Apró cinegék és verebek
Repültek elő a szádból
Rezzenéstelen arcod fészkéből
Míg talpadba fúródtak az üvegszilánkok
Egy betört üvegű buszmegálló
Mögötti pszichiátria zárt termében
A földre ejted a rivotrilos üvegcsét
Ez már rég volt
S egy része sohase volt
A pszichiátriára nem engedtek be hozzád
A kerítésen át tekertem neked egy cigit
Mindkét karod csuklótól könyékig volt betekerve
A tenyered a rácsra tetted s én is
Majd összeszorítottuk kezünk
Mostanra csak emlékezem
Már nem emlékezünk
Fiatalon furcsa dolgokról elmélkedtünk
Azóta is szoktam bár néha eltévedem
Egyre nehezebben igazodom ki az emlékeden
Már nem szeretlek de nem szűnsz meg elvétve sem
Lélekszilánk voltam a bordájában
S báránybordák voltak tányérunkon
Úgy kanalaztuk az üvegszilánk salátát
Az asztal kegyesen szorította ránk
Szálkás bilincsektől sűrű börtönét
Tudom már hiába
Hiába mondom
Nem hallod s nem válaszolsz
Éppen ezért ráhagyom
Megváltozom
Hogyha arcod újra láthatom
Már az lehessek aki megtudott volna menteni
Egy párhuzamos világban
Sose próbálta egyikőnk se megölni magát
Egy párhuzamos világban
Egyikőnknek se sikerült
Volt kezdet
S egyúttal itt a zárás
Sok éves munkára nehéz pontot tenni
De ha belekezdünk meg kell kísérelni
Nem szeretnék egy életre költő lenni.
