A mamáék csak jót akarnak nekem
Hogy egy jó lánnyal egy jó házban
Jó gyerek legyek
Ne hagyjam ott az egyetemet
Pedig fejemre nőnek a szemeszterek
A barátaim azt várják
Hogy szemükbe felnőtt legyek
Nem vagyok se jó
Se gyerek
Se felnőtt
Barátaim mama
Én égig növő költő leszek
Még ha hontalann is
Akár költőnőtlen
Boldog önön bőrömben
Amit én akartam az mindig elfogadhatatlan
Hihetetlen vagy valami túl misztikus
Én csak ki akarok jutni innen
Ebből az igaznak hitt hazugságból
Ahol mindig csak a vigaszág volt
Nem szeretnék többet sínlődni
Mások miatt bűnhődni
A regresszióba burkolózva
Hagyni mindent újra föltörni
Ezen a vonalon ahol most állok
Látom két dimenzióban az egész világot
Az egyik oldalt a múlt vár és minden tartozéka
A másik az ismeretlen ahol most vaksötét van
De inkább viszek a sötétbe egy kicsi fényt
Minthogy visszabújjak a hazug vörös fénybe picikét
Elég az ha távolról emlékezek
Hol lettek a kezeim festékesek
S ha már semmi nincs a mögöttem lévő világból
Majd elmúlok én is és akkor emlék se lesz.
