Lejtmenet
Szélhegyen
A hegy tetején
Elejtelek
Megemlékezek
Elfelejtelek
Egy nap majd elmegyek
Oda ahova mentél el veled
A felhőkbe cseppenek
Szívemre fuvallatok fekszenek
Hallom a vízcsobogást
Innen fentről oly távolinak tűnik
De idebentről látszik nem fog megszűnni
A hullámok mint tigrisek vetik maguk a sziklákra
Leszállnak a szitakötők a szempilládra
A szívem roskadozó kapu Hiroshimában
S te vagy az égi húr mi dőlni nem enged
Ki támaszt nyújt kiválasztjuk
Innen s tova a döntés kísér mindenhova
Az ékelődött mindkettőnk helyére
A kedvenc nebulám ott van a szemében
A káprázat csak múló szeszély lesz
De én szemmel a szemébe nyíltan beszélek
Ósdi rozsdaburkos lámpák kókadnak az úton
Mint szentjánosbogarak úgy lógatják a potrohuk
A mező fűszálain lelik otthonuk
Mind egy sorson osztozunk
Az álmaimba szőlek
Kedvenc paplanomba
Hogy átmelengess
Hűvös nappalokra
Majd a párának odasuttogom
Hogyan strázsálnak cseppjeid a szobrokon
A pókok átjárókat emelnek a bokrokon
Mi ott ragadtunk bábba szőttek eledelnek
Oly közel vagy mégis oly távol innen elmerengek
A karnyújtást csak tompa remegés váltja
Magányos éjszakámba fordul a te meg én bája
Kifordul a televény amerre én jártam
Előttem sarjadó mögöttem hanyatló fákkal
Mert az élet és halál az én egyetlen birtokom
Mert élet az és halál ami engemet birtokol
Kapával és ásóval állok kint a birtokon
Sas legelteti szemeit a szirtről egy kis fokon
Kattog az óra zörög a klaviatúra
Regresszió egy újabb napig a tóra
Miben hajdan kagyló voltam
Később halakkal úsztam
Végül a gólyák mutatták merre van a pózna
Onnan indultam délre
A határtalan égen
Azóta is tart a szárnyalás
Belső változás minden szárnycsapás
A szolid beton felett sok száz nyaláb
Szemem szélén megpihenő szarkaláb
Legalább nem csak az eső lába lóg
Az én lelkem csak talpalávaló
Lábtörlő és a suszternél köt ki
Ahol a nyelvem szakadt ki ott szöksz ki
Likvidálódsz csepp leszel a csepptengerben
Korhad minden a kertben Szeptemberben
Biztos van valami szebb nálam egy szebb emberben
Biztos van valami szer ebben a szeretetemben
Örökké éhes függő lett pedig egyszer etettem meg
Egyszer fent egyszer lent majd ezt is elengedem
Hagyom az emléked az erdőbe veszni
Pillangók fognak vele szeretkezni
Most kéne mindent otthonosabban berendezni
Hogy soha többet ne kelljen a kétely körébe menni
Igazából sose tehetem magamévá
Mert ez egy örökös változó
Ami most éppen téged tett a magáévá
De idővel valaki mássá változol
Még se lesz senki pont olyan
Mint ami után vágyakozom
Így lesz idővel mind gondolat
Aki most bennem vágyat okoz
Majd kimossa faleveleid a könnyem
A szemcsatornámból lehullsz a földre
A kulcs bennem van
A zárba törve
Én vagyok a korhadó kor árva kölke
Akit köpködnek állva körbe
Az én fejemen törik el az összes pálca
És én vagyok minden saját és okozott
Fájdalmam forrása
Borba mártottam a borostámat
Tudod magamnak locsolok pocsolyákat
Legyen mibe belefulladni
Rádírok megint hátha újat tudsz adni
De amikor elköszönök
Megint csak több vággyal tele
Kevesebb örömmel töltött érzelmemmel
Kell a szürke szaténba bújt magánnyal
Békéljek meg beszorultak a kéményseprő
Csontjai a kéményembe a mikulás
Már összetört ezelőtt ehhez képest fél
Élettel élvezd hogy még lélegzel
Mert semmi se kényszer
Semmi se örök
Kerítésléc vagyok az egészben
Majd egyszer a szél alatt kitörök
S váltok váltok megint
Szívem a szívem szerint
Csak ez vezet fejem felett fellegek
Mert talpam alatt hajt fa a talajból
S minden rezdülővel együtt rezzenek
A hajnali hidegben vermedbe rejtelek
S most koppan egy koponya minden földalattiban
Jól érzem magam az égiben akár korhadva fogom
A föld alattiban csak a kételyt bírálja pár métely
Miszerint te bármivel is másképp mész el
Találkozunk a másik oldalt a sötétben
Remélem úgy halok meg hogy már nem találok
Új szóösszetételt
Szeretném kiforgatni ezt a nyelvet
Minden magját az évezredes vetésnek
Én leszek az a hang ami azt kiáltja elég lesz
Amitől a vén öltönyösök végre nagyot nyelnek
Meggörbülnek majd mind a karót nyeltek
Mert itt nem nyerhetsz igazán
Csak rúzs és báj van a valóság
Vigasz ág
Kiszárad a szem a homok belepereg
Elszáradt nefelejcset veszek
A pompa valójában
Csak hús és nyálka
Levet ereszt a smink a való világba
Potyog bizony potyog a vakolat
Hallom a tóparton a varangyokat
Kongatják a harangokat
Nyomomban barangol a
Vágyaim fantoma éles a kardfoga
Leesett a kard nyele
Megfeszült a kardnyelő
Megjelent a három muskétás kezében kard elől
Azt kiáltják kard ki kard!
Addig hajt a Lacika karcikat amíg a parti tart
Snitt
Snüssz
Tüssz
Entés
Antalógia
ELTÉ-s andragógia
Amíg van pap
Van mit papolnia
Szokás szerint lódít a
Bóbita turkálós a holmija
A fél fenék hol nincs hol ki van
Nézz szemembe ordítsd hogy mi vagy
Csak addig tetszik míg nem látom szemből
-skorpió divat-
Tükör neuron a kedvenc lebenyemből
Kihámozlak nedves lebernyegedből
Aztán összebújunk zokniban
Az arcok váltakozását nehéz szokni csak
Ez a némber olyan prűd
Mással fűzeti be a tűt
A cérna sem lehet cédás
Végigtúrta a jó színért
Az egész CBA-t
Itt szeretném felhívni a figyelmet
Hogy jogtalan fordítják a BCA-t
Törekedjen kérem mindenki a rendre
Harapjon nagyokat késsel a kőlevesbe
Szerintem adjuk disznóknak a kölest
Dobáljuk fel az égbe mind a moslékot
Ne pálcát törjünk a fejek felett hanem követ
Vegyünk át büszkén minden Sztálini tartozékot
Ha már a Vitya úgy él mint a magyarok királya
Tegyük hivatalossá vigyük menetben a Bazilikába
S ne gondoljuk hogy meghal majd
Meg lesz mumifikálva
Vágják ki a nyelvem
Ha nem mondhatom hogy cigány
A cigányra ha nem vágják ki
Hát majd a piranha kirágja
Akinek nem tetszik elmehet a picsába
Csak nem az enyémbe az mindössze kijárat
Nem foglalkozom a sematikával
Ennek nincsen matematikája
Ez ösztönösen előjön
Pont mint az övsömöröd
Móricz barbárjai bottal verik a kis gömböcöt
Pasa pasa török pasa
Gyrost árul nagy a hasa
Kacsa kacsa köcsög kacsa
Kerámiából van a kacsa
Akarom mondani kácsa
A madár szárnya égnek ácsa
Minden hajszálam égnek állva
Mármint égnek állva
Így lesznek egyenes hamuvá
Amit elfúj a szél
Kopasz kobakomról
Nap nap után.
