What if...? - A másik út

5. év - Egy új élet

- Szervusz, Harry – köszönt az igazgató, mikor diákja belépett az irodába.

Vasárnap késő délután volt. A mardekárost és az öt lányt Madam Pomfrey nemrég engedte el, hiszen komoly sérülés hiányában – a fiú arcán és oldalán egy-egy halvány heg jelezte az elmúlt nap történéseit – csak nyugtató teára és pihenésre volt szükségük.

- Professzor – biccentett illedelmesen.

Keresztapját és Rémszemet – akinek műlábával kapcsolatban adódtak problémák – átszállították a Szent Mungó Varázsnyavalya -és Ragálykúráló Istápolyba, de szerencsére mindkettőjükről pozitív híreket kapott pár órával korábban.

- Azért hívtalak ide, Harry, mert magyarázattal tartozom neked – szólt Dumbledore. – Meg kell magyaráznom egy öregember hibáit... Mert most már belátom, hogy arra, amit tettem, és amit – veled kapcsolatban – elmulasztottam megtenni, arra a korom nyomja rá a bélyegét. Te, ifjú lévén, nem tudhatod, hogyan gondolkodik és hogyan érez egy idős ember. Az öregen viszont számon kérhető, ha elfelejti, milyen volt fiatalnak lenni. Én pedig, úgy tűnik, az utóbbi időben elfelejtettem.

- Rizsa és kifogások... – forgatta meg gondolatban a szemét a sebhelyes.

Cordelia Doomot holtan találták a Minisztérium emberei. Lucius Malfoyt, Javier Doomot, Augustus Rookwood-ot, Walden Macnairt és további nyolc halálfalót őrizet alá vontak, majd még aznap átszállítottak az Azkabanba. A varázslók börtönébe, melyet többé már nem őriztek dementorok.

- Mikor tizenöt éve megláttam a sebhelyet a homlokodon, azonnal sejtettem, hogy ez a jegy azt jelzi: elválaszthatatlanul összekapcsolódtál Voldemorttal – folytatta az öreg varázsló. – És nem sokkal azután, hogy visszatértél a varázsvilágba, beigazolódott a gyanúm: kiderült, hogy a sebhelyed jelzi Voldemort közeledését, sőt azt is, ha heves érzelmei támadnak.

- Igen, ez számomra is nyilvánvalóvá vált az évek folyamán – foglalt helyet Dumbledore-ral szemben, az íróasztal túloldalán.

- Ennek következtében – fűzte tovább a szót az igazgató. – tartani kezdtem tőle, hogy Voldemort rájön, miféle kapcsolat van kettőtök között. Vélhetően ez be is következett, mikor karácsony előtt szemtanúja voltál Mr. Weasley megtámadásának. A te okklumenciád azonban erősebb volt, mint ahogy gondoltam, és Voldemort nem tudott az elmédbe férkőzni többé.

- Ez így nem teljesen pontos – csóválta meg a fejét. – Februárban, a Hollóhát elleni meccsünk éjszakáján végignéztem, amint Rookwood információkat szolgáltat ki neki a jóslatokról. Dühös volt... dühös voltam, és Avery sokat szenvedett akkor este...

- Értem – kulcsolta össze ujjait a mágus az arca előtt. – Nos, az elméletem szerint Voldemort ki akarta használni a kettőtök között lévő kapcsolatot, hogy a minisztériumba csaljon, de egy idő után elunta a hiábavaló próbálkozást, és más taktikához folyamodott...

A mágiaügyi miniszter, Cornelius Caramel rövid nyilatkozatot adott, melyben beszámolt arról, hogy Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén, visszatért. Emellett hozzátette: „...az azkabani dementorok fellázadtak, kiléptek a minisztérium szolgálatából, és meggyőződésünk szerint csatlakoztak... Izé nagyúrhoz."

- Eljött az ideje, hogy elmondjam neked, amit már öt éve el kellett volna mondanom – folytatta Dumbledore, mikor várakozása ellenére Harry nem fűzött hozzá semmit. – Öt évvel ezelőttig minden a terveim és szándékom szerint történt. Mikor eljött az ideje, épen és egészségesen megérkeztél a Roxfortba. Nem... nem teljesen épen, hiszen sokat szenvedtél, ahogy az előre tudható volt. Mikor letettelek a nagynénéd házának küszöbére, tisztában voltam vele, hogy tíz sötét és nehéz év vár rád – szünetet tartott, a sebhelyes érzelemmentes arcát fürkészte. – Tehát öt évvel ezelőtt megérkeztél ide, a Roxfortba. Igaz, nem voltál olyan boldog, mint szerettem volna, de éltél, és egészségesnek látszottál. Nem elkényeztetett kis királyfit kaptam, hanem egy normális gyereket – és ez volt a legtöbb, amit remélhettem. Azonban mikor a Teszlek Süveg Mardekárt kiáltott, megijedtem. A számításaimban ez az opció nem szerepelt, de ahogy a hónapok alatt megfigyeltelek, szépen lassan megnyugodtam – semmilyen gonosz, Voldemortra utaló magatartás nem mutatkozott – rövid időre ismét némaságba burkolózott. – Aztán... nos, bizonyára épp oly élénken emlékszel az első roxforti éved eseményeire, mint én. Csodálatosan megálltad a helyed, és már akkor – sokkal előbb, mint vártam – szembe kellett nézned Voldemorttal. Ezt a találkozást is túlélted, mi több, sikerült elodáznod Voldemort visszatérését. Úgy harcoltál, ahogy férfihoz illik. Kimondhatatlanul büszke voltam rád... Csakhogy az én csodálatos tervemnek volt egy hibája – folytatta Dumbledore. – Egy hibája, amiről tudtam, hogy mindent tönkretehet, s amit ki kellett védenem, hiszen a tervet, ha törik, ha szakad, véghez akartam vinni. A dolog csakis rajtam állt, nekem kellett erősnek lennem. Az első nagy megmérettetésre akkor került sor, mikor a Voldemort elleni harc után a gyengélkedőn feküdtél...