Minden versel ventilálok mégse vagyok ventillátor
Karakán vagyok nem vigyázok mégse csapnak le
Villámok mert felfogják a hárító hajszálaim
Felgyülemlik a hajam a hajszárító vasszálain
A vaj lágyan olvad a hűtő polcára mióta kinyitottam
Beszivárgott az örök parázs a dobozokat kinyitotta
Az én életem darabjához elég egy pici kotta
Aprócska requiem egy pici borral
Rengeteg szót benne jól kisípolnak
Ezért alkotok néha csak fülsípolást
Nem tartom magam papnak nincs rajtam palást
Majd az oltárra fektetnek kicsíkoznak
Kokettálnak felettem mint a sertés felett
Az állam kapja majd a finomabb részemet
Az államból kocsonya lesz és falfesték a bélsaram
Az hogy ilyen ember voltam kizárólag az én saram
A városban izzadnak a testek
Egymásra csepegnek
Amit nem tudtam elmondani
A hullámokba suttogom
Így fognak a kövek felbomlani
Kinyílnak víz alatti szurdokok
Szúrsz mint egy szálka
De hagyom hogy begyulladj
Hátha még visszajössz
S lesz veled egy új nap
Ahol hallgatjuk a vizet
Érzem ahogy mindened zizeg
A város zsizseg
Zsinór módra feszülnek az ínak
Mikor kívül lebomlasz akkor tudod ki vagy
Mikor a táj megáll és az óra egy számot kihagy
A pillanat még kicsit kitart
Majd szétszakít az élet
Csak hogy valahova visszatérjek
Vajon lesz-e aki kitart?
Kitárt karokkal
A kartotékaim ellenében
Talán benned szebben élek
Szembeszélben minden rezzenésben
Dűlőre kell jutni a szenvedéssel
Viselni alázattal ha tetten érnek
Felettem gyorsulnak a szárnyrebbenések
Bokrokba bújt a lélekállatom
Én a sövényvágóval találgatok
Melyik belső kertem kell rendbe tennem?
Egy anyját vesztett gyermek reszket bennem
Talán sose leszek normális
Talán sose leszek rendben
A vagyonomat elvertem
A szívemet elszerettem
Ez a sorsom hogy ebbe vesszek
A morál is csak hálni jár hozzám haza
Az ajtókon belül pislákol a gyertya éjszaka
Az ajtó előtt megállsz s tudom te érsz haza
Sarkon fordulsz és elnyel a gomolygó éjszaka
Egy könnyű vasszerkezet voltam
A szerelő meglepetten kérdezte az anya hol van?
Még a csavarok is hiányoztak
A szögesdrótok végei véres rózsaként virágoztak
Önző dolog ha másoknak hiányzok majd
Az lesz a sorsom mint az elnyíló virágoknak
Az ördög hasából magamat kirágom
Ha az isten szemében valaki más voltam
Mert az isten szeme nem az én szemem
Nekem ilyen a természetem
Kreátor és kreatúra
Együtt ülnek le a pultba
Senki nem lesz aki veled megy az útra
Az isten az egy és te a nulla
Mindegy minek hívjuk
Kinek mi lesz
Végül ki kell nyílnunk
Mindegy miben hiszel
Felemészteni önmagad
Emésztődni mindenkivel
Egy idő után mindegy kivel
Mégis most csak itt jobb veled
Valaki más kell mindenkinek
Szállnak a helikopterek
A szemed a sivatagban meggymagot vetett
A fa ágain én is minden rügyben ott leszek
Ott veled ahol robognak a chopperek
Nem mondom soha többet hogy ennél jobb lehet
Majd lesz valami katarzis féle a végére
Húzd ki magad fiam mosolyogj a fényképre!
Szöges ágyat vetek a penge élére
Nem én nem érek haza éj félre az óra ért félre
Ép testben ép lélek ikszek a kincses térképen
Ezt nem a költő hanem én kérdem
Mi is vagyok én tulajdonképpen?
A szemeid helyetted beszélnek
Milyen színt vet bennem a te fényed?
Elnyel a víz alattunk nincs talaj
Ott úszunk egy vízoszlopban a híd alatt
Az akvárium faláról hullnak a hidrák
A jeges vízben vitorláznak a vidrák
A tavat tavirózsák borítják
Valakik most biztos
Egymás kezét szorítják.
