Saját belső szükségletrendszer
A biztonságos döntések közt bevetve
Puha paplan benne bújva
Alkalmam van visszatérni a melegségbe
Ha otthonos a szakadék nekem sem kell
Feleszmélnem mert a lélek bennem ott honol
Katica gyere rázd a potrohod
Nem érteni mibe vezetnek ki az érzelmek
Szükségletek múló kedvek s néha lélegzek
De ez is csak pillanatnyi toldás feloldás
Kötődési kapacitások közti kitolódás
A mama gangján füstölgő almáspite illata
S a kert végében szerényen húzódó almafa
Talán majd ha eleget ettem s ittam számból
Szebb dal fakad s az lesz egy új korszak hajnala
Talán majd a ma hozza a megváltást a tegnapnak
Talán a holnap se lesz szebb de ez nem ok
Hogy ne menjek messzebb
Szorongatod a sok kényszert és nem ereszted
Mert a belső köreid gyűléseit te is berekeszted
A kapukat kinyitod a sötétet beereszted
Felül minden gubbasztó kőszoborra
S a főoszlopok összeomolnak
Egy süllyedt hajó összeroncsolva
Szebb mint egy a gyártósorról friss motorral
Mert a lapátokon habár ott az alga és korhadnak
De a tiszta anyag csak olcsó giccs a port tartja
Majd a kapuk idővel bezárnak
A reteszek leesnek
S a belső duzzanatok leválnak
A lelkek felengednek
Egy körben fekszünk mind szöges ágyakon
A körmeink alatt a kosz a velőinkben a fájdalom
Virágoskert lelkű lányok
Mosolyogtok és kék ruhákban jártok
Reggelente körülölelnek ringató rémálmaim
Mohó amőbák amik felfalják a vad vágyaim
A tavak tükrében csak a repedezettség köszön vissza
Mert elnyel a víz betakar és nem ereszt vissza
Lassanként minden könnyem önmagába issza
Minden csepp egy apró folyékony kalitka
A rácsai hálóvá lesznek fekélyes szívemre tekerednek
Ezüsttálcára teszem a múló szerelemnek
Had falja mint éhes fenevad
Ha ő már nincs velem
Az emlékem vele van
Ez a batyu a botvégén
Kissé televan gúsba töri derekam
Homokba dugjuk a fejünk
Struccok vagyunk széttört tojásokat elemezünk
Mazoizmus más embert szeretni
Magunkból a horgokat kitépni s feledni
Csak a fekete homályos körvonalad maradt
Te vagy minden vízcsepp a tetőcserepeken
A penész a tapéta alatt a pókhálók úgy hullanak
Arcomra mint egy nap a hajad
Néha még megkérdezem magamtól
Tényleg csak ez maradt?
A hiányod nyomán karistoló alak
Zubbonyban ülök márványból vannak a falak
Az egyik saroktól a másikig pattan a szavad
A csillárra régen mindig díszeket akasztottunk
Most magamat látom dísz formájában
Kapaszkodjunk mind a szakadékaink homályában
Mortalitás a morál mordárjában
Mert a mozsár engem is leőröl
Kezdődik minden legelőröl
Szülészet temető
Vágóhíd legelő
Elbújik az igazság szem elől
Senki sem tanúskodna efelől
Ez egy falnyi lándzsa
Mi lassan beledől
A falba s alatta romkert mellette te meg ő
A holtak napjára gyújtott gyertyák fényében figyeled
Hogy ez megint egy nap ahol nélküle jön a kikelet
Már nem is arra vágysz hogy ő érkezzen meg
Te vágyódsz a lépcsőkön át a végtelenbe le
A sötét termek legnagyobbikában
Rajta kosztüm van egy alvilági bálban
Te frakkban állsz szivarral a szádban
S a keringőtöket kíséri a halál orgonája
Szája szádhoz ér
S lehunyt szemeiden át látod a lila orgonákat.
