Kiemelkedő tudás a főzésről
Amit nincs kinek megmutassak
Itt ez a sok időm
Amit nincs kivel elmulassak
Mellettem a jó öreg elfut lassan
Az idő könnyét a tér kifakasztja
A vér kibuggyan és a cseppeken fény csillan
A hámból kirúgva minden lufi kidurran
De hát ha jő a halál az esélyt ne szalassza
A kasza szabja hátam szabadabbra
A legyek zümmögnek míg az ágakat töröm
Talpam alatt a vér és sár örök
S talán a feladaton majd átnövök
Tudja a fene majd Torinóban rájövök
Az egyik verzió hogy a döglött lóra rálövök
A másik az hogy valakire rádőlök
De vajon bennem ez a rés
Feltölthető-e még?
Vagy túlmutat minden tölteléken
A hatalmas szakadék
Gyere kapcsold le a villanyokat
A sötétben érezlek igazán
Mikor semmivel sem hivalkodhatsz
Mert szemüveg nélkül nem látok ki babám
A koponyám mögül ahol a táj ürül
Pedig tegnap még tele volt
Ja hogy ez a pohár
Fele vér fele bor
A kettő közül valamelyik akaratlan belefolyt
S mikor az eszem itt a szívem ott vele volt
Csirkehús csíkokra csontozva
A csellóm csontból van hús húrokkal
Gerincvonóval bordatokkal
Szerencsések a jól lakottak
Hogy a semmivel is boldogulnak
Míg a többiek folyton futnak
Orromban annyi utca járt
Lassan nincsen tábla rá
De visszalépés és fordulás
Egy kis visszatérés és torzulás
A játszótéren füvezünk 8 után
Jó barátok vagyunk nem jó bulák
Talán az kéne most egy kis elbódulás
A valóságtól elfordulás
Az elmúlás keblei közé furakodni
Az ott lévőkkel dulakodni
Egyedül főzök a konyhában
Nem úgy mint korábban
Az étteremben dolgoztam
Vagy a családi lakásban
Mostmár csak ebben a kis helységben
Próbálom reprodukálni a reprodukálhatatlant
A légszomjtól kicsit kiakadtam
De az ablakon kihajolva a testemből majd kiszaladtam
Aligha maradt stabil talaj alattam
Rettentő és egyben serkentő
Minden egyes temető
Hol a sírkövekbe a világ belenő
Te se vagy több csak kőre vésett elfeledhető
A valóság púpja lassanként fejemre nő
Felvetődő a kérdés hogy miért élsz még?
S ha erre nem gondolsz talán nem is éltél
Ez megint csak egy magányos este
Ahol nem érint egy idegen teste
S hogy ez a fiú valakit mennyire szeretne
Talán valakit el is ijeszthetne
Hogy mennyire szeretnék valakit magamhoz ölelni
Hogy valaki magához öleljen
Hogy legyen valaki a közelben
Valaki aki itt fejét hajtaná a mellkasomra
Valakit akinek ölébe hajtanám fejem
Még jó hogy nincs
Ezt mondatja a giccs
De valójában nagyon fáj
Hogy minden mellé lőtt nyíl
A gazdára visszaszáll
Vica verse
Nyugi nincs baj
Nem zökkenthet ki ez sem
Hogy nem szeretném
De ez megint egy magányos este
Ahol szó szerint bárki jól esne
Oh ugyan
Téveszme
Hogy jobb lenne
Nyílván az
Ismételgetem ezt még egy kicsit
Hátha az egóm
Majd kompenzálja a szeretet hiányát
Az egyetlen dolgot amiért sorokat kivárnák
Most csak karvajként marnak a piranhák
Szívem apró maradványait kirágják
S bár lenne aki látná
Hogy ne legyen magányos a tánc
Bár ez is csak magamnak szőtt ármány
Hogy majd feloldozna a mátkám
Hogy tán finomabb lenne csókja a halálnál
Eljárnánk sok kalábot a mezőkön
Hagynánk hogy cupidó lelőjön
Oh és csak sétálnánk azokon az átkozott mezőkön
Hagynám hogy a nagykapun betörjön
Hogy megragasszon majd mindent összetörjön
Régen elég volt az is ha törtek
S most hogy már nincs hova
Nem kell diploma hogy rájöjjek
Mit hoz a fájdalom szeretetmentesen
Inkább csak elengedem nem kell nekem
Csak szeretnék egy tiszta csókot
Amit nem én manipuláltam ki belőle
Csak szeretnék egy szimpla bókot
Bár nem jutnék előbbre
Hihetetlen hogy a lányok azt hiszik
Mi olyan erősek vagyunk és nem vágyunk ezekre
A hidegben betakaró meleg kezekre
Ami mögött a csillogó szeme szelence
S kinyitom had essek bele
A legmélyebb szegmensbe
Szerencse
Szerencse hogy nincs ilyen
Mert ez az élet
Nem egy kurva mese
És nekem itt férfinak kell lennem
Még ha csak egy fiú is vagyok
Elvárják tőlem mert én mindent jobban tudhatok
Nyílván csak egy elmúló pont a most
És ez lehet holnap nem fog így fájni
Jó lenne ezt nem ilyen régóta gondolni
A szerelmem szakadt szőnyegét porolni
Az erkélyen az elfecsérelt erénynek
Beleköpnék Aphrodité szemébe
Hogy ami velem történik
Ilyet merészel
Hogy ha akarsz sem érsz el
Látom hogy figyelnek
Hogy mit éreznek egyesek
De nem vagyok én harapófogó hogy szavakat húzzak ki
Szeretném hallani hogy valaki magától mondja ki
Hogy a szeretet vágya a szívemből szokna ki
Addig fogok sétálni és fájdalmaimmal telemenni
Míg meg nem döglök vagy míg valaki meg nem fog szeretni
Mert ezen kívül minden célom hamis
S kár lenne ide a vagyis
Mert ezen túl nem nagyon van vagy
Is-is ez a helyzet
Beledöglök hogy nem szeretnek
Akkor is megdöglök ha megszeretnek
Nekem mégsem mindegy
S nem leszarom hogy szeretnek-e százan
Csak egy szeressen de az tegyen bátran
Ne halkan inkább ordítsa utánam
Ragadjon torkon ne simogasson lágyan
Hogy a szemeiben az őszinte lángot lássam
Ne legyen nyers számtan hogy mi van a tárcámban
Nézzen bele bátran
Hátha az ottani ürességben még többet talál majd
Ez a csend itt mellettem
Csak érvel mellettem
Hogy az én ismérvem hogy ez lettem
Mintha rászolgáltam volna hogy a világ velem ezt tette
Mintha választás kérdése lenne
Hogy valaha eljutok innen egyetlen sorral messzebb
Egyre jobban érzem
A halál torkában a hörgéseket
A tüdőmben a köhögésből fölszakadt vért
A térdeimben elkopott porcokat
A gerincem ropog mint egy öreg fogsora
A lábaim érzem hogy nem bírják
Már egész eddig is túlhajszoltam őket
Nincs az a fizioterápia
Ami segítene belátni azt
Hogy szeretet nélkül van értelmük megállni
És isten ments egyszer talán elég leszek elállni majd
Egy kicsit messzebb
Hogy valami szebbet fessek
Nekem és nektek
Akik olvasnak
És talán ha majd senki nem fog
Legalább ti szerettek
Talán van oka hogy idementem
Ahol ezen a pár száz emberen felül senki se lel fel
Talán okkal temetem ide nektek a lelkem
Talán sokan szerettek de észre se vettem
És eljátszottam minden jót
Mert régen ezt szerettem
Most szeretnék szeretni
Szeretkezve lebegni
Nézni ahogy a haja a teret belengi
A boldogság magjaival bevetni
Megtanítani aki nem tudott senkit sem szeretni
Szeretném ha szeretne.
