- Harry! Hol van Harry? - forgatta a fejét Phyllis, mire Perselus a mellette lévő ágyra mutatott, ahol Harry feküdt eszméletlenül.

- Harry! - Phyllis ki akart szállni az ágyból, de nevelőapja szelíden visszanyomta a párnára - Apa! Harry bajban volt! Mi van vele!?

- Nyugodj meg, kérlek. - szólt Perselus szelíden, Phyllist a vallainál még mindig az ágyhoz szegezve. Ekkor Madam Pomfrey tűnt fel a semmiből, s Phyllis homlokára tette a kezét.

- Nincsen láza, professzor úr. - közölte - Viszont ahogy látom, súlyos sokk érte, amiből még nem tért magához.

Phyllis fel se fogta miről beszél a javasasszony. Továbbra is csak Harry érdekelte.

- Harry! Harry! Mi van vele!? - kiabálta.

- Harry jól van, ne aggódj! - csitította Perselus, s egyik kezével végigsimított Phyllis fején. A lány igyekezett megnyugodni. Kapkodva, majd egyre lassabban szedte a levegőt, s végül megnyugodott.

Alaposabban körülnézett. A gyengélkedőn voltak, ahol rajta kívül csak Perselus, Harry és Madam Pomfrey tartózkodott. Fehér lepedők között feküdt, ahogy Harry is, s mindkettejük éjjeliszekrényére egy kisebb édességbolt teljes árukészletét pakolták. Perselus az ágya mellé állított széken ült, s fürkészve nézte őt.

- Megnyugodtál? - kérdezte Madam Pomfrey.

- Igen.

- Helyes. Nem tűröm el, ha az egyik betegem zaklatott állapotba kerül. - mondta a javasasszony, majd visszament a szobájába.

Miután becsukódott az ajtó, Phyllis Harryről Perselusra irányította a tekintetét. A férfi vett egy reszketeg, mély levegőt, majd Phyllis vállára borult, s olyan szorosan ölelte át, hogy a lány azt hitte, mindjárt felköpi a tüdejét.

- Van róla fogalmad... hogy mennyire aggódtam? - suttogta Perselus, s Phyllis hallotta, hogy nevelőapja mindjárt elsírja magát, vagy üvölteni kezd.

- Bocsánat. - nyöszörögte, s a megkönnyebbüléstől és a szégyenérzettől potyogni kezdtek a könnyei.

- Most miért sírsz? - kérdezte meghökkenve Perselus, s kiengedte a karjai közül.

- Annyira megkönnyebbültem... - hüppögött Phyllis. Mindent elmesélt, ami azután történt, hogy beléptek a harmadik emelet tiltott folyosójára, kihagyva azt, hogy Harryék nevelőapját gyanúsították. Perselus figyelmesen hallgatta, s mikor Phyllis ahhoz a részhez ért, mikor Mógus azt mondta, hogy bosszúból fogja megölni, felhördült.