Te egy baglyot akarsz
Én csak a csendet
Te egy pikk ászt
Én a káró kettest
Költő vagyok vézna forma
A toll kezében léha rabszolga
Gyere kanyarodjunk vissza a kezdetekre
A rólad szőtt álmaimban szenderedve
A kibertér egészségtelen mert nincs mérték
És azt hiszem itt vagy és megyünk
De valójában áll a lépték
A számlaképességünkből vesztünk
Hogy visszavezethetők legyünk
Csak dobjuk a morzsát és szórjuk a sorját
Csak szeretnék néha pár órát mikor megáll
Az idő és a tér levegőben félúton maradt csatabárd
Keress magadban biztos utakat ha sok a talán
Keretek nélkül szétfolyunk ha nincsen a határ
Óh babám honnan ez a szalmaszál?
Mi a szád szélében lóg figyellek a metrón
Csak a gondolatoddal játszadozom
Én az árva bolond kinek a kincseit átpakolod
Mert én ürességre születtem
Az ember folyton megtelik szarral
Virágokat növeszt a trágyából
Jön valaki és gyökerestül kitépi őket
Mégis szeretem az apró virágkötő nőket
Majd hozzanak a temetésemre csokrokat
A bordáimból szakasszanak bokrokat
Úgy emeljenek könnyeik a sírból
Mint mágnesek a hajóroncsokat
Író vagyok nekem nincsen panaszom
A megváltoztathatóság átok és hatalom
Hogy amit egyszer megtapasztalok
Olyan lesz mint a konzerv
Kazettára vett koncert
Csak a lejátszást kell megnyomjam
És hoppá hoppá visszatér az érzelem
A fájdalom a félelem
Ami ezekben a sorokban a lételem
Talán ha ezt befejezném nem is maradna semmi
Amit a diplomával támasztott asztalra lehetne tenni
Nincsen még diploma sem csak az asztal ennyi
Arra is csak a kihűlt vágyaim szoktam háttal felfektetni
Mert én nem a kábelt fektetem
És panaszkodok hogy nem lehet jobb
Én időt keresek és helyzeteket teremtek
Hogy jobb legyen mert az embernek kezében a sorsa
Hazudd magadnak hogy sors van ócska rabszolga
Hajszál vagyok egy konyhai ételben
A hiányzó hajháló a konyhás néni fejéről
Én vagyok a határozott egy van-ban
És a határozatlan valamennyi nincs-ben
Szimmetrikusan tartok magamnak tükröt
A tükör is csak a káosz szülte rend
Amiről azt hisszük megváltozott értékileg a kiindulópontjától
Pedig valójában csak futunk
Reménykedünk hogy mindent megúszunk
Minket mind a halál tart túszul
És akkor végez velünk mikor értünk senkise búsul
A kék szíved
Könnyekbe fordul
S te azt gondolod hogy folyton csak bántasz
Én várom hogy jobban mocorogj lássak
Valamit belőled ami valakit bánthatna
De bennem már felrobbant pár akna
S nekem ez mind fáradt olaj
Ami lassan csöpög végig a belső vezetékeken
Ez egy elszabadult fogat
Az eleső részegek mellet a téren délcegen
Vágtatnak végig a szürke lovak
Szájukban zabbal és haraggal
Te a hátukon ülsz úton oda
Ahol
Kiköt minden ami megzabolázatlan
A halál nyomán nem hulla hanem valóság szag van
Úgy fogyunk el mint vízben ázott testen a szappan
Gyere egy kicsit próbáljuk halkabban
Nehogy meghallják hogy mi mások vagyunk
Ázott kivirágzott tanúi a vágynak
Ennek az örökös korhadásnak egymás karjában
Olyan vagy te mint egy megvalósult álom
Túl szép belátom hogy nem akarsz menekülni
Hagyod hogy jöjjenek és nem kell várnom
Csak megyek mint gyermek fekete szívedbe kiterülni
Nem szeretném én a tüskéket kikerülni
Jóformán a belém szúrtakon kívül nem is vagyok más
De mennyire egyszerű is lenne ennyiben kimerülni
Mert tudom tudom hogyha el is megyek te meg is vársz
Ezek voltak azok a pontok ahol mindig tévedtem
Mindig olyan emberbe futottam nyílván véletlen
Aki ebből amit én szeretnék semmit se értett meg
Mond csak te érted nem? Hogy bennem elférnek
Ezek amiket nyújtani tud még ember
Egy végtelen kút vagyok tele rémekkel
Talán én e végre létezem
Mert itt nincsen félelem
Itt ihlet van és tehetnék
Talán holnapra egy kicsit több lehetnék
Én inkább valakinek mindent odaadnék és szeretnék
Mert ezek csak másoknak kiüresedett szavak
Nekem te vagy a holnap a tegnap és te ma vagy
Előttem a képmásodra torzulnak a falak
Lépted nyomán kitisztulnak a tavak
Kacsák szállnak a sima víztükör felett
Talán a szavak a szívünkből kigörgetik a köveket
Ezek a sorok egyre rövidebbek lesznek
Mert fogyni kezdenek az elfojtott érzelmek
Egyre jobban kezdek hasonlítani hozzátok
A tükrömben csak ürességet látok
Átszakadnak azok a bizonyos korlátok
A fehér fények alapozzák a belső országot
Aminek a határaihoz ragaszkodsz
És magadat ahhoz tartod
Döglött bálna vagyok egy tengerparton
Aminek a testén gyerekek játszanak
Egy bezárt épület amiben régen ember embert tartott
Rabszolgák csuklójára szorított összekötő láncszalag
Én vagyok az aminek mások általában látszanak
Az a pillanat amikor a színesre mázolt díszlet átszakad
Tudod én éveken át vártalak
Nyomodban csak a vágy maradt
A gyertyák fényei egymással játszanak
Tálból tálba a viasz lassan átszalad
Nem akarsz elmenni?
Hát maradj
Tudod már egyszer szerintem álmaimban láttalak
A kóválygások közé vájt hanyag atmoszférában
A falakra vésve találtalak mint akkor épp játszva
A homokban ültem nagy szavakon csüngve
Nyomomban csürhe mindent alulbecsülve
Én csak játszottam ahogy most is játszom
Boldogan gyermetegen tisztán egy hamis világon
Nem húzok sorszámot én semmit ki nem várok
Harapom az életet mint a kannibálok
De már rég nem kiabálok
Pedig voltam gyermek akinek kellett
Azt hiszem kinőttem a gúnyát amit hord a sok átlagember
Mert fáj a rendszer a piac láthatatlan keze
Dolgozzál azt minimál bér nesze
Szenvedj le egy életet
Mert ez a juss fuss azt kuss
Neked semmi sem marad csak a parizer
Míg a várban fent tolják a linzert
Nem lesz mindenki Robinson Crusoe
Gennyes posványban maradsz karúszón
Mert ilyen az élet
Egyesek élnek
Te a képernyőn nézed
Majd folytatod a téves mérlegelésed
Mert te sose késnél
Ha a reklám véget ér
Megérkezel a TV elé
Lomha létezés
A szerelem a szívbe kés
De rég zuhant bele egy ilyen cifra
Mint amilyen te vagy
Édes karmaiddal.
