Mosolyogni
Mosolyogni mintha mi se fájna
Véres ujjaim
Alatt elpattannak a citera szálak
Meleg szárnyain vigyen a bánat
Ki ne találjak
Domborodni
Illeszkedjek a lemezekbe én is
Bolond dolog
Lantot fogni
S szónokolni
Bolond dolog
Süket füleknek szónokolok
S szám óh a konok
Bitófára való
Ahhoz alkalmazkodott
Alkaromon begyógyulnak mind a hegek
Nyögve könnyes szemmel súgom
Én élni itt szeretek
Itt a vérben sárban könnyben
A tajtékzó közönyben
Mert mindenkinek ez kell
A különböző nem ember
Megyek drága mennem kell
Az idő szorít engem is
Felsejlik az igazság a lélekben
De az ész ezt elengedi
Ez is csak monológ magamnak
Szabadság mégis a szavaknak
Hogy nem sajátítom ki őket
Kapja vissza mindenki
Amit valaha nekem adott
Legyen az olcsó csont
Vagy királyi korona amit ütöttek forró vasak
Csöpögtessenek szemgödreimbe savat
Inkább mint hogy ne láthassalak
Legyen annyi szó bennem hogy mindenem áthassa
A papírokat átitassa s szerelmem szemét könnybe
Áztassa legyen még egy napom ahol funkcionáló
Vagyok nem áll le vesém és tönkrement tüdőm
Ferde csontjaim nem szúrják át a szerveim
Csak úszni szeretnék
Úszni megint
Emelkedni elmerülni
A vízcseppekkel elvegyülni
Írni írni kell megfeszülni
A tömegből kitűnni
Nem elvegyülni
A hazugságokat össze az elme gyűri
Az elme tere űrnyi egy élet kevés berepülni
Süllyedő hajóról nem menekülni
Rend és zűr között a zsúrkocsik
Burzsuj prolik túl sok profit
Nincs a politikában
Ki mit lát a másik titkában
Mert ez valóságleképzés aztán emésztés
Szavakból végül három előtte két d
Abc a fejben
Mások a belső sötétben képeket látnak
Én csak sötétséget és szavakat
A végtelenbe fonódó kimondatlan szavakat
A tudatalattim a lakat alatt
Néha még visszasírom azokat a nyarakat
De végül is csak az marad ami marad
A többi kimaradt kifakadt mint a pattanás
A kertkapun zár a kezemben kattanás
Néha egyszerre emelkedem a nappal
Együtt süllyedem a holddal
Ez is csak egy könnyekkel áztatott
Kivasalt oldal avas naplómban
Vaskarmok kapaszkodnak a húsomba
Nyílván nem hisz túlzok csak
Ez fantázia a fantasztikumért
A cél és az eszköz
Az elnyomó és az elnyomott váltakozása
Konstellációk kavalkádjába
Gabalyodom újra és újra
Ez most csak az anyakomplexus?
Vagy az akként rámaggatott címke?
Én legyek a háló?
Vagy aki merítse?
Mert itt minden sor rám reflektáló
S kiről beszélnék ha nem magamról ki másról?
S ki más lennék én ha nem a hozzátok eső
Relációim elállítódik bennem sok kis
Kapcsoló kampóorrú Goldsteinem
A megbillenő teremben keres kapaszkodót
A kapcsolóasztalon s így borul bennem minden
Ez egy lavina amit nincs aki enyhítsen
Csak belezavarodna és maga alá temetné a hó
Vannak jó emberek és született tahók
Hajak melírjai közt én vagyok
A szőke és a barna a kavarodás legalja
Ahonnan kiemelkednek a szálak
S sok dns-t formálnak
Mert agyagszobor vagyok én
Akit emberek formáznak
Az utca lábam alatt forgó tárcsa
S a fény okozta szemeim kifakulása
Jelként szolgál a nyomomban kialakulásnak indult
Elmúló szeszélyek tárházának
Képlékeny a hallucinációk átjárása
Labirintus minotaurusz nélkül
Mert én tekintek vissza magamra
Minden tükörképből csak szarvakkal és szőrösen patásan
Nem vagyok én költő kérem alássan
Nem vagyok festő
Nem vagyok író
Nem vagyok színész
Ember vagyok basszameg ember
Aki ugyanúgy vágyik mindenre mint a többi ember
Nem vagyok elérhetetlen de el nem érne senki
Már unalmas másokban vágyat ébreszteni
Ami magától nem szeretne felébredni
Az analitikus más mint én én is más vagyok mint magam
Tehát az analitikusom és én egy és ugyanaz
Szimpla folyamat
Úgy kínoz mint anyám kínzott
Úgy nem fogad el mint apám tette
S én úgy lázadok mind a kettő ellen mint akkor tettem
Düh és féltékenység egy képlékeny fénykép mentén
A birtoklás hiánya
Annak ahogy anyám birtokolt engem
A lemásolt szitanyomata egy az egyben
Erdőkben bujdostam s mennyit nevettem
Hányan láttak sírni s hányan szerettek
Ezek szavak a szemesnek az Emilnek
Vagy a szemtelennek
Azoknak akik megszégyenítettek
Azoknak akik megsegítettek
Akik hátra húztak
Azoknak akik előre lendítettek
A lovaknak amik előttem nyerítettek
A lányoknak akiknél lettek volna szelídebbek
Tudom hogy nem vagyok jó ember
Szerinted sem látom rajtad pedig nem ismerlek
A kimondott szavaidat megismerve aligha keresném
Megint benne a rendszert mert nekem csak
Magamat kell megszeretnem és ezzel rendben lennem
Ezentúl minden csak felesleges rendszer
Zár vagy lakat ide nem kell
Reflektorral indulok a barlangokba idebentre
Egyszer majd meghalok szóval nem kell igyekezzek
Mindenkinek szüksége van egy idegenre
Hogy valaki mehessen az idegekre
Tűsarkúban táncolni lelket lélekekhez láncolni
Lepaktálni a fájdalommal
Azonosulni az ártalommal
Várni az elmúlt dolgokat tárt karokkal
Egyetemi karokon ülni
Okosodni dolgozni megfeszülni
Végül szeretni bulizni kipihenni
Írónak lenni annyit jelent
Mint embernek lenni.
