A rakoncátlan fekete tincsek szemébe lógtak még fektében is. Kezdte irritálni a dolog. Egy valami miatt nem ragadott még ollót és szabadult meg a felesleges centiktől. Mégpedig amiatt, hogy hajának hossza nagynénjét ugyan annyira –ha nem jobban – zavarta mint őt magát. Az élet ily apró örömeit pedig nem akarta elszalasztani.
Kiskorában egyszer megtörtént, hogy Petúnia kezébe olló került, ő pedig szerencsétlenségére pont előtte futott el lobogó fürtökkel. Egy „Gusztustalanul nézel ki! Gyere ide!" felkiáltással karon ragadta, és kopaszra nyírta ébenfekete haját. Csak a frufrut hagyta meg jobb oldalon, mondván „Hogy azt a csúf forradást eltakarja". Egész este szorongott, hogy az iskolában még jobban ki fogják nevetni mint általában szokták, de mint másnap reggel kiderült, teljesen felesleges volt aggodalma. A haja eredeti állapotában tetszelgett kobakja tetején. Először elgondolkozott azon, hogy csak álmodta az esetet, de a Dursley család földig érő állát; Petúnia sápadó, Vernon vörösödő és Dudley értetlen arcát látva, biztos volt benne, a hajvágás megtörtént.
Ekkor merült fel benne először a kérdés: Ki, és mi ő? Csupán hét éves volt, még is tudta, hogy nem mindennapi dolgokat csinált már eddig is.
Öt évesen végig hallgatta nagynénjéék róla szóló veszekedését.
- Már megint olyat csinált, Petúnia! Nem tűröm el tovább itt! – elfojtott hangjából sütött a gyűlölet és a düh.
- Nem dobhatjuk ki – suttogta a nő idegesen. A szituáció bosszantotta.
- Hogy merészelték ránk sózni azt az átokverte gyereket!? Mit képzelnek magukról? Bottal hadonásznak, és már is bármit megtehetnek!? – a férfi most már szabályosan ordibált.
- Vernon, kérlek. Halkabban! Ha Dudlus meghallja, kérdezősködni fog, neki pedig képtelen vagyok hazudni, olyan édes kis bociszemeket tud használni – nevetett fel gyengéden.
Dudley említésére a családfő is lenyugodott, így egyikőjük se vette észre a helyiség ajtaja mögött ácsorgó fekete hajú, zöld szemű, sebhelyes homlokú gyereket.
Nyolc éves, azaz iskolás korában történt egy másik – számára igen meghatározó – eset. Szokás szerint Dudley és bandája elől menekült – akik néha unokatestvére nélkül is megtalálták és helyben hagyták – amikor az iskolai konyhaépület tetején találta magát. Először még próbált kifogásokat és lehetőségeket keresni varázslatos cselekedeteire, de mire eljutottak odáig, hogy Vernon bácsi verés közben számon kérje, ő csak beletörődően hallgatott.
Nos, igen. A verések rendszeresek. Már csak azoknak az elkerülése érdekében is megérné leállni a furcsa dolgok művelésével, de egyszerűen képtelen rá. Nem direkt csinálja őket. Inkább reflexnek nevezné.
Egy ideje azonban Vernonnak nem voltak efféle megmozdulásai. Talán a legutóbbi eset miatt...
Tizedik életéve elején, az augusztusi tikkasztó melegben kint dolgozott nagynénje növényeivel, mikor Dudley mellé lépett és az arcába rúgott egy nagy adag földet. A fájdalom és szégyen átjárta testét, és olyan harag fogta el, hogy azt hitte fel fog robbanni. A következő pillanatban azonban unokatestvére sikítása – derékig süllyedt a földben – és Vernon lépteinek döngése hangzott fel, ő pedig felkészült a legrosszabbra.
Azzal egy időben, hogy sikerült kipislognia szeméből a koszt, nagybátyja keze is megtalálta a nyakát. Hatalmas erővel szorította, ő pedig köhögni kezdett. A férfi konkrétan behajította az előszobába.
YOU ARE READING
What if...? - A másik út
Fanfiction1. tanév: "- Ollivander úr! - szólított meg a pálcást - Lehetséges volna, hogy az emberek ne tudjanak anyám varázspálcájáról? Az ilyesfajta titkok később még jól jöhetnek..." 2. tanév: "- Mit keres Ginnynél T. R. Denem, ma ismert nevén Voldemort füz...