Egy fülsípolást követő
Néma csendben
Észreveszem magam a víztükörben
A szél kecsesen kikerül
Mégis végighúzza rajtam ujjait
Kikeltek a hóvirágok
De meghazudtolta őket pár nap múlva a hó
A mezőn nyulak szaladnak az autó előtt
Fékezünk és kikerüljük
Főzünk egy teát és dolgozunk
Az Infernóban van hogy állva horkolunk
Régen sem volt másképp a dolog
Most fáraók helyett vannak politikusok
Van szavazati jogom
De ha alul marad
Jogomban áll hogy kussolok
Örüljünk neki hogy a levegőt még ingyen vesszük
Egy nap majd talán a jogaink mind elvesztjük
Nincs biztonság a társadalom keretein belül
Téged is magába görget a kerekein
Leül mint lidérc a mellkasodon
Annyi helyed van mint a hexagonoknak
A méhkasokban a fektetett homokórában
A perceket számolod míg végül hazamész
Megváltozik hirtelen az egész
Így vagy úgy de megélsz
Van még egy kis plusz is
A mama megtanított élni szerényen és becsületesen
A mama megtanított mindig ki kell tartanom
Mindig azt mondta kerüljem az adósságokat
Álljak a saját lábaimon ameddig ki nem telik
Valamire sose bízzam a sorsom valakire
Ezt már nem a mama mondta
Ezt a saját bőrömön tanultam meg
Talán emiatt sok dologból kimaradok
De úgy vélem egy magányos lény vagyok
Ettől még lehetnek másokkal is szép napok
Kevesen szerettek és sose gondoltam hogy szép vagyok
Jayek közt jay akaró lenni néma bob
A mama kezében mindig volt egy sétabot
Így kicsit mindjárt előkelőbb ugye?
Kapa volt
S a másik kezében az én kezem
Ahogy kilépünk és a hatalmas mezőnket nézhetem
Hirtelen magába fogad a végtelen
Ami nincs meg majd magam elé képzelem
Ami megvan mindig tisztán élvezem
Ne pazaroljam el ezt az egyetlen életem
Nevessek a bohókás képeken emlékeken
Van hogy csak végtelen elmélkedem
Eltévedek olykor de folyton visszatalálok
Olykor mindent belepnek a talánok
Szívembe furakodott lótuszvirágok
A lányok hasonulnak az anyákhoz
Helyben tartják a csavarjaim
De néha teljesen becsavarodnak
Na meg ez alól én se képzek kivételt
Folyton előre hajt az inger
Magamra vettem az összes ingem
Le is szakítottam mindet
Vagy olykor mások tépték le
Sose tudtam ügyelni a mértékre
Folyton feltekintettem a mércékre
Én vagyok a mért adatok széle
A jelképe a szétesésnek
Mert józan életben nincsenek képek
Belep mindent a fény én sötétben élek
Lehunyom a szemem és legörgő szavakat nézek
Színház a lelkem fennakadtak a legördülő függönyök
Szívembe önön kezemmel tőrt döfök
S mesélek nektek ne kelljen helyettem döfnötök
Vannak itt egyaránt angyalok és ördögök
Nem adom magam egy könnyen meg kell ölnötök
Kinevetem istent és azt ördögöt
Kicsorbul a szavamtól a tőrötök
A számban cérna a szó gobleineket szövök
Piros fonál a szívemből lődörög
A színházban a maszkos fantomom üldözöm
Felnyílnak szemeim a reflektorfényre
Körben minden sötét középen a reflektor fénye
Mert züllött életben is van élet
A jelképe a létezésnek
Én maga vagyok a mérce
A mért adatok ósdi normalitást képző képek
Csak a testem határa az enyém és a mértékem
Az egyetlen célom hogy meghaljak
S mit mondjak én ennek szívvel élek
Mert hogy lehetne csendes e szív e lélek
Ha ő tán nem szívlelé ezt?
