Mit is jelent boldognak lenni?
-költői kérdés-
Én is olyan vagyok kívűl mint apám
Belül pedig kifejez a legtöbb traumám
Minden rossz szokástól meg lehet szabadulni
De mi van akkor ha egy szokás részben jó?
Vajon az ember önmaga alól önkeze által felszabadítható?
Vagy csak férgek jók és rosszak
Elhivatottak és kitaszítottak te melyik vagy?
Melyik oldalán állsz a fasznak ha basznak?
Mert ez az egyetlen amire a mai ember adhat
Mert a helyzet szül helyzetet s a körülmények terhesek
Folytonos a vajúdás
Szülészet az utca
S minden elszakadt Achilles ín köldökzsinór
Ez egy Római császármetszés egy reformátusnak
A templom homlokzatán a vízfejű gyermek
S a keresztre egy leukémiást vernek
Gyár gyár gyógyszergyár
Fáj fáj gyógyszert rá
Jár jár jól eljár
Tár tár gyógyszertár
A rossz betegség jó reklám
Vadul kattog a zongora klaviatúra
Nejlonzacskó van nem kácsa a tóra
Azon csattannak az esőcseppek medreket fúrnak
Beléjük költöznek mint termeszek az emberek
Medertől mederig Medellin
Favelák erkélyein disznót vágni de depis
Én Bálint vagyok kupidó fia
A nyilától spriccel belőlem az átütött artéria
Pirosra festi a sok köröttem táncoló gyermeket
Egyétek a szívemet mint a perecet
Sósat sósat jó ropogósat
A szélén odaégett belül porhanyósat
A fák lila virágai bomladoznak
Ha Ultraibolya fényekben villogsz a honlapomban
Te is csak emlék lettél lap a lajstromban
Pedig nemrég itt szorítottalak a markomban
Nehezen jutok dűlőre az elveszett hatalommal
Buszmegállókban hajnalban magamnak szavalok
Csak akkor vagyok más ha van rám külső behatás
Egyébként elválok mint cserép a háztól
Mint anyám apámtól
Beleköpök összetörik és ott marad
Ez a magyar álom
A pavilon itthoni neve kólasátor
Ami dukál egy középosztálybeli jó lakáshoz
Abban táncoltam veled én szedtelek akár a szelént
Nyelvemre tapadtál arany mézcseppenkként
S erre most mész viszed magaddal a rekettyét
Az fáj a legjobban hogy te soha nem szerettél
S ez nem akármelyik lányhoz szól hanem a hazug anyámhoz aki elsőnek hitette el velem hogy szeret
S így esek ugyanabba a hibába újra és újra bele
A leghazugabb szemekbe őszinte fényt keresek
A város feletti gyárkémények füstbe zárt ártérré
Lett szén-dioxid fákkal
Nehezen jutok dűlőre az oszlással
Szembesülés a napi foszlással
Levedlem a koszt az élet leradíroz
Így vagyunk reggelente
tiszta papírlapok
Kitörött kirakatok előtt bebaszott birkabaszók
Akarom mondani hajléktalanok csak hajlok
A rímek hajlékonyságára a hajlékom jócskán
Járja át a füst a csillár színezüst
Áriát énekel nem kakukkol az órám
Én vagyok a szekrényemben a csontváz
És aki reggelente visszateszi a csontokat a testbe
Akárhogy próbálkozom egyre ferde gerincemben
A mészdarabok nem egyenesednek így leszünk
Mi is csak urnák töltelékei
Városi kocsmák
Vicsorgó rémei
Egymásból önmagunkba vetett szenvedéseink
Mint az aranyeső hullik az élet itt
A sztratoszférában higanycseppekre szétesik
Az obeliszk csúcsán megreped mint a magzatburok
A nyakamra tekeredik az ökörnyál a zuhanásban
Talaj helyett csak Mariana ároknyi mélység
Lámpás halak s fulladás helyett hidrogént lélegzek
A víz alatt szemeim hirtelen világolni kezdenek
S minél világosabb van a belső színpadomon
Annál több függönyt eresztenek és sötétebb lesz
Odakint
Összekapcsolódnak bennem az erek
Idebent
Mint gombafonalak az erdőbe menet
Az élet egy kijelző amit most kaptál
Akkor is összetörik ha megroskadnál
Mert nem minden a mi hibánk
Van környezeti hatás sok más kis világ
De mégis mi szorítjuk kezünkbe
S mi kapcsolódunk hozzá
Ujjaink húsfonalait
Karcaiba beleszőve
Hogy bábmestert játszhass valami felett
A sok madzaggal isten akarsz lenni
Nem elég hogy arkangyal vagy
Villámokat szórnak felém a hajnalok
De én olyan lealacsonyodott vagyok
Villámhárítók mellettem a fűszálak
S a fürjek a réteken fölszállnak
Az egyetlen céljuk hogy te kitekerd a nyakuk
Az élet mocskos kezében mind fürjek vagyunk
Sínekre ül a rozsda
Városokba markolnak a daruk
Színesre sül a rostja
Átforgottan dalolnak a hasuk
Színe más lesz a marháknak a tányéron
Mint a gázlómadaraké
Íme már lesz a családnak nagy ajándékom
Mint nagy urak lám oly gazdag én
Nem vagyok
A boros üveget is magamba nem húsra locsolgatom
Csöpög a nedű míg folyik nyálunk holnap reggel
Majd ordítva hányunk párás reggeleken fenyvesekben
Mókusok elől bújunk mint a férgek
Az Isten elég szar ember lehetett
Ha ő volt az én mintaképem
Nehéz érezni ha visszanézek
A busz beáll én visszalépek
Sárga emberek simpson család az élet
Az emberek irigyek fösvények a buszok meg kékek
Rózsaszín repülők szállnak fenn az égen
Én bokormódra földhöz ragadtan nézem
Aki azt várja hogy más mutatja meg mi az igazság az
Nagy tévedésben van mert bennünk van az amit
Keresünk odakünn
Önmagunk folytonos meglepése
Régi ránk szabott ruhák levedlése
A lelki vizeink tükrének kivetülése
Prizmákban törik vissza az égre
Minden felhőben dárdák a fények
Elnyűtt élet kattognak a csontok
Húzódnak az izmok gyűlnek a gondok
Kopognak a porcok fogynak a fogak
Koppan a koporsó indul a fogat
Öltönybe csomagolnak majd
Életemben először nem kenem össze
Én gyerek vagyok mama
S gyerek leszek örökre
Kergetnek majd kerteken át
Nyomomban festik a falakat a fráterek
Csörögnek a kannák perceken át
Én nem írok olyat hogy legendává leszek
Büszke kurvák és kóklerek a váteszek
Én attól hogy ilyen apró vagyok
Nem gondolom hogy naggyá leszek
Egy kopár földön sarló vagyok
Kabát híján a fogasra ráteszel
Fogad közül pöckölöd a búzaszemeket kár neked
Üveglapok repedéseiben engem keresni
Mert nem csak megrepedtem szilánkosra törtél
Nem volt elég hogy annyi minden mást megöltél?
Az én vérem mond édes volt?
Hogy ízlett ajkamról a véres csók?
Magas repülés ez a gondolatok szárnyán
Vajon a szavaim beszövik az álmát?
Ezt csak én álmodom
Eltűnik a hóban a lábnyomom
Madárijesztők vonulnak át a városon
A szántóföldeken nincs már rokon
Az ember szálanként tépi ki a növényeket
Nem utazhatok el meg kell locsoljam a növényeket
Az ablakomban állnak a párkányban várnak
Az ablakodban álltam a párkában várva
A fonalat és a szöszt
De te madarakra használtad
Halogatva csak megdöglök
Kösz.
