Hogyan ne írnék a mindennapjaimról
Ha nem vagyok több minden napomnál?
Ha nem sütne reggel így a nap
Nem ülnék éjjel a holdnál
Minden lap mindössze részlet
Mik talán sosem alkottak osztatlan egészet
Az egén elégnek a hullócsillagok
Nyomomban por hamu s lekapcsolt villanyok
Csábító sínek és száguldó villamos
Ne éljek a múltban
Mert hív a most
De ne szóljon minden a mindennapjaimról
Nem vagyok kiválasztott
S nem vagyok jobb másnál
Nekem ne mondják meg miről írjak a kíváncsiságért cserébe
Akkor inkább írok úgy hogy senki ne olvassa el
De azt írhassam amit szeretnék
Mert én más vágyával azonos sosem lehetnék
Most hogy újra magamnak írok
Ki is vagyok én?
Hogy írhatok magamnak
Ha nem vagyok képes megfogalmazni
A relatív eszement kereteim
Amikbe mindenki beleköti magát
Én nem szeretnék lenni semmi
Puszta por csak mi a teret befedi
A hangzavarban tiszta csend
A némák között üvöltés
De sosem síri
Na de nem tuskó módon
Hanem úgy igazán
Ahogy senki más nem lehet
Már hogyne lehetne
A mai világban bármit elképzelhetsz
Mert a rendszer megengedi
Az eszközöket a kezedbe adja
Te meg ülj le a picsába a szobádba
Aztán alkoss a telefonodon egy egyéniséget
De kizárólag a megadott alapanyagból!
Posztold ki mutasd meg a többieknek
Mi van ha én nem szeretnék senki lenni?
Mi van ha minden pillanatban akarok létezni
Sosem meghatározni
Hogy mi vagyok
Én az anyám fia voltam
De már nem kell annak lennem
Csak biológiai értelemben
S harag helyett a megbocsátás égjen bennem
Én az apám fia voltam
De már nem kell annak lennem
Csak biológiai értelemben
S harag helyett a megbocsátás égjen bennem
Falusi gyerek voltam de városi lettem
Nem ragaszkodom egyikhez sem
Volt kevés és sok pénzem
Nem tartottam meg egyiket sem
Volt hogy senki nem ismert
Sokszor a figyelem középpontja lettem
Nem tartom megváltásnak egyiket sem
Szeretek minden mérleghintának a két végére sétálni
A lehető legkomorabb dologgal gyermeteg tréfálni
A túloldalt úgyis hideg van ráérsz fázni
Itt a meleg nyári napokon kell szétázni
Ágyásokra feküdni veteményeseket taposni
Felelőtlen keretek nélkül csapongni
A busz ablakon a tavaszi szélbe hajolsz ki
A múzeumkert füvében csontosodik az arcod ki
Milyen hülye vagyok hisz barátja van
De én mégis fülig vagyok vele ilyen egy galád alak
Mit gondolna vajon a családja vagy a világ?
Nem ülnék itt ha valaki minden tettem számon tartaná
Nem véletlen mondom ki
Így esnek le róla
Betörött ablakok alatt
Megrepedt menóra
Aki most én vagyok
Aki egyszer voltam
Mindaz vagyok és lettem aki lettem
Elkerülhetetlen a múlt
S minden lányban kiben megtaláltam
Beleszerettem
Elkerülhetetlen az új
S minden nyárban megtaláltam
Télre elkergettem
Mert ilyen vagyok én
Ez lakozik bennem
Az eltakart mosolyok mögötti
Folytonos szavak közti
Néma csendben
Ez vagyok én
Aki a szája elé teszi a kezét ha nevetni kezd
Aki nem játszik hőst
Aki nem játszik vesztest
A fiút aki mindenhol
Vagy aki sehol sem jelent meg
Ez vagyok én
És e 3 szó bármit is jelentsen
Mire felkelek mindig elfelejtem
Mint a tökéletes rím párokat
Mint lassacskán a múltbéli fájdalmakat
Úgy feledem a jelent
Ahogy múlttá válik
Könnyű homok lesz minden
Nem hagyod súllyá válni
Attól hogy kell valamit érezni
Nem kell túltáplálni
S lehet fényt nyújtani
A pilács leoltása nélkül
S lehet távolságot tartani
A hiány bitó bástyája nélkül
Lehet majd egy nap a hajam megőszül
S nem lesz vége csak kezdődik előröl
Az idő malomkerék
Téged is zsákokba őröl
Te vagy amit rákötsz és maga a csörlő
A te-ben mindig van egy pici én
Mert nem tudlak elképzelni téged
Ha én nem vagyok
Hiszen a létem
A te szemed fényében felragyog
Tudod szeretem
Mikor a csendeket itt bent hagyod
S nem visszük ki az utcára
Nem bízzuk egy biciklis futárra
Azokat a csendeket
Mik a szavainkból érlelődtek
Nem kér tőlem semmit
S nem kérek én se tőle
Így tőrbe dőlve
Sem lett több a görbe
A szám már úgy is merev
Így nézek a tükörbe
De a már és az ez van
Lomha egy keret
Merev bizony merev
Ezek a rácsok ridegek
S te el nem engeded
Úgy kapaszkodsz beléjük
Ahogy lépteid nyomán rázkódik a tested
S te ott szunnyadsz benne
Aprócska ketrecedbe
Tudod én gyermek vagyok
Talán felnőtt énem sosem volt
Talán nem is szeretném hogy legyen
Nem szeretnék integrálódni
Visszaszerveződni a társadalomba
Hisz nem véletlen találtam el a lyukacsokba
Én a társas lény
Én én én
Milyen unalmas
Vajon mennyire futja majd?
Mennyi van még a tarsolyomban?
Hányan állnak majd felettem
Ha egy kórházi ágyon fekszem haldokolva?
S talán sokat kérdezek
Érdekelnek a miértek
Még ha semmin nem is változtatnak
Nekem apró megnyugvást adnak
Hogy tovább léphetek
S nem nem kell válaszolnod
Majd magamtól megkérdezem
S én leszek minden kérdésre a válasz
Hogy ne lehessek még egyszer teher másnak
Mert óh mennyi itt a bánat
De mi lenne ha mindenkit gyenge embernek szabnának
Nekem ha célt adtak
Az az hogy mind e fájdalom
Büszkén viselni való átokbillogom
Sűrű meszes könnyeket pislogom
S mosolyomba száz virágot kötök
Hogyha veled beszélgetek ne legyen földhöz kötött
A szem csatorna
A lélek zivatar
A szavak elásnak
A kéz meg kikapar
S nem lettem kisiparos
Nem lett belőlem katona
Gyenge ember kicsi vagyok
S nem kell nekem babona
Olyan vagyok én aki cipeli hátán
Akár a világ minden problémáját
Ilyen vagyok én
Önként vállalható felellőséget nem vállaló
Amíg szabad a szám
Nem szabható ki rám adó
Bennem egyedül a lélek ami számadó
Mert ez a hely ahova visszatérek
Oda ahonnan te is származol.
