Ahogy a habitusaim kiszabadulnak
A körvonalaim kialakulnak
A csillagokat összekötő vonalak
Képekké alakulnak majd lassan vonaglanak
Keresztül a füzeten
Fáj a szavatok tüze
De a fájdalmat szeretem azt üzenem
Hogy utánam ha eltűnök senkit ne küldjenek
Ha elrontom egyetlen esélyem
A varjak körém gyűrűzve gyűljenek
Kihűlt mellkasomra üljenek
Nem sajnálom hogy meghalok
Valamit majd akkor mint egykor az életet
Megkapok és elvesztek a semmibe esve
Mindenki elfeledhet s akkor mindent
Elengedve lebegve merengve a végtelenben
A sötét anyaggal és energiával keveredve
Visszatérek az egyetlenbe
Vagy mibe a fene tudja
Szerelmes vagyok valakibe vagy valamibe
A fene tudja
Majd a szem megunja
Később mint a szív
Az unokaöcsémmel dimenziókról beszélünk
Legót építünk időt fecsérlünk
Majd később
Közelebb iszom és szívom magam
A véghez
Tengés az öröklétben
Kicseréled az antennát az autón
Hogy új jeleket foghass
Majd a jelek téged átprogramoznak
Normalizálnak fogyasztóvá tesznek
Agyak leszünk a tartályban egyszer
Ma alszanak a kardhalak
Magasabbnak tartottalak
Az utolsó emlékeimben
Mikor Siófokon mezítláb szaladtál
Biztos fáradt voltál
Most lesz elég időd pihenni
Már úgy sem fogod látni
Kár lenne bármit is kitenni
S ez nem egy a száz panasz
Hogy már nem akarsz látni de láthatnálak titokban
Már nem láthatlak ott maradsz
A föld alatt streamelsz tovább a komfortos sírodban
Sokat gondolkodom rajta mostanában
Hogy megölöm magam kínomban
Azon hogy nekem csak kínom van
Pattanás vagyok amit kinyomnak
Hát minek várjak hogy begyulladjak?
Attól még hogy mindenki szeretne
Kicsiből jó nagy gecivé válni
Ha már emberré nem sikerült
Én köszönöm nem
Nem kérek már ebből
A halott barátaim bár fájnak
Még nem is a fő ok
Gyűlölöm a munkámat
Hogy egy gép mellett robotolok
Lassan pedig úgyis megcsinálják majd a robotok
Amit én tudok a világról
Ahogy én látom
Letűnt modern kori idill
Nem hoz posztmodern boldogságot
A fű talpamhoz ér akár, éveken át szőtt szőnyeg
Két párhuzamos patakot fűzfák közölnek
Egy göndör hajú szende lány voltál
Mellettem lettél egy füves kurva
Az egész város tudta mégse dugta
El a gondolatait sírattak téged éjtől nappalig
A szavaimban csak a fájdalmam lakik
Téged is csak azért tartlak itt
Egy kádban fekszel összeszorítva melleid
A fekete sminked amit lesírtál testedre folyik
Csak némán nézel egy Instagram posztból
Te is eltűntél a valóságomból
Amit megérintek arannyá válik mondják sokan
De ez nem arany hanem sár és vér
A csillogó vért a naptól sárgának tetsző sáron
Összekeveritek az arannyal
Jól esne egy angyal aki marasztal
Ez az egész egy kalap szar
Beledögleni a munkába
Majd épphogy megélni
Fáradtan hazaesni
Semmire sem ráérni
Gyárablakon nézem
A táltos napkeltét
Rózsaszínen csillog a gép
Majd a főnök behúzza a redőnyöket
Lehet ma megölöm magam
Nem is ma holnap
Nem is holnap hát holnap után
S ha akkor sem akkor majd azután
Gyűlnek az x-ek szakad a naptár lap lap után
Nincsen tabu már itt minden szimpla tan
Sok a bonyolult semmi és a szimpla van
Hisz ha minden jó azt mondod:
Minden rendben van
S ha semmi nem az akkor azt:
Nincs semmi baj
Hallgasd ahogy most minden rigó egyszerre rikkant
Megríkatsz s megríkatlak de meg sose riasztasz
Kabátom veszem hogy utam kiadhasd eddig maradtam
Miattad a szívem külsejére kifagytak a cseppek nyelved hegyéről
Te a tenyeredre vettél föl
Mond ilyen korán miért nem keltél föl?
Maradtál inkább a földön
A hányásodban találtak meg
Milyen méltatlan
S innentől kezdve
Senki nem csókolhatja szívem melegre
Mint a póznához a nyelve
Egy fagyos téli napon odadermedne
Hideg vagyok de nem didergek
De nem direkt szimplán ilyen vagyok
Ki mihez szokott átöleltek a hideg napok
Hideg padokon átölelnek a tizenhatok
Ezek a sorok mindig megmelengetnek
Valamit elfelejtetnek vagy megszerettetnek
Ha szeretnéd egyszer megkereshetlek
Megkergethetlek míg meg nem kergülünk
Meghempergünk míg el nem terülünk
Ha szeretnéd egyszer megkereshetünk
Egyszer együtt megveszve elveszhetünk
Mindent elvesztve együtt evezhetünk
Ha szeretnéd egyszer megbecsülhetünk
Aztán később majd meg se tűrhetünk
Mert tudod a körülmények a tüntetők
A perek a polgárik és a büntetők
S mégsem ezzel hanem a szemével büntet ő
Azt mondja szeret de ezek akár üres szavak
Mint orvosi szikék az őrlődő ember kezében
Karcolják az őrjöngőt és az üveg falat
Akácágakat harap a kecske
Még sosem voltam Debrecenben
Habár már sokszor kaptam Döbrögitől
Mindig visszatérek ide ez ördögi kör
Ebben a korban normális egy környi dög
De az ökörnyál undorító nyűg mit nyögni köll
Lombkoronasétány tarvágás után
Belép az erdő Filemon Mihály mesterfodrász úrhoz.
Megkérdezi Filemon, na és milyen legyen?
Válaszul az erdő: Szeretném ha messziről felismernének. Értem mondja komolyan Filemon.
Telnek múlnak az órák az erdő álomba szunnyadt.
Egyszer csak Filemon feltessékeli megnézeti vele az eredményt.
A tarvágott erdő sírva fakad, úgy kérdi mégis mi ez?
Mire Filemon, kedves erdő elvtárs ugyan kérem!
Ne pánikoljon az a sok fa csak takarta, a kimagasló
Lehetőséget és a napot az odalátogató fiatalok elől.
Még a végén egy árnyékos napon kedvük szottyan
Össze LMBTQ-zni egymást a lombok árnyékában.
Na meg veszélyes is volt a nemzetre az a sok gally.
Ha netán valami hivatalos személy beleakad tárgyalás közben. Csak az kéne kedves erdő elvtárs, csak az kéne...
