Mennyi időt fecséreltem el
Mikor rólad kellett volna gondolkozzak
Nem gondoltam volna hogy a hónapok
Több ezer kilométert hoznak úgy érnek el
Akár fények a legközelebbi felszínt
Törés előtt esély sincs megpihenni
Sötét termekben vágyakozom arról
Hogy nem csak egy surlódás tényezője vagyok
Pillanatnyi lökések után otthagyott
Kezemben itallal számban bluntot lobogtatok
Persze ezek csak arra szolgálnak
Hogy leláncolják a fájdalmakat rabszolgáknak
Amit az okozhat hogy a legszebb dolgot amit kaphattam
200 kilométerre kellett magára hagyjam
S pár hét múlva a négyszerese lesz
Az a baj a drogokkal
Hogy egy idő után megszokom
Mint ahogy régen megszoktam a pofonokat
Most unott fejjel állok ütemre rázom a pofonfát
Amíg a barátaim valahol motozzák
A tárgyaink elkobozzák nem marad más
Csak szakadt ruhák és üres zsebek
Az élet számomra kissé kiüresedett
Azért nincsen miről írjak
Mert nem történnek érdemleges dolgok
Az emberek elmennek dolgozni
Majd bevásárolnak hazamennek
És semmit se csinálnak az életükkel
Szürke hétköznapok nincsenek
Szürke emberek vannak
Akik képtelenek túllépni önmagukon
Új dolgokat keresni a világban
Megismerni másokat
Mikor még önmaguk se tudják
S én se tudok végső soron semmit
Még csak azt sem hogy ki akarok lenni
Leginkább senki
Valaki akit lehet szeretni
Még ha én nem is tudok így tenni
Hosszú folyosókon
Kék neonfények alatt
Összefogott hajjal táncolsz
Már nincs szégyellnivalóm
Én is felállok
Hisz meghaltál belátom
Lehettem volna jobb barátod
S lehettem volna jobb ember
Nem voltam jó sok mindenben
Lehettem volna jobb benne
De én büszkén vagyok rossz
Én választottam az örök magányt
Én engedtem ilyen közel a halált
Érzem hogy hajtja vállamra homlokát
Míg a sötét parton rúgom a homokot
Kapirgálnak a tyúkok a romokon
A város maradványait bebarangolom
Nem hiszem hogy találok kapaszkodót
Magammal csak panaszt hozok
De a bipolaritás fényében mindig engedek egy
Kicsi lángnak apró parázsnak a begyulladáshoz Szükséges szívekbe olvasztott kanócra majd
Az egymás testére olvadásnak míg a kanóc eltűnik
Miután eleget őrlöm magam a viasz lepereg
S újra előbújik a kanóc lángolásra készen
Bár úgy tűnik ez a láng sosem fog kimúlni.
