Bezáródó kapuk mögött
Kivágott erdő tönkjeire hullik a holdfény
Mit számít mi volt rég szökök
Szöcskék hevernek a szikkadt szántón
A szénrakodó alatt a kagylók
Felettük lebegnek a hajók
A csókjaid nélkül szinte üres vagyok
Üres napok
Üres lapok
Időt tölteni mint a börtönben
Hogy hozzád szabaduljak
Szabadon ússzunk
Egymás szemgödreiben
Ahova évek óta hullanak a könnycseppek
A hullámok a szemöldöködig fölvernek
Én mégis nyugodtan ereszkedek
Nyakig a mély végtelenbe
Te helyet adtál nekem
Rajtam áll hogy élek ezzel
Lám egy darab élet eltelt
Söprik az utcát
Nyílik az Erkel
Romokban egy szomszédos ország
Zárva termed
A nyíló virágaid
Leveleimre hajtod
Súlyos fejed
Így tér pihenőre
Hozzád járok az élet elől
Kimenőre
Némán építek beléd mentsvárat
Van aki az életbe menekül
Illetve van aki belőle
Nem néztem volna ki belőled
Hogy ilyen közeli leszel
Egyben mégis távoli
A lángok közt olvadó arcom
Hűvös szádról álmodik
Fehér szobában ébredek
Majd lassan elsötétedek
Színtelenre szürkülök
Szavakra szakadok
Szerintem ide kell még cérna
Éppen csak elférsz még a
Rekeszeimben eltérés vagy
Két hézag közti gézlap
Csontlovak alatt szalmakazal manézzsal
Minden tűt kiválogattam
A belső ajtóim kitárogattam
Majd megtudod ha meghalok
Önző dög vagyok
Magamnak meghagyom
Nem mutatom meg senkinek
Értem ne tartozzon felelősséggel senki sem
Nem hiszem
Hogy neked kéne feleljek szálkakereső
Önön szemébe gerendafeledő
Villámok vernek a hegytetőn
Faraday kalitkában dermedt
Tekintetemben hordják a hullákat
Emlékestül titeket is kocsikra tesznek
Bégetnek a bárányfelhők
Fénytengerben ázó márványerdő
Obszidiánbokrokkal ametisztfűszálakkal
Ólomeső csepeg a fürjszárnyakra
A jádeszobrokra vasgolyók zuhannak
Alattuk a kristályok darabokra durrannak
Tigrisszemek vannak a citrinben
Kővé dermedt szívek a vitrinben
Álmomban egy lány áll elém azzal hogy verseljek
Ráförmedek hiszen még nincs is szeptember
Nem írnak száradtak a völgyben a kerti titánok
A világot mint férgek kirágjuk sötét asztal mögött
A világ pult kártyát vetsz és kiájulsz ablakot törve
Dőlni mindegy hova akár a tőrbe csak dőlj be
Tedd magad hasznossá hagyj szabad lyukat
Had töltsék veled kiüresedett önmagukat
Lépten nyomon lépen nyomnak a vámpírok
Energiát isznak a mártírok magamat rád bízom
Selymes kezeid közt ég fehérre az árnyékom
Az eszem rajtad jár épp most pedig a táj szalad
Az út alattunk ropog majd
Idővel kikopott kavicsok
Közötti labirintusok bejáratánál
Gyulladó fáklyáknak suttogom el bánatom
A világ vászon és én bármire
Használhatom
Szedik a tetőről a bádogot
Az ázott ruháid a kilincsre rádobod
Én is csak bennünk vádolom
Ami belőlem látható álnokul
Kergetem a vágyaim amíg újakat álmodunk
Lábnyomunk a földbe ágyazva tömörítjük a leveleket
Szikét adsz az észnek eret vágni az érzelmi létnek
Érezni szégyen kérni meg pláne állj meg
Ne sírj ne nevess meg se szólalj
Már mint csak ha rólad van szó majd
Csepeg a higany én állok a hőmérőben szótlan
Majd később összefagyunk
Olyan leszek mint akkor voltam
A fejemben rappeltem kora reggel egy autóban
Azóta sincsen csend
Fogalmam sincsen
Hogy mi értelme
Mindennek.
