Vadul vájják útjukat az égből a cseppek
Nyomukban maradnak légből a medrek
Az ajtón ha jól hallom épp zörgetnek
Tőlem aki ott áll akár ketté is törhetne
Az emberben egyszer leáll a mindent végző rendszer
Nem tudjuk ki volt az első s ki lesz a végső ember
Gyere hajolj közelebb telepedj ölembe
Mond kedves mit látsz e pár vérző szemben?
Máshova már vér se ér
Nem szeret már én se rég
Most éppen őt magamat úgy ahogy kezdem
Ideje lenne rendben jönnöm miután 7 évet
Elfüveztem hétfőtől kezdve vasárnapra befejezve
A hangom is rekedt lett reggelente turhát köpök
A csap felett a tükörben látom magam mögött
A sok dögöt a vizet gyorsan arcomra fröcskölöm
Bőrig ázva egy kicsit még közönyösködöm
Próbálok megfelelni a tükörnek -összetöröm-
A tükör én vagyok aki minden fájdalmat szétdadog
Szilánkokba rendezem amik sose lesznek újra egyek
Hogy a magamfajta ember aki éhes a szeretetre
Amit évek alatt főztem nagy étkével megehesse
Az én múzsám ne a szempilláit ajkait rebegtesse
Harapjon ott ahol szeretne legjobban sebesre
Karma vájjon mélyen hátamba s a kezembe
Lihegjen vadul s nyaljon a fülembe
Reggel bújjon az ablakhoz ízlelje a napot
Ne vegye észre csak későn
Hogy már sehol sem vagyok
S halljam majd ha útfélen hagyom
Ott hol megtaláltam üvöltsön nagyot
Azt mondjátok rám hogy bolond vagyok
Kinyitottam az elzárhatatlan csapot
Jogos hogy csak magamat okolhatom
A rozsda a csöveken ropogva szól oda
Jó koma bizony figyelmeztet megmutatja
Milyen a földre lepattogva elhullajtva
Az emberekre kivetített projekciókban
Rendszert keresni bizonyosnak lenni
Puszta tévedés amennyi ember
Annyiféle lesz a létezés
Folytonos csalódás és meglepetés
Önmagunkból indulás egymásba érkezés
Szeretet és szerelem közt a képzelgés
A magány és a társaság között az ékeskedés
Keskeny réseket lebontva juthatunk egymáshoz
Amikor nem várok semmit akkor hozol olyat
Amivel meglepsz és bennem valamit megváltoztatsz
Sose felejtsd te nem vagy semmilyen megváltozhatsz
A kérdés az mennyire teszed magad sebezhetővé
Engeded-e hogy a felszín alól felfele törjél
Veszélyes megmutatni milyen színűek vagyunk
Mert minket mázolnak s másokat összemázolhatunk
Néha leszűkülni látszik
Lasszóba bújni készül a végtelen
Majd véletlen épp ekképpen lép le
Az ebadta magába rántja
Mint csalfa feketelyukak mindent ami rajta kívűl
Létezett vajon én még meddig lélekzek?
Mennyi vért pumpál még roskadt szívem
Összecsomósodott ereimbe?
Összemosódott tetteimbe ki szab rendszert?
Szabályokat és morált
Ki tart majd nekem erkölcsből iskolát?
S ki lesz a legnagyobb csalója
Aki majd átnyújtja a diplomát?
Az árnyékok alattunk átbújnak
Tudod itt vagy bennem a fejed búbja
S egyúttal a lábujjad sosem múlsz majd
Nekem se nőtt be a fejem lágya kígyót tettem
Az almafára s hagytam beleharapni a legszebb
Almámba te lány sajnálva siratom szemeid
Ott maradnak a rakparton ahova sose megyek ki
Ott maradnak a csók mellett amit nem csókoltam el
Nem szálltam magasra s nem botlottam el
Oly kevésszer voltam ily tehetetlen
Vagy bántani vagy szeretni szerettem
De most tenni semmit sem tettem
Talán neked ez fájt de így őrizhettelek meg
A legszebben mint ahogy itt vagy bennem
Angyalporként lebegsz a purgatóriumban fejemben
A valóság nekünk úgy sem lett volna ideális
S tudom jól te is azt a bizonyos számot képzeled
Ide máris mert a kor csak szám a börtön meg szoba
Addig azonosulunk a prekoncepciókkal
Amíg valaki önként meg nem felel nekik
Akkor máris keserédes lesz a kontroll zamata
A köretek szárazok és a saláta csoffadt
Tudod azok a pillanatok gyönyörűek voltak
Lila-zöld madzag vagy a lelkembe fonlak
Viaszba vonlak hogy valahányszor rád gondoljak
Megértsem milyen törékeny is voltál durva kezeimben.
