Járok árván
A vágy oszlopcsarnokában
Oldalról behajlanak az árnyékok
Karmok és szexuális játékok
Miért vágynék rád épp most?
Kire olykor úgy haragudtam
Mezítelen talppal állok kint a hamuban
A tyúkok mind némák
Levágott fejjel szaladnak
Ajkamról cseppenként a vér pereg
A szívemből vágtam ért neked
Semmit sem ért lehet
Semmit sem ért lehet
Hányféle képpen tudom kimondani ugyanazt?
Úgy hogy te is megmaradj ugyanaz
Ugyan már
Nem lettél több a tucatnál
A hálószobába gyűrt szennyes ruha
Kupacnál az asztal mellé kuporodok
Azt képzelem kávészem vagyok
Olyan mint a többi akit senki sem hagy ott
Leőrölnétek engem is de nem
Feketék közt fehér kávészem vagyok
Kávé kávé babkávé
Lágy ék ágyék vadszájé
Az éles fog minden karmod éles volt
S nyakadról lassan tűntek el a színek
Ezeket csak ő érti meg
Ő ki már sose látja
Felmászok az almafára
Készen nézek a mély világba
Ugrok de a kötél mindig elszakad
A könny idővel elapad
Az iszap leragad
Csak a csipa marad
Hajnalban ablakok alatt
Kávéspoharak
Hidegen
Feketén
Egyedül
Teszek bele cukrot és mézet is
Ha már a számban vagy érezzem ízed is
Ne legyél csak puszta gondolat vidd minden gondomat
Had ordítsak lezáratlan gondolatodba most pontokat
Fekete billentyűs fehér zongora
A hajadban rothad az orgona
Szurok kíséri enyves csókodat
Tedd szívemre kezed újra pont oda
Táncoljuk a talpunkat rojtosra
Fogadjon be ugyanaz a sor kocsma
Ahol bort ittunk és sört
Ahol vért ittunk és sár
Volt vacsoránk
Utolsó lakománk
Csak pillanatnyi szeretőim voltak
Mind ellenségek sose komák
Csak a szögesdrót kapukig jöttek
Sose tovább
Pedig belül minden rózsaszín
Nyílnak a hibiszkuszok
A napraforgók tágra tárják pupilláik
S meleg fuvallatok simítják a pilláid
A kandallóban játszik a láng a fával
S ott pihen az emléketek borostyánban
A tetején megáll a mészkőliszt
Szomorú egyedül végződni
Kinek mi jutott
Aspergeres kölyök
Akit idővel mindenki ott hagyott
A fátyolfelhőket szakítva azt üvöltöm
Jól...
Na mindegy is hogy hol vagyok
Tegyek úgy hogy várom még a holnapot
Latolgatom a napokat lapozgatom
De csak üresebb leszek s napom csak fogy
Ti színesek párosak
Álmosak városa
Bennem magányosan
Lángol a lélek zátonya
Kékeszöldek a lángok
Egy olajhordón guggolva várok
Hogy arcomba csapva
Felfedjék az igazságot
Hogy valójában csak vigaszt várok
Mellet hova lehet fejet hajtani
Karokat mik tudnak könnyeket tartani
Füleket mik képesek ólomszavakat hallani
Szemeket melyek érzelmekbe tudnak tapintani.
Gyűlölöm a magányt. Mondtam èn.
