Vizsgaidőszak van
A sörcsapok örökké nyitva állnak
Kis tiszta időszakban
A méhek poharunk széléről isznak
A fiúkon ing van a lányokon pedig szoknya
Szerintem meg kell haljak hogy az életet
Megszokjam elfonnyad minden feszes
Húsú gyümölcs és benne muslincák százai
Mennyit ér a pénzzel szemben lelkekben emlékként egy század itt?
Számotokra biztos mások a számlálók
Én nem gondolom hogy el lenne vetve a kocka
A páva elszállott a vármegye házáról én ülök ottan
S bizony már te is elképzeled ahogy tartom
Markomban majd hirtelen meszes szürke
Szárnyaim az ég felé nyújtogatom repül
Róluk a por a fény sugaraiban kergetőzve
Hallod ahogy koppan a macskakövön
A hatoldalú kocka fennakadnak
A szemek lehet hogy egy életre ilyen magányos
Leszek az idő futóhomok amibe fejjel lefele
Esek az esetlegességgel van a legtöbb gondom
Hogy itt lassan már senki se határozott
Nem menne túl bizonyos határokon
Nincsen cél és eszköz
Megszoksz vagy megszöksz
Bedugott fülek vannak
Lekókadt szájakkal
A metrók éjjel nappal járnak majd
Hogy végtelen bámulhassuk egymást
Semmit se téve a senkik tekintetében
Senkivé mállik porcikánként mindenki
A végállomáson a szerelvényről
Úgyis leszáll majd mindenki
A székeken ott ragad a mocsok
Mesélnek milyenek voltatok
Kopott ruhákban megkopasztottak
Vállalkozók iskolába járók elhivatottak
Művészlelkek azaz szabadúszók
Ahogy ránk a filiszterek akasztanak
Szavakkal karúszót mert könnyű
Kintről károgni a másikra a vízipisztolyt
Ráfogni majd a tér közepére állok ki
Mégsem leszek Pataki Atilla azt üvöltöm majd
Akinek még van köve rajta hajítsa!
Aligha fog rajtam már bármiféle parittya
A szavam az árbócokat szakítja
Nem gondolkozom a hajón állókon
A vasmacska a múltam
A hordókban mindössze rum van
Sose keressetek majd
Ha egyszer elindultam
Majd egy nap megunom
Hogy minden bulin pezsgő durran
Az asztalon por s bor van meg torta
Nem járok többet se esküvőkre
Se halotti torra
Nem nézek hal a tortánt
És nem megyek színházba se
Hagyom hogy a szívemet ingázza be
Mint poros díszletet a szeméttelepen
A szenna ha besző
Rozsdásra mossa vasszívünket az eső
Erre esküszöm meg
A villamosok sárgák
A lovakat lelövik
A fogaik mind sárgák
Az öveket bekötik
Kötött sínek s vágány
A gabonát felőrlik
Fűben fekve a halált várják
A zöldesített városrészen készek eldőlni
Zöld ágra vergődni
Közvetlen fejlődni
Szar dolog felnőni
Önzetlen vesződni
Mert sose lehetsz Vergilius
Már minden fasza poént elsütöttek
Nem írhatok görög eposzokat még a végén
Engem néznek tökkelütöttnek
Nem lehetek Ady Endre se József Atilla
Itt minden ember egy önző dög aki ragaszkodik
Ragaszkodik ahhoz ami sosem volt
Most sem az és nem is lesz az övé
A festők az ecseteiket a természetből szakították
Az írok tollaihoz a tinta a földből a toll az égből van
Egyedi alkotás azért nincsen
Mert ugyanabból az alapanyagból
Csűrhetjük csavarhatjuk az ódon kurvát
A filózófiát sose lesz más
A 3 tök mindegy hogy 2+1 1+2 vagy 1+1+1
Minden esetben ugyanaz lesz csak másra hivatkozunk
Éppen ezért nincs művészet az érzelmek
Ismertetésén és lángoltatásán túl
A diverzitás pedig legfeljebb törekvés lehet
Amit úgy sem fogunk elérni
Mert ez itt mindenkinek a legnagyobb félelme
Azzal a nagyon kevéssel amik vagyunk mi
Egészen beérni.
