Gyere karolj belém
Takarod a képet ne hajolj elém
Figyeld az éjben
Miként koccannak össze az égitestek
Elbúcsúztak tőlem úgy tűnik
Azok a kedves régi flashek
Miért én fizessek?
Időmmel a létért
Túlbecsüli magát az ember
Egy fityinget sem adnék az egészért
Túlélés ez és folytonos kompenzáció
De a menekülő útvonalakra már szögeket szórtam
A talpamon nem maradt már hely a hegeknek
Keresek valamit amit kinyöghet a lélek
Valamit ami viszonylag szép a szemeknek
Csak lepattogzik rólam a nevetés és a köpet
Összeroskadva görgetek egy nagy követ
Kár hogy az apám nem egy nagykövet
Fekete macska vagyok csak a baj követ
Hajrá hajtsunk bele mégegyszer
Ebbe az árokba
Ahol a rózsaszín keveredik a feketével
A tükrébe a visszapillantóban belenézel
Ezeknek a tört fényeknek
Amiknek csak mi adunk értelmet
Valóságot alkotunk
A véges térbe karmolunk
A végesség érzetével harcolunk
Hátha megmenekülünk
Valami parányi gyors halállal
Az élet egy sokat használt sétapálca
Sok helyütt járt már de mindig ugyanaz a vége
Miért ne töltenék egy kis időt
A gondolatoddal
Mert ez a juss
Az időösszeegyeztetések közt te is tudsz
Találni vájatokat
Ahova a kósza percekbe
Oxigénbuborékokba zárod a mondatokat
A pergameneket felhajtod és a redőnyt lehúzod
A szíved billentyűin tartasz hangversenyt
Ankert Andersen valami van bennem
Nincs se jó se szar kedvem
Csak lebeg itt a víz tetején
Az akvárium falain át elemzem a bezártságot
Megszámolom a lefolyó és a helyzetem közti
Távolságot kutatok hogyha utazok
Hogy az indulatok kiforrhassanak
Magukból tiporhassanak mint rinocéroszok
Ez a nő itt
Szerintem fél orosz
Volt az arcán egy fél mosoly
Egy megilletődött tekintettel
Szerintem ennyi sem kell
Ez is csak erőltetett
Magamon megint erőt veszek
Sok mindent eldugtam
Itt az idő elő vele
Mond csak miért mentél el ő vele?
Míg én figyeltem a velőt
A kádakba gyúrt húst
Az udvart elöntő vért amint a lefolyóba csordul
A kampókra akasztott disznót lógni fejjel lefelé
Látni miként törik egy gerinc
A balta alatt darabokra pattant koponya
Egy elvágott bél és a fekália ami mindent beleng
A lepörkölt szőr illata amitől máig rosszul leszek
Ahogy a kés mentén a zsír tökéletesen hagyja el a testet
A lányok mind a konyhába mentek
Én ott álltam átfagyva a hidegben
Az örvénylő vérben tükörképem figyelve
A belsőségeket tálakba merve
A kezembe adták a még meleg részeket
A magas felnőtt részegek
A fejembe vésődött mikor nyakon szúrták reggel
Majd velem akasztatták fel az utolsó szalonnát este
Mindez teljesen elfogadott és rendben van
8 emberből egy sem gondolta hogy a baj ebben van
Hogy ezt nekem látnom kellett
Tennem éreznem jelen lennem
Mikor még sehova sem menekülhettem
A megszokás embere lettem
Hogy ne legyen minden annyira kellemetlen
A pszichológus valami furcsát látott bennem
Azt kérdezte mond csak mit csinálsz ezekkel az emlékekkel?
Mire én elmondtam hogy van egy hely bennem
Ahol azokat a dolgokat tartom amiket leszarok
Talán pont ez tesz most tönkre
Talán pont ez tart még kordában
A tudatalattim vörös póráza
Felette a táblák
S a kép hátulján a pávák csőrüket
Riadóra tátják láttam nyomán sírnak az apácák
Én csak állok a kép közepében
Összeszorított sebes öklökkel talpig feketében
A saját épített hegyeim mögött
Keresek fedezéket
Azokkal a mondatokkal hitegetem magam
Hogy nem ismertek akik azt mondták ne zenéljek
Hogy van bármi értelme ennek az egésznek
Az élet egy elbaszott merénylet
Ahol mindenki fájdalmát helyette te éled
Mert ez a te részed
A jussod
Fogyasztasz azt kussolsz
A feketébe nézed az olvadó cukrot
A keserédes valóságba ugrom
A medencében nem arany van
Csak ingovány
Én úszom lefelé
Fulladásig
Ott kezdődik a lebegés
Mint egy gyönge növény ami eldobja levelét
Úgy teszek én csak süllyedek lefelé
Ezek a kezek nem eresztenek
Testemre tapadnak a szemek
A szabálytalanságokat figyelők
A heverőn kiterülök
Egy kis lélekkavicsot a folyamban kikerülök
Etetem a rákokat a patakomban
A szívem széfzáras katakomba
Vastagodik fiókomban a lajstrom
S gyűlik köröttem a sűrű anyag
Készen hogy fogva tartson
A végén viszont semmi sem marad
Kikoptatott írógép teleírt oldalak
Magányosan fekszem kint a fűben a hold alatt
Mond az elképzelt siker
A megvalósult álomból hol marad?
A tányéromba gőzölög a smack leves
Az ablakon át figyelem az éttermi oldalast
Átázott oldalak
A tanulság hol marad?
Ezeket a vonalakat mi értelme meghúzni?
Az idő fogyatkozása
Csupán percekbe sűrítve tűnik gyorsaságnak
Egymás kezébe borulva indulunk korhadásnak
Annyi hasznom van mint nyáron a hólapátnak
Háborúban egy jó lakásnak
A lakáj mozdulatlan áll
A csengőre vár
Felfekszik a táj a horizontra
Az a mocskos kurva
Lábai közt bokorral
Bimbó hegycsúcsai
Szúrják át a gondolatbuborék felhőket
Ott áll a gázon a víz teának felfőve
Sétálok a mocskos járdán emelt fővel
Úgyis lesz aki elföldel
Kopogni se kopogtatok a födélen
A tartalékaim majd a koporsóba fölélem
Múlandók a fölények
Megmaradnak a sövények
Amiket ollókezeinkkel vágtunk
Talán ezért tiszta heg a hátunk
Nyílni látszanak a hóvirágok
Meghozzák a tavaszt a jó világot
A hormonok hazaérnek a munkából a háztartásba
Zárkabárka az internet vizein az áramlásban
Tart téged árvát míg te szorítod a bálványt
A hálószobába emelsz neki állványt
Csendes választ írjatok ne kiáltványt
Ahol kiáltjuk mi ne legyen
Aztán amitek van ide vele
Valami ott maradt a túloldalt idefele
Nem dúdol dalt senki se idelent
A beton hideg a város idegen
Megpihen az edzett acél az idegen
Mereven tartom kezem a taxik elé kiteszem
De csak menetszelet kapok
Lehet hogy gyermekded vagyok
Lefokozok mindent odáig hogy innen mélyről
Meglássam felásva az elvártat míg a fontos elvágtat
Adok az
Elmúlásnak.
