Elözönlik előttem az élet
Elfogynak az ízek s fakulnak a színek
A fények egyre halványabban égnek
S nem találni már drogot a szívnek
Ezek a gyerekek csak szívnak
A telefonjukba görnyednek passzívan
S rajtam ez a színes szalag
Csak haszontalan papírdarab
Nap végére elszárad a lelkem
Belőlem valami alig marad
Csak szár vagyok és ágak
Villamos síneken vonagló magányos bánat
Élőholt aki előtt a vidámak járnak
Holtág a próbálkozásnak
Talán ha segítséget hoznának
Mindent meggondolnák vagy
Ugyanúgy ugrani kész lennék mint most
Érdekes hogy még mindig van ami annyira nyers
Hogy szinte csak számomra vers
Másnak puszta fájdalom és vontatottság
Hé te lány ott hozd a vodkát
Elvetem ezt a kockát és ráteszem a poharat
Hé te lány ott hozd a kottát
A véremtől legyenek a gyengék jól lakottá
Én nem várom a holnapot már
S a szerepet ahol igen
Mégis elvárják
Hát talán ha rajtam kívül nem látják
Az átok senkire sem száll át
Kapnak pár klisés sort mi szintúgy a miénk volt
Mert én se vagyok több csak a kapcsolataim
A jók és a rosszak
A fehér vászon
Amit az idők mocskoltak
S a por alatt ritkán megemelt díszpoharak
A vendégekre várva akik sosem jöttek
A gramofon magányosan bőg a báltermemben
Erre a szenvedésre születtem: rátermettem
S én lakkcipőben állok
Hátranyalt hajjal mint egy don
S így keringnek körben az álmok
Habár belül könnyezek kívül nincsen gond
Legalább egy ember el tudja hinni
Hogy boldogabbá tudott tenni
És több szépet látok
De rajta kívül nem tapasztaltam még boldogságot
S talán az sem véletlen hogy a sors hozzá mos
Aztán a centrifugában ráz össze minket
A sok-sok filozófiával bár minden hiába
Nem nagy kunst az élet
Úgyis meghaltok mind a végbemenetel
Elkerülhetetlen
Engem annak idején a lóra széllel szemben ültettek
Fel
Le is estem s talán ez sem véletlen
Lehet hogy minden véletlen
Én nekem egy célom van
Beszéljek és kérdezzek
Ez az én öröklött dolgom
Mindig beszéltem
De sosem hallottak
Folyton kérdeztem
De sosem válaszoltak
Talán majd neked könnyebb lesz
A só kioldja a lúgot a lelkedről
S talán szebb lesz minden fentebbről
Szürkébb a világ ha innen nézem bentebbről
Egyszer lent
Egyszer fönt
A hajam is egyre hosszabb
Ez egy döntés amit miattad hoztam
Bár te már nem is fogod látni
Kár a fakó képeimre reflektálni
Mikor itt a mostban sem megy helytállni
A régi emlékektől meg kell válni
Talán ezek a kibillent mérlegek sosem fognak
Helyreállni s a madarak lelkem kopott peronjáról
Nem fognak feljebb szállni
S gondoljanak rólam kevesebbet vagy többet
Vélemény az lenne bármi
De amikor kellett volna nem látott szemembe senki
Felesleges lenne belemenni
Talán csak elég drog kéne mindent elfeledni
Vagy még jobban mindenen elmerengni
Visszatáncolni az elmúlt fiatalságot
A kilögybölt italt a kiszakadt álmot
Poharakba tölteni
Összeszőni
S talán még nem késő
Nem teljesen összetörni
S talán még nem késő
Nem darabokra szakítani
De talán az unalom hajt efelé
Csak gördülnek a felesek le belém
Csörög a telefon hagyom had rezegjen
A fejemet az asztalra hajtom a csendbe le
S a szelepeket kinyitva az érzéseket szabadon engedem
Lehet hogy innen el sosem megyek
Hogy magamat ragasztom ezekbe a sorokba
Hogy ez nem is én vagyok
Csak egy néhai verzióm fránya diverzió
Egy összeszűkített dimenzió
Aminek kapuin csak kimenni jó
S innen ez már csak egy csillanás
A szemüvegem sarkában a fényből villanás
Dudák és fékek a nyomomban előttem kereszteződések
Kiült a járásomra hogy mennyit ér nekem ez az élet
Ahol minden emlékalbumom könnyes és véres
És az emberek köröttem mesélik a sok szép emléket
Én csak lépek hallgatom az elkopó porcaim
Hű társam a halál a koporsóba hív
Régóta invitál a jó öreg
Mit sem változtat a régi szerelmeken a jó közeg
Falatokban adagolva akadnak itt drogok
Ezek a régi vágyak mik mára démonok
A nélkülözés régen még szépülni kész
Kormos látványelem volt
Mostanra ellepett a gravitáció nélküliség
A szívembe tövig csúszott nyél nélküli kés
Az orvosok szaladnak hogy kettétárják mellkasom
De itt már nem biztos hogy a jövő időt megéli a dalom
Hát talán ennek a boncnoknak is csak most van alkalom elmondanom
Hogy talán semmiség de én még mindig szeretem nagyon
S ha távol is van ezek az elektronikus kis jelek néha egy kis szeletet kimetszenek
Az elmémben ahol még pont elférsz te na meg a boncasztal
S szívesen fekszem fel ha ezzel pontot teszek egy szép mondatra
Lehet hamarabb zárnak szanatóriumba s nem valószínű hogy kieresztenek
Leülnék a tó partjára az emlékeimmel diskurálni
Egy tábla csokit befalni a gyerekekkel és ugróiskolázni
Már akkorára nőttem hogy a talpam nem fér a kockákba
Csak elmosom a krétavonalakat s a gyerekek sírnak így lépek tovább
A kecsegtető gondolatok melengető karjába
Megígérem még egy embernek hogy nem gondolok többet a halálra
S aztán azonnal megszegem
Ez egy olyan boomerang ami nem túl messze megy
Gyújtok egy füstölőt a teremben és az írógép elé letelepszem
Az ütemes kattogásokra a valóságból disszidálok s eleresztem
A nehéz betontömböket a levegő lyukacsos áramlatai között
Amiket a nagy szakállas a bokámhoz kötözött
A kötelet megtartom ha elfogynának a buborékok
A szmogból képződő gömbre lasszót dobom
S a szennygömb hátán hagyom el a légkört
Majd mikor nem leszek gondoltok rám későn
Kiásom a sírom odébb teszem a lapátot
Le a sírkövet és odakészítem a vésőt
Ne nekem kelljen mindent csinálnom
Erre vannak a jó barátok
A terheken osztozáshoz
Vastag vállak dukálnak
Ha végeztetek dobjatok egy dekket helyettem a Dunába
A motiváltság már csak puszta ábránd
Amit a bánat mint egy féreg folyton átrág
S felsejlik hogy valahol valaki még vár rád
De te már nem látsz tovább a pengénél és a kádnál
S soha nem szerettem volna népszerűséget
Volt hogy akaratlan kaptam s direkt jól tönkrebasztam
Inkább utáljanak százan mint hogy kapjak elismeréseket
Kell a francnak a seggnyalás a hamis vélemények
Békák ülnek a Rákóczi téren
A combjukat ropogósra sütik a csövesek
A békák fél lábon ugrálva figyelik miként érkezem
Hogy pöckölöm a forintokat a vízbe mint az életem
Az érmék lassanként a víz alá merülnek
Álomba szunnyadva a fenékre fejjel lefelé feküdnek.
