Az álomképeink
Leképzik a vágyaink
Olyan szökőkutak ők
Amik nem kapcsolnak ki
Ha jönnek nagyobb esők
Bennük a lélek lakik
Párhuzamosan parkolt rendőrautók között
Véres fejjel szalad az anarchista kölyök
Az út szélére állok direkt a pocsolya mellé
Hogy az autók sofőrjei nevethessenek
Mert míg másoknál az összetartás
Itt a gyűlölet a nemzetet összetartja
Ez egy kidöntött közlekedési lámpa
Aminek úgy tűnik most nem az apám tolatott neki
Mielőtt elhajtott volna
Mert más a dőlésszöge
A bal oldalra sandított apámé
Ez a mostani egy jobb oldali áldozata lehetett
Ha én döntök ki valamit az teljesen egyenesen zuhan
És a föld felett pár centivel mint Michael Jackson
Megáll mint az óra mutatója
Koszos volt az óra a csap alatt megmostam
Kiabáltak rám utána a javából
Jaj jaj az elektronikus óra egy másik lakásból
Csak álltam ott az átázott lap felett
Hallottam a kattogást az óra helyett
Számoltam a perceket
S végül csak az ujjperceim maradtak
Keveset marakodtak majd szerteszaladtak
Volt olyan hogy a pénzemért szert se kaptam
Mert a pénz valójában tudom szart sem ér
Attól még hogy keskeny a meder
S van benn vér az még nem ér
Kurvára unalmas ez a világ
Ahol semmi újat nem lehet csinálni
Most is magamat ismételem
Vagy valakit akinek hamarabb volt esélye megcsinálni
Kikérem magamnak
Szeretnék egy tabula rasat
Tárézzák a történelmet
Kezdjük újra nullánál
Ne bonyolítsunk túl mindent
Nem vagyunk többek elnyílott virágnál
Ezúttal feszítsük keresztre a sátánt
Küldjük istent a pokolba
Milyen lehet a mennyben élni?
Ha most itt élünk a pokolban
Akkor ha a pokol és a menny inverz
A következő világban a menny lehetne itt lent
Egy csöves hozzám szól én rászólok menj innen
Láttam a Gellért hegyet
Műanyag rózsabokrokat a Rózsadombon
Szavakat látok nem emlékeket
Rózsaszín horgonyokat az omladozó gyógyszerormon
Mások leköteleznek
Én feloldozom
Lencsényi lyuk az ózonon
Lencse és lebbencsleves
Lobogó szoknyák és neszeszerek
Van hogy rossz napom van
Akkor is mindenkivel kedves leszek
A madarak sem hullnak a földre
Ha beesteledett
Az ágyam alatt összetörnek az üvegfedelek
S zuhanok az álmok közti szakadékban
Lehúzom a redőnyt majd rájövök reggel
Ezt is csak álmomban tettem takarékra
Veszem a lángot sápadtan a konyhában
Az ablakon beszűrődik a játszó gyermekek lármája
Nevet vésnek most valahol egy kopjára
Ellenszert fejlesztenek egy járványra
Én megvallom még ha szégyen is
Azonnal vonzódni kezdek egy lányhoz ha a nevem
Megkérdezi
Ez is biztos
Visszavezethető
Anyámra meg a kapcsolataimra
Mert itt nagyobb a felölelése a tanult rossznak
Mint annak a karúszónak amiből kicsúsztam
Gyönge gyermek voltam kit hullámok sodortak
Nyomomban halászhajók lobogtak s partra vetettek
A szigonyokat kihúzni már nem maradt ember
Így csonkán de büszkén mocskosan a homoktól
Vérző köreim széleire már kiült a varr
Lám én megyek
S velem együtt minden szigony marad
Lehetett volna más sorsom
Faraghattak volna fából
Megszülethettem volna egy asztalos álmából
A hasonlat hasonló lenne
Így válnának a szálkák a szigonyokból
A kezem elernyed
S leesik a kifogyott toll
Impulzus nélkül nincsen semmi
S magamra hatok ha nem hat rám jobb híján senki
Spanyolcsizma a magány a maratonhoz
Én már meguntam ebben lenni
Megunok mindent is és mindenkit
Nem okoznak az emberek meglepetéseket
Elszaladó perceket boldog éveket
Már egy boldog percért is hálás vagyok az elszaladó években
Érlelődni kell
Önmagunkat hordóba zárni
Folyton megérteni s reflektálni
Az élet leszedál
Telefújja arcunk rózsaszín köddel
Az én szemembe úgy funkcionált
Mint a homokszemcse
Mit sem ér az olcsó szerencse
Ha senki se tudja hol van az a pont
Hol pont jó lenne
Megérinteni valakit
Elkeveredni vele mint palettán a színek
Néha ez csak egy monológ és senki nem érti meg
Néha mindenkinek letisztul és egyszerű lesz
Mert néha ilyen vagyok néha pedig olyan
Ezt nem lehet elvonatkoztatni magamtól
Büszkék a semmire pedig mily sokan
Nem nagy ügy hogy írtok mert ez tanulható
A kérdés miről írunk és hogyan?
Tanonc lesz a mester és tanár a nebuló
Majd lehet egy napon abbahagyom
Leteszem az egészet csak úgy megunom
Nem lesz mit írnom
Közönyös közember leszek
Olvasok majd teázok és szemes babkávét veszek
Szotyizom majd és beállok a fotelemben csendben
Nem alkotok többet semmilyen embernek
Majd
Majd ha megöregszem
Addig van mit csinálni
Élni szaladni a határokig kilátni
A kerítések felett feltörekszem
A levegőből lépcső formálódik az égig
Addig jár a korsó a kútra
Amíg rá nem baszok a furkós bottal
Ezek csak reptéri egerek és patkányok
Lyonba menet bort isznak s esznek a sajttálról
De ez se szól másról csak marketing és sajtó
Kinyíló pofa s nincs több bezáródó ajtó
Dramaturg az élet és minden dráma tragédia
Mindannyian csak futunk elbotlunk felállunk
A padláson pihen a poros drapéria
Nem vagyok sokoldalú a szélem trapéznyi csak
Körbejárható megfogható
Szerintem egy kép egy képnyi szóhoz nem fogható
Ez festés ahol a nyelvem az ecset
Ez zene ahol a szám a hangszer
Ez tánc ahol perdülnek a verslábak
Ez filmművészet montázs minden mondat
Ez varrás gúzsba kötése a szótagoknak
Ez szobrászat minden vessző véső
Ez lapszabászat minden szó szálka
Ez próza és líra és minden ami kell
Bennem van minden amit elfogadtam
És minden amit nem
Francia lányok sétálnak Berlinben
Két órával azelőtt a szemem láttára a reptéren sminkel
S ez a nap is zárlat
Áramkimaradás a vége
Ahol az energiák átfordulnak az álomvilág párhuzamába
Hazaérve kihúzom a töltőket
Önmagam dugom be a konnektorba
S ha ujjaim nem fogják meg a villámot
Csak akkor folyamodok villához
A hajszárítót már amúgy is a tengerbe dobta isten
Így teremtett minden medúzát
Atlantisz nincsen
Legalábbis szerintem
Mert mohó embernek lenni kell
Aki a pénz után a legmélyebbre menni mer
Erre épül a világ
A pénzre és a taposásra
Ezt fűszerezi egy kicsi dráma
Hát én inkább leszek drámai
S vallok szerelmet a hold sugarai alatt
Egy egyetemista görög lánynak
Ha nincs tere sikernek
Nem kell félned az elutasítást
Csak fényezheted az egoizmusodat
Csalódni és elutasítva lenni emberi
Szeretnék két trapéz kézben
Ágyam cirkuszi sátrában lengeni.
