What if...? - A másik út

4. év - Világkupadöntő

Mikor másnap reggel keresztapja bekopogott hozzá, ő már ébren volt. Csillag pozícióban feküdt ágyán, és a plafont tanulmányozta.

- Ideje fel... jó reggelt – mosolyogta meg a jelentet Sirius. – Hermione és Myron már készülődik, kérlek te is mássz ki onnan lassan – fűzte hozzá.

- Máris – ásította, miközben felkászálódott kényelmes matracáról.

Magára kapta mugli ruháit, leellenőrizte sárkánybőr erszénye tartalmát – ahova minden fontosat bekészített még tegnap –, vékony hosszúujjúval fedett alkarjára erősítette pálcatartóját, abba belecsúsztatta mindkét varázseszközt, aztán indulásra készen lement megreggelizni.

- Jó reggelt! – köszönt, ahogy belépett az ebédlőbe.

- Jó reggelt – hangzott fel két férfi és egy női hang.

Két barátja nemrég ülhetett le az asztalhoz, mert tányérjaik még szinte érintetlennek tűntek. Csinált magának három pirítós szeletet, kivett a fazékból négy mini-virslit, valamint összedobott egy pohár kávét is – kicsi tejjel, két cukorral. Csatlakozott társaihoz az étkezőben. Evés közben váltottak pár szót az aznapi Reggeli Prófétában szereplő cikkekről, de alapvetően csöndben voltak.

Pontban fél nyolckor kiléptek a ház ajtaján, majd az épülettől balra lévő sötét utcához sétáltak. Ott mind az öten egymásba kapaszkodtak, s pár pillanat múlva beszippantotta őket a kellemetlenül szűk tér, ahogy Sirius a megfelelő helyre koncentrálva megpördült tengelye körül.

- Szóval ez lenne a hoppanálás – motyogta maga elé Hermione, mikor néhány másodperccel később megérkeztek úticéljukhoz.

A boszorkányon látszott, hogy a hányinger kerülgeti, és Harry sem érezte magát túl jól. Ezelőtt csak kevésszer tapasztalta a dolgot, még nem szokott hozzá a szervezete. Myron velük ellentétben fitten és üdén nézett körül. A tizenhét éves fiú június közepén – a Roxfortból való hazaérkezésüket követő második napon –, születésnapján tette le a vizsgát, amin elsőre átment. Ebből fakadóan eljöhetett volna egyedül is a Világkupa döntőjére, de mikor párbajtársa megkérdezte tőle egyik levelében, hogy van-e kedve velük menni, továbbá az előtte való estét náluk tölteni, azonnal belement. Boldogság fogta el akkor, ahogy az üzenetet olvasta, hiszen otthon nagyon keveset foglalkoztak vele. Fiatal, de felnőtt férfi volt, akit szülei szinte észre sem vettek. Még a – díszpáholyba szóló – jegyet is magának vette meg, igaz, ősei széfjéből költött.

- Mindenki jól van? – kérdezte Sirius, első sorban a két gyerekre pillantva. – Innen még nagyjából negyed órát kell sétálnunk a kempingünkig – folytatta, miután a lány óvatosan bólintott felé –, és ott egy Payne nevű muglit keresnünk – szemei pajkosan csillogtak, s Remus újra az iskolás éveikből ismert gyereket látta benne.

- Egyébként... - fordult Myron az animágus felé – Harrytől úgy tudom, a Félrevezetésen dolgozol...

- Igen – biccentett a férfi.

- Hogy-hogy itt tudsz lenni? Úgy értem, a rendezvény lebonyolításának egyik legnagyobb nehézsége, a muglik megtévesztése. El se tudom képzelni mennyi bűbájt kellhetett kiszórni a környékre.

- Nem volt az olyan sok, mint amennyinek hiszed – legyintett Sirius. – Összesen hét alap varázslatot és négy óvintézkedésű átkot használtak. Tizenhárman dolgoztunk rajta. Rám bízták a tervezést, beleértve a megfelelő bűbájok összegyűjtését, és a felügyeletet Josephina Fawley, az ügyosztályvezetőm mellett. Utána a kezembe nyomtak négy jegyet, mikor kértem...