Hova szaladtak belőlem azok a felelőtlen szabad szavak?
Azt számolom megint csak mikor lesz újra kasszanap
Pedig ma van
Egyre közelebb az ideje hogy felakasszanak
Elszakadt karszalag az írógépen fekete tintaszalag
Masni
Na odanézz a lépem mellől hol a méz?
Kérlek vigyázz a fizikai és lelki épségedre
Én nem tartom magamat nagyra
Pedig mások nagyra értékelnek
Vézna vagyok vizsgáljuk meg az étrendem
A tévedés bizonyára ott pihen az értékekben
Sok mindent tartok kár hogy mértéket nem
Csak mérsékelten szeretlek hogy ki ne boruljak
Szemembe hullik a por újra
Fújja az üvegszilánkokat a szél
Hívja az üres virágokat a fény
A fogaid nyomán befelé indák hajtottak
A soraid kopár tetemén vizsgálsz halottan
Mindent hallottam amit akkor mondtak
Nincsen markomban napi lapok korhatag
Halmaza egy színes dalmata az elmém
A határ a test az elme szín és végtelenség
Felzabál majd szivárványt okád a végtelen tér
Miért látom magamat én e lencsén?
A szememben szúró szemcsék
S nem maradt szemcsepp
Mielőtt elalszom az emléked ölel meg
S mintha az idő itt tartana a közelben
Mégis csak én tükröződöm a Kozelben
Félig ha épp törölközöm a motelben
Alattam csak a sárga cseppek maradnak
Irigy könnyeket eresztek a lefolyó haragnak
A bánat kék szappankája
Odaragadt tálkája
Eltorlaszolt autópálya
Fülzsíros hallójárat
Nem is tudom mikor érdekeltem utoljára
Ennyire bárkit mint ezeket az embereket
Akik engem szeretnek és nem egy szerepet
Mert voltam én sok minden
Kukás apámnak
Bálintka anyámnak
Rapper a barátnak
Költő a lánynak
Egy terem bárány között farkas
Lettem mert engem is faltak
Így fordult a bárány bunda feketébe
Beleszőtte magát a szurok
Szorult már a nyakamhoz hurok
Voltam gyáva aki csak futott
Voltam az akit eldobtak
Én is mindent eldobtam
Írtam az embereknek
Írtam magamnak
Ezekből a dolgokból egyetlen maradt csak
Én nyersen a valómban
Egy virágosláda a balkonban
Amit a könnyek szalajtottak
Céltábla voltam kikötözve
A szabadszájú szabadoknak
Úgy fúródtak belém a szavak vájkálva
Mint a dartsok egymás hegyén a tábla hátába
A szívemre lépek felcsavarni a szőnyeget
Kergetem magam előtt a szörnyeket
A rémálmokból mikor zilálva fölkelek
Régen csak azt mondtam nem érted összetett
Most csak arra vágyom hogy jöjj közelebb
Meleg karjaidba zárj
Mint a határ az országot
Egy elsüllyedt hajót kormányzom
Át Atlantiszon bóklászom
A hínárok sűrűjében
Bokasúlyok gyűrűjében
Álmélkodó sötétség
A világos tündöklésben
Incubus a tündérkertben
Mennyi szó ütött mostanában úgy fejet
Hogy a halál közte nem ékelt magának helyet
Talán ez is csak egy illúzió veled
Ahova esténként fejben hazamegyek
Egy héjanász a falanszteren
Nem kérlek nem én hogy maradj velem
Nekem az is elég lenne hogy itt voltál
Egy elfojtott párhuzamnak indultál
Ami készült rá hogy megfojtson
De minek titkoljam elmondom
Hogy féltelek szeretni féltettem magam
S nem mertelek beengedni
De nyitottam már kaput
Trójai falovaknak
Aztán számoltam a napokat csak
Most a jöttöd várom
Hozz színes leveleket és virágot
Lelkem apró ágyásában
Látod a penge vágásának nyomán
Hogy a felszín alatt minden porlik
Száraz sivatag a szervezetem ki kéne porolni
Mint ahogy régen kiporolták a seggem
Erőszakot kaptam de nem erőszak van bennem
Bosszút a legnagyobb ellenségemen se vettem
Legyen az én bűnöm az hogy mindenkit szerettem
S ugyan nekem nincsen törvényszékem
Rajtam nem ítélkeznek paksaméták szavai
Elolvadni látszanak belső jégkorszakom falai
Hiába csákányoztam sokat az idő a jég zátonya
Ez a két lélekbe mártott kardszem a gyerekkorom
Záloga fára másztam és láttam hogy nő át oda
A szomszédba palánta és milyen egy nagy kert
Felkapálva mi az amit elvártak és mi az
Amit megtettem amit el nem felejtettem
Vagy nem akartam mert én mindig is hadartam
Nehezen értettek sokasodtak az alkalmak
Én voltam a problémás gyerek akit senki se keresett
És hiába volt több ezer euróm sokszoros átlagkereset
Mindig hiányoltam azt a keveset hogy kapjak szeretetet vagy ha kaptam is megtettem mindent
Hogy elvegyem az értékét a szépet téptem szanaszét
Alattam palló vékony szálkás
S azalatt szakadék
Mostmár nem horpad a kanapé
Mert nem csak kattogok az adagért
A drogok kapuk
Amiken besétálhatunk
Kérdés hogy vissza tudunk-e jutni?
Önmagunk elől kár futni
Ipiapacsoztunk a játszótéren és volt csúzlink
Beledobtak a vízbe és megfulladtunk
Voltak akik megtanultak úszni
Én a vizet köhögtem föl mert nem voltam elég
Életrevaló tökéletesen képbe illő
Mindig eltérő voltam mint amit vártak
A végén ha kiabáltam se láttak
Beírattak logopédushoz az majd biztos megoldja
A sok bánatot szorongást és deffektet eloltja
Melódia ez
A könnycseppjeim akkorák hogy verik a zongora
Fogsorát kaptam pótanyát egy mostohát hogy
Rohadna rá a ház mert neki csak anyag kell
Bútor az újságból és arra akasztva sosem hordott
Kalap feleszmélsz
Magaddal szembenézel
Egyre többször jutnak eszembe a lángok
Amikbe én estem bele
Aztán amiket én gyújtottam
Néha gyűlölöm az egész világot
Néha épp unom csak
És nem ez nagyon nincsen rendjén bennem
De hát ki göröngy mentes lelkiekben?
Vajon a forradás még elvárható ennyi sebbel?
Vagy ennyi sem kell és akkor megint kezdjük ezt el
Talán azért hozzáférhetők ezek a távoli fájdalmak
Mert a sarkamban járnak csak és várnak a falatra
Véres kéznyomok a kazamata ablakban
Ami nem néz sehova csak betonfalakra
Ilyen vagyok én egy betojt marha
Az önellentmondás maga
A csalódások okozója
Valami magasabb rendű vagyok
Lefokozottan
Erre majd biztos azt írják sok év múlva hogy én a vátesz
De engem nem kell hogy legyen ami naggyá tesz
Nem szeretnék más lenni
Csak végre egyetlen pillanatra
Szeretném azt érezni
Hogy valaki szívében helye van a számtalan
Elkövetett és elkövethető hibámnak
Érezni hogy van gondja rám a világnak
Legyen aki ha bezárnak ki vár majd.
