What if...? - A másik út

2. év - Dobby

Jó néhány órával később Harry egyszer csak felriadt szendergéséből. Nyomban fel is kiáltott fájdalmában: úgy érezte, mintha üvegszilánkokkal tömték volna ki a karját. Egy pillanatig azt hitte, hogy a kín ébresztette fel; azután érezte, hogy a sötétben valaki kendővel törölgeti a homlokát.

- Ki a... Dobby?! – kérdezte álmatag hangon.

A házimanó nagy, dülledő szemei szinte világítottak a sötétben. Hosszú, hegyes orrán könnycsepp rezgett.

- Harry Potter visszajött az iskolába – suttogta panaszos hangon – Pedig Dobby úgy kérlelte Harry Pottert. Jaj, uram, miért nem hallgattál Dobbyra? Miért nem ment haza Harry Potter, amikor lemaradt a vonatról?

A fiú felült az ágyban, és félrelökte Dobby kendőjét.

- Mit keresel te itt? És honnan tudod, hogy lemaradtam a vonatról?

Dobby ajka megremegett. Harry azonnal tudta a választ.

- Te voltál – jelentette ki összehúzott szemmel – Te intézted úgy, hogy a fal ne engedjen át.

- Úgy van, uram – Dobby olyan hevesen bólogatott, hogy fülei a fejét csapkodták. – Dobby elbújt, kileste Harry Pottert, és lezárta az átjárót. Aztán ki kellett vasalnia érte a kezét – megmutatta tíz hosszú, bekötözött ujját –, de Dobby nem bánta, uram, mert úgy hitte, hogy Harry Potter biztonságban van. Dobbynak álmában se jutott eszébe, hogy Harry Potter máshogy is el tud jutni az iskolába!

A manó előre-hátra hintázott, s közben egyre ingatta csúf fejét.

- Dobby annyira megdöbbent, mikor hallotta, hogy Harry Potter mégis visszatért az iskolába, hogy odaégette a gazdája vacsoráját! Annyi korbácsütést Dobby még soha nem kapott, uram...

Harry visszahanyatlott a párnára. Képtelen volt megérteni a manó gondolkozás módját, vagy indokát a tetteire.

- Harry Potternek haza kell mennie! Dobby azt hitte, hogy a gurkója tesz majd róla, hogy...

A Mardekáros felhördült és fel akart ülni, de a kezébe hasító fájdalom miatt inkább fekve maradt. Mondani akart valamit, a manó fejéhez vágni néhány dolgot. Végül azonban nem tette meg. Helyette kérdezett:

- Mit akarsz elérni ezzel, Dobby?

- Harry Potternek haza kell mennie!

- Igen, ezt felfogtam, és elmondom újra. N-e-m – tagolta szájbarágósan – Az én kérdésem arra vonatkozott, hogy miért akarsz ennyire az iskolán kívül tudni?

- Azt Dobby nem mondhatja el. Nem, nem. Menj haza, Harry Potter, menj haza!

- Dobby! Áruld el mi folyik itt!

- Aj, ha Harry Potter tudná! – siránkozott Dobby, további könnycseppeket csorgatva a rongyos párnahuzatra. – Ha tudnád, uram, mit jelentesz nekünk, az alantasoknak, a rabszolgáknak, a varázsvilág elnyomottjainak! Dobby jól emlékszik, milyen világ volt Tudodki idejében! Úgy bántak velünk, házimanókkal, mint a kutyával... Dobbyval persze még ma is úgy bánnak – tette hozzá, és megtörölte arcát a párnahuzattal. – De azért a fajtám élete sokkal könnyebb, mióta legyőzted Tudodki nagyurat. Harry Potter túlélte a támadást, a Sötét Nagyúr hatalma megtört, és új kor köszöntött ránk! Harry Potter reménysugár volt nekünk, akik azt hittük, sosem érnek véget a sötét napok... És most, uram, szörnyű dolgok készülnek a Roxfortban, talán már el is kezdődtek, és Dobby nem engedheti, hogy Harry Potter itt maradjon... Most, hogy megint kezdődik elölről, most, hogy ismét kinyílt a Titkok Kamrája...