A közteresek kacagnak
Ameddig a hold haldoklik
Csak összevesztem magammal
Majd ezt is csak ott hajtom ki
Ahol az érzésekből tátika lesz
A komoly tettekből pedig játékok
Majd ott a fényképekből párlik a szesz
A komor terekről feslik az árnyékod
Az aluljáróban ott ragadt a mézeskalács illata
A hamutálunkban ott maradt a végzet markáns csillaga
Magas cigaretta volt amin állott
Látszódott az utcán sétálva is
Ez csak egy doboz nyugtató a kezedben
Amit azon a kiránduláson elvettem
Faházakban ittam veled a vodkát
A cigiket sorra gyújtottuk
Két megcsonkított lélek ott ált
S egymás felé kezeinket nyújtottuk
Majd később már csak neked kellett utánam nyúlni
Én inkább hagytam a te problémád múlni
Így tettem magamat másodlagossá
Így lettem a szemedben fontoskodó
Majd később máshoz csapódtál
Én vagyok a rád már csak visszagondoló
De valahol mélyen gondoskodó
Ahogy mondtad folyton okoskodó
A szavaidat ismételgető aki neked köszöni
Hogy egy darabig kísérted a küszöbig
Te voltál az első ember aki a szavakat szánta
Némaságba taszított hatalmas számnak
Azóta egyre apróbb már nem is hadarok
Büszke lennél ha látnál már nem osztoznál
Azokon a fájdalmakon amiket egyszerre éreztünk
Amikor a nyárfák alatt elbújva füstöt lélegzünk
Minden vágás a bokádon szintúgy heg bennem
Amiket a hosszú ruhák alá rejtettem
Itt vagy te bennem kóborolsz szúrós szalmaszálként
Nem gondolom hogy újra látlak nem hajt a vágy rég
A gyárépület ahova feljártunk le lett bontva
A szél az így lett port szemembe ontva
Intett búcsút neked az öreg fák ágaival
Én leveleikre leheltem utolsó csókjaim
Az emlékkel együtt ahol azt kérdezem Ági van?
Majd megtalállak a jelenben a lelkem foltjain
Szívesen leülnék most veled a városba
Ahol lassan lettünk fáradt megszállottak
Padokon teregetve a mindennapokat
S te színesre mázoltad minden napomat
Mondj 5 szót és én mondok rá valami nagyot
A kebleid akkorák mint a szíved takarták a napot
A mai napig szeretnék még egy ilyen kapcsolatot
Még hogy lányból nem lehet barát kapkodhatod
Az orrod az utcán sokszor utánunk is fordultatok
Kezünkből kicsordult a sör s az ég beborulva hozott
Szürkébb időket amikor a buszmegállóban vártalak
A tömb előtt mint te azt a fekete árnyékot folyton
Láttalak rám maradt az emléked ahogy a latyakban
A cigis doboz tetejét a fogaiddal letépted s kacagtál
Úgy hogy az egész utca zengett tudtam egyszer
Egyszer majd nem bámulok be ablakán nem írok
Több verset a ház előtt a padon a hidegben dideregve
Mennyivel egyszerűbb voltam én és minden más is
5 szóval 10 mondatban letudtam írni mi nem látszik
Emlékszem hogy szeretted ha spéztünk és rappeltem
A madarakat figyeltük a tóparton hogy reszkettek
Apámék folyton azzal csesztettek hogy szedjem fel
Meg hogy mi biztos együtt vagyunk mert megölelt
Mára csak nevetek ezen
Egyedül ülök a sörös rekeszeken
Te már sose kerülsz elő
Az én tányérom üres az összes többin velő
S rajtam kívül minden ő-vel jött egy ő
Én büszkén mondok adieu-t
Te kitépted magad a felhőkből
Képek sincsenek rólad sehol
Én is mindent kitöröltem előröl
Csak egy néma könny vagy sóhaj se volt
Mert tudom neked jobb így
Ha a világ szertefoszlik
Jó lenne még egyszer a nyári napfényben
Látni téged kacéran mosolyogni
Megígérem magamnak hogy a neved
Többet nem mondom ki.
