What if...? - A másik út

6. év - Lump Klub

Az idei szeptember elseje teljesen máshogy alakult, mint a többi. Harry Potter reggel nyolc órakor már indulásra készen állt, azonban nem a King's Cross pályaudvarra tervezett menni. Elsősorban legalábbis nem oda.

A két végzett, Theodore Nott és néhány alsóbb éves hozzá hasonlóan korán kelt, viszont a maradék még húzta a lóbőrt. Gyorsan elkészült, átnézte a bőröndjét – amit utána lekicsinyítve az erszényébe rejtett –, összedobott egy egyszerűbb reggelit társainak, aztán Hop Por segítségével elhagyta a Menedéket. A Főnix Rendjének főhadiszállására érkezett, ahonnan az Abszol útra sietett át. Úticélja a Weasley Varázsvicc Vállalat üzlete volt.

Fred és George tartotta magát a megállapodáshoz, mi több, plusz öt százalékot rászámoltak, s így havi bevételük tizenöt százalékát Harry széfjébe küldették. Aznapra az ikrek egy orosz nagykereskedővel beszéltek meg találkozót, aminek értelmében a sebhelyes tolmácsként és egyben döntő félként jelent meg. A beszélgetés, valamint termékbemutatás több, mint másfél órán keresztül tartott, de a fiú élvezte minden percét. Gyakorolhatta az orosz nyelvet, továbbá a nyári munkáihoz viszonyítva ez frissítő változásként szolgált. A konzultáció végére a három fiatal tulajdonos egy újabb beszállítóval gazdagodott.

A sikeres ügyintézést követően Harry átsietett a mugli Londonba, azon belül a King's Cross állomás varázstalanok elől elrejtett peronjára. A tűzpiros gőzös már másfél órával az indulás előtt megszokott helyén várakozott. Ő a „mardekárosok" egyik előre kiszemelt vagonjához lépett, s kiszórt rá egy erősebb konfúziós, valamint védőbűbájt. Ezeknek köszönhetően senki nem fogja megközelíteni azt a kocsit, míg bújtatott társai épségben meg nem érkeznek.

- Expecto patronum – suttogta pár perccel később, a vonaton ülve. – „Jó reggelt mindenkinek! Megérkeztem a Roxfort Expresszhez, és a kellő bűbájokat is elvégeztem. Biztonságos – mondta az aranyröppentyeket figyelve. – Mint ahogy tegnap beszéltük, a nagyobbak kérem segítsék a kisebbeket a készülődésben. A zsupszkulcsokat az előszobában helyeztem el. Pontban tíz óra húsz perckor, elsőként, a törött gyanuszkóp fog elindulni. Ezzel kérlek titeket, hogy a tíz másod, -és harmadévest küldjétek! A második a piros könyv lesz, tíz óra huszonötkor. A hét negyedéves, továbbá az öt ötödéves fiú jöjjön vele! Harmadjára a fekete esernyő indul, tíz óra harminckor. Az az ötödikes lányoké és nyolc évfolyamtársamé. Negyedikként a sötétzöld kötet jön ide tíz óra harmincöt perckor, amivel Theodora kivételével minden leendő végzős távozik – sorolta folyamatosan, határozott hangon. – Dora, az utolsó zsupszkulcs egyedül csak a tiéd, legyél szíves, és indulás előtt ellenőrizd, hogy még véletlenül sem maradt-e ott valaki vagy valami. Tíz óra negyvenötkor aktiválódik..."

Mivel még nem tette le a hoppanálás vizsgát, ezt a módszert találta a legpraktikusabbnak és legegyszerűbbnek. Bízott Dorában és Theoban, akik távollétei alatt a vezető szerepet töltötték be, mégis volt egy olyan megérzése, hogy nem fog minden terv szerint menni. A hátralevő időt olvasással ütötte el.

Kék fény, majd hangos puffanás jelezte a legkisebbek érkezését.

- Sziasztok. Kettő-négy... Kevin, ne mocorogj annyit, más sem fér el rendesen... hat-nyolc-tíz. Rendben, mindenki megvan. Most pedig spuri kifelé a fülkéből – kócolta össze a Kevin nevű másodéves loboncát mosolyogva. – Bárhová beülhettek, de a vonatot kérlek ne hagyjátok el!

Két perccel később feltűnt a következő csapat.

- Jó reggelt! Három-hat-hét-nyolc-tíz-tizenegy... – ráncolta össze szemöldökét. – Kettő-négy-hat-nyolc-tíz... Skacok, ki nincs itt? Tizenkét embernek kellett volna jönnie – nézett végig rajtuk alaposan. – Martha! – szólalt meg egyszerre az egyik lánnyal. – Rendben, ti is mehettek. A vonaton bárhol, de a peronra ne menjetek le.